Tuesday, January 1, 2019

Várj, míg felkel majd a Nap

A sztori röviden annyi, hogy a majdnem kapcsolat, ami október óta alakulgatott, és novemberben (lásd előző poszt) részemről tétmeccsé kezdett fajulni, december elején mégiscsak lezárásra került. Közös megegyezéssel, de inkább én mondtam ki - határozatlan idejű kötetlen hogyhíjjákolás gondolom maradhatott volna a részéről, de az inkább darálja az embert már az én koromban, mint építi, szóval letettem és elengedtem, kértem egy kis no contactot is, hogy ne szúrjam el és ne mászkáljak vissza hozzá unalmamban. Kivettem egy nap szabadságot és azt a napot a sírásnak szenteltem. Pár napra rá elmentem volt kolléga-haverokkal gyógyfürdőbe, söröztünk a medencében, miközben elmeséltem a történetem. Sírva röhögtünk, ami a natúr sírás után egészen üdítő változatosság volt.
Hülye vagy? Tinder?! - mondta az egyik srác - Badoo. Az a tuti.
Jó, jó, oké, mondtam erre én, regisztrálok majd oda is. Hát persze, gondoltam magamban, inkább rápihenek erre a kudarcos clusterfuck évre, majd jövő tavasszal nekimegyek megint a témának. Persze az este már a Badoo-n ért, friss és csinos képeket pakoltam fel magamról, aztán nekiálltam ipari mennyiségben húzogatni az embereket jobbra-balra, inkább balra. Egy sráccal talán dumáltam is pár mondatot, a fő ok a Ryan Goslinghoz való hasonlatossága volt, de rendkívül be volt mindenezve, vagy gyárilag volt valami elállítódva a fejében, szóval hagytam a fenébe.
A Badoo amúgy majdnem olyan, mint a Tinder, csak kicsit kedvezőbb a férfiak számára, mert ráírhatnak egy nőre match nélkül is, csak az pénzbe kerül. A nők is ráírhatnak ezzel a módszerrel a pasikra, csak gondolom az annyira nem tipikus.

Vasárnapra lelohadt a lelkesedésem, lebegett a kezem a program törlése felett; áhhhh, itt is ugyanaz van, mint a többi appban, ezrével rajzanak a fizimiskára és bemutatkozásra érdektelen arcok, nem pattan ki a szikra a telefonom kijelzőjéből... különben is, nekem a félkapcsolat félcsávó félexem kell, aki akkora rakenroll arc, hogy fél kézzel nyomja ki a palacsintából a baracklekvárt... szóval értitek. Elmentem egy hosszú sétára, most nem a szokásos útvonalamon, róttam a köröket a panelházak közt a hűvös naplementében, fülemben valami nagyon melankolikusan kellemes indie cucc. Séta közben elkapott egy érzés, hogy nem vagyok boldogtalan és jó nekem így egyedül is, és lehet, mégicsak el kéne engednem a párkeresést.
Így értem haza, jó, de azért még válaszolok ennek a nemrég jó irányba húzott srácnak, aki vette a fáradságot és szinte azonnal írt, jé, vele matcheltünk Tinderen is még októberben, csak nem dumáltunk, na oké, menjünk át messengerre inkább, hopp, felhív, hopp, ez egy egy órás hívás volt, észre se vettem, rendben, találkozzunk holnap.. mi? holnap meló végén értem jössz kocsival? hát jó, aztán megiszunk egy valamit valahol, bocs, dugó van, késni fogok, sétálj el az Oktogonig, ott felveszlek, oké, beugrok mellé az anyósülésre és onnantól csak dől belőlünk a szöveg,
sok
közös
téma,
de mintha két külön bolygón élnénk egyébként, ő gyakorlatias, én agyalós, de a habitusunk és az ízlésünk és a világnézetünk és az életutunk hasonló,
étterembe megyünk végül, na jó most már indulok haza, hazaviszlek, á ne, de igen, na jó,
mikor látlak újra? hú, csak szerdán érek rá, de akkor is be kell vásárolnom, nem baj, segítek

cipeli fel a macskaalmot meg a két hatos pakk vizet,

na jó, beinvitálom, órákig dumálunk és Nem Akar Visszaélni a Helyzettel,
másnap már telefonál is, mit szólnék, ha [már nem is tudom milyen program]..... elkezdem elhinni a helyzetet, lekáderezem Facebookon.... wow. hű. de menő. nem csak a palacsintából nyomja ki a lekvárt. whoaaa...mi van?! ez a csávó egy Khal Drogo / Clint Eastwood / Rózsa Sándor hibrid... na jó. nem szabad beleélni magam...  de igen, mert Zsák és a Foltja

És így tovább, ezzel a sebességgel, tétovázás és tökölés nélkül, teljes mellszélességgel, nem titkol semmit, nincs mismásolás, nincs "ha ló nincs, jó a szamár is" érzés, talán másfél hét után jön el az az este, amikor nem tudunk talákozni pár napig, és akkor azt mondom magamban, hogy ebből már nem tudok kiszállni, ha akarok, akkor se, de nem is akarok,

úristen el fogom rontani
KUSS LEGYEN BELSŐ HANG, OKÉ?!

együtt töltjük az ünnepeket, barátkozik a gyerekeimmel, közben mindent megszerel, felszerel és megtervez a szétesés határán levő nyomi albérletemben, aztán a gyerekek nagymamáznak és én vagyok az ő házában - megbeszéljük, hogy negyven vagyok, ő meg negyvennégy, szóval nincs túl sok időnk, az agyunk még nem érte utol a szívünket, de tudjuk tolerálni egymás kis hülyeségeit és rigolyáit; mindent láttunk nagy vonalakban néhány hét alatt, nincs értelme megfutni a szokásos több évnyi köröket, meg ha valaminek el kell baszódnia, az el fog baszódni több év után is, amit pedig Isten hegggesztett egybe, az egyben fog maradni. Klánalapítás. Meg ami ezzel jár.

Kicsit olaszos, kicsit lovasbarbár a tempó, de ez vagyunk mi, nincs más utunk. Drukkoljatok.

Ja és, Tanulságok az Egész Randimizériával Kapcsolatban:

Ami félig van, az nincs. Ami félig működik, az nem működik. Ha szarul vagy valamiben, minimalizáld a veszteségeid és ugorj a semmibe. Adj esélyt a véletlennek. Fuss neki újra, egy új jelölttel. Ha az is becsődöl, fuss neki újra. Meg aztán még újra. Tényleg nincs semmi titok meg kunszt. Nagy számok törvénye van. Try Try Try ((c) Pink ).

Hajrá.