Egy ilyen emberkísérlet, ha másra nem is jó, érdekes eredményeket hozhat abban, hogy hova helyezi magát valaki a "piacon" úgy fejben, és hol helyezkedik el a netes társkereső oldalak mocsaras bolygóján. Még mindig a szuperracionális, szintezős-pontozós arcoknak van igazuk, nem dőlt meg semmi, legyen ez egy jó nap nekik. Csak kirajzolódó tendenciák vannak és korán levont következtetések, de pl 5 nap alatt az én esetemben nagyon jól látszik, hogy ha nincs a kalapban a személyes kisugárzásom, stílusom, hangom, metakommunikációm, nézésem-járásom-csípőjének a ringásom, és csak pár fénykép van, némi szöveg (amit állítólag úgyse olvas el senki) és a száraz tények (életkor, gyerekek száma), akkor milyen célközönség próbál interakcióba lépni velem.
A jóval idősebbek, a nagyon alacsony iskolázottságúak, a fura fazonok, az előnytelen külsejűek. És az utolsó ponthoz annyit, hogy én aztán tényleg nem vagyok egy szépségnáci, tehát ha én azt mondom egy férfira, hogy nagyon csúnya/béna, az jelent valamit. Szóval ugyanott tartok, mint az egyik előző posztban említett hölgy, a másik blogról. Mivel nekem inkább "szomszéd csaj" külsőm van, és nincs hangsúlyosan szexi / díva képem (értsd: pucsítás, mély dekoltázs, naggyon nőcis outfit), ezért a trágár vagy túl explicit dolgok megkíméltek. Azért se ribancozott le senki, hogy udvariasan elutasítottam vagy csak ignoráltam.
Ennek persze lehet az az oka, mármint hogy kik szeretnének velem megismerkedni közelebbről is, hogy mondjuk az új regisztráltakra csak ez a réteg megy rá ennyire célzottan, vagy mivel ők mindenkire rárepülnek válogatás nélkül, nekem is több jut belőlük. Vagy talán csak ezek az emberek "laknak" az online társkeresőkön, mert a korban hozzám illő férfiak inkább működő házasságban élnek, vagy szexpartnerkeresőkön/IRL ismerkednek.
Arra pl nagyon kíváncsi vagyok, milyenek a női felhozatal képviselői, milyen mezőnyben játszottam, de odáig nem fajultam azért, hogy gyártsak egy fake pasi accountot. Bár, lehet, hogy egyszer, ha nagyon unatkozom... na jó, ez nem fair, azt hiszem, inkább nem kéne.
A fizetős társkeresővel is foglalkoztam kicsit alaposabban az elmúlt napokban, megnéztem a felém irányuló kapcsolatfelvételi kísérleteket, illetve a rendszer által nekem ajánlott profilokat, és azt vettem észre, hogy aki a gép által dobott arcok közül számomra érdekesebb lenne, az nem hogy nem kezdeményez, de az én "köszönésemet" se fogadja. Regisztrálva maradok, mert kifizettem, de az értesítéseket kikapcsoltam, hébe-hóba felnézek majd, mi újság arrafelé, amíg az előfizetésem tart.
Tehát az első hét tapasztalatai alapján az összes sztereotípia, amit különböző netes oldalakon a 40+ online társkeresésről lehet olvasni női szemszögből, első közelítésben igazoltnak látszik, pedig én úgy álltam neki, hogy azok biztos csak barokkos túlzások. Hogy ez majd egy érdekesen vicces blog lesz a témáról, nem pedig akasztófahumor. Sajnos a bizniszben megforduló nőkkel kapcsolatos vádakat sem tudtam eloszlatni: türelmetlenebb, rugalmatlanabb, ítélkezőbb voltam az elém kerülő helyzetekkel / emberekkel kapcsolatban, mint azt előzőleg vártam. Az időbeosztásom és a prioritásaim is olyanok, hogy sokkal hasznosabban is el tudom tölteni azt a napi 1-2 órát, amit mostanában ezzel töltöttem.
Kicsit megcsapkodta a közérzetem és az optimizmusom ez a pár nap, de azért túllépek rajta. Mivel minden helyzetkomikumot, tanulságot és oknyomozást kihajtottam a témából szerintem, ezért további posztokat nem tervezek mostanában. Köszönöm a figyelmet. :)
Wednesday, August 22, 2018
Randi #2 - A Randi, Amire Végül Mégse Megyek El
Írtam az előző posztban erről a srácról, akivel teljesen okés és semleges volt az írásbeli kapcsolatfelvétel, magas, normális külsejű, hobbija a természetjárás és a bringázás. Megadtam a telefonszámom végül, több dolog nem stimmelt a telefonhívás során, de azért szerettem volna egy rövid esélyt adni a dolognak, egy egy órás találkozó még nem a világ vége.
Eleve, munkaidő kellős közepén hív, nem kérdezi meg, zavar-e, alkalmas-e nekem. Aztán elkezd keresztkérdésekkel bombázni kicsit dadogva, mikor, mennyit túrázok, szeretem-e, ugye mennyire jó dolog a túrázás. Ó kéé... telefonon nem jön át a türelmetlenül udvarias arckifejezés, nézd, hombre, - mondanám már lassan, ha olyan nexusban lennék vele - egy tárgyalóba húzódtam be telefonálni, és próbálok az üvegajtón keresztül professzionálisnak tűnni, mert mindenki utálja azokat, akik magántelefonálgatás ürügyén elfoglalnak tizenpár fős tárgyalókat.
A randiszervezés is macera, ő minden nap nagyon korai shiftben dolgozik, a tyúkokkal kel és a híradó végén fekszik. Ott van bennem egy késztetés, hogy és egész pontosan hogy gondoltad ezt a kapcsolat dolgot hosszabb távon, ha én 6 előtt nem igazán érek haza soha? Napi események villámgyors megbeszélése, rapid menet aztán jóéjtpuszi? Ja igen, meg hétvégente túrázás, mert... a túrázás nagyon jó dolog, ugye szereted? De végül csendben maradok. Lényeg, hogy van egy időpont, elköszönök, letesszük. Már nem emlékszem pontosan, valamiért nincs nálam a mobilom, talán a táskámban felejtem, egyszer csak látom pár óra múlva a több nem fogadott hívást a srác számáról. Felvonom a szemöldököm, elég lett volna írásban is lemondani, na sebaj, visszahívom.
Nem lemondja, hanem elkezd magyarázni, hogy azért hívott, mert mi lenne ha szombaton elmennék vele egy egész napos túrára a tököm tudja hová, hegyekbe, és már ki is nézte a távot... talán kicsit élesebb hangon, mint kéne, elmondom neki, hogy hamarosan elutazom pár napra a gyerekekkel, arra kéne készülnöm, illetve hamarosan iskolakezdés - sajnos nem terveztem úgy ezt a hétvégémet, hogy egy egész napos teljesítménytúra beleférjen, főleg, hogy se cuccom (bár gondolom a futócipőben lehet azt is), se különösebb túrázós affinitásom jelenleg (vajon onnan akadt ez be neki, hogy a nehezen induló kezdeti levelezésnél végül elmondtam neki, hogy gimis koromban, 25 évvel ezelőtt túrázgattam néha a Mecsekben). De a randi, az oké, legyen akkor amikor megbeszéltük. Aztán elbúcsúzom tőle és leteszem.
És most, hogy aludtam rá egyet, teljesen világos, hogy nem akarok én ettől az embertől semmit, egy David Attenborough-ismétlés is vonzóbb opció a péntek estémre, mint a sarki Frei Caféban a szájbatekert túrázásról diskurálni, mert másról ezzel az arccal nem igazán lehet. Megírom neki, hogy köszönöm, de nem szeretnék találkozni mégsem.
Peca, barlangászat, mountain bike, természetjárás - csináld a haverjaiddal. Ismerkedj emberekkel tematikus csoportokból a Facebookon, szedjél fel lányokat a Kinizsi 100-ason vagy egy downhill verseny közönségéből. Ahogy én képzelem, könnyű lehet, pl megkínálod az energiaszeleteddel, vagy mondod neki, hogy "azta de jól bírod, pedig már 60 km van a(z amúgy lehetetlenül vékony) lábadban". Én tényleg az a fajta vagyok, hogy amikor már működik és elindult bennem a dolog, akkor szívesen csinálok közösen a választottammal bármit, amit szeret, mert büszke vagyok rá, érdekel emberként is, szeretném megismerni a hobbiját, a baráti körét. De ahhoz először el kell indulnia valaminek - az nem második randi, hogy magaddal akarsz hurcolni egy ismeretlen, te magad sem tudod milyen kondiban levő nőt egy 25 kilométeres túrára. Kivéve, ha visítva, kezéből mindent eldobva önként ajánlkozik, hogy Józsikám, ez szuper ötlet, imádnám!!4!
Ahol most tartok: ez az egész projekt természetellenes, nem véletlenül tekintek rá projektként, feladatként, munkaként. Kapcsolódási pont, szikra, vagy ha ezek nincsenek, legalább pár hetes ismeretség kell nekem ahhoz, hogy természetes, normál önmagam adjam és ne udvariasan mosolyogva, ühüm-özve próbáljam magam valahogy kimenekíteni a helyzetből. Aki ismer, nagyokat röhög azon, mikor mondom, hogy én távolságtartó és introvertált vagyok. Igen, a kulcsszó: ismer. Soha nem jutna eszébe az első pár nap vagy hét a barátságunkból, amikor laposan pislogva azt latolgattam, vajon nem vagyok-e overkill azzal, hogy a héten már másodjára beszéltem neki engem érdeklő témákról, elsütöttem egy rossz faviccet vagy küldtem egy zenét youtube-on. INFJ is the name of the game, ha skatulyázós-személyiségelméletes vonalon akarnánk elemezni.
Illetve a blog anonimitásában is nagy a pofám, mert ez egy broadcast jellegű kommunikáció, nem lesz semmi bajom, ha valaki másik tabra vált, miközben ezt olvassa, mert rohadtul unja már a kontraproduktív nyivákolást, vagy elmegy közben főzni egy kávét.
Ebből adódik, honnan is vannak a barátaim / haverjaim / ismeretségeim: iskolából, munkahelyről, online közösségekből. Az számomra teljesen életidegen szituáció, hogy Károly, 43 éves, nőtlen, római katolikus (vallását rendszertelenül gyakorolja) pénzügyi elemzővel leülünk a parkba egy padra egy fagyival a kezünkben, és nézzük a fű növését, míg az agyunk veszettül kattog, milyen könyvet is olvastunk utoljára.
Igen, jól érzitek, Day 5, és kezd rajtam kijönni a Michael Douglas-i összeomlás, majd biztosan remek sztori lesz a leendő második férjemmel, hogy úgy ismerkedtünk meg, hogy megkérdezte tőlem az utcán, mennyi az idő, erre én tökönrúgtam és elkezdtem sikítozni, hogy nem akarok felmászni vele a Dobogókőre, nem és nem, hiába jóképű!
(Mivel ezt a blogot kifejezetten a gőz kieresztése céljából nyitottam, szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy teljesen jól vagyok egyébként, és ugye ti is unnátok, ha annyi lett volna eddig az egész, hogy Randi #1: Szerelmes vagyok, és ő az Igazi.)
Tanulság férfiaknak: Ne legyél fura. Vagyis legyél. Majd jön a fura lány, akinek pont ugyanott van a karc a bakeliten, mint neked. Akinek tetszik Sten Malte nagy, vörös és elálló füle.
Tanulság nőknek: Még mindig a múltkori. Ha már első blikkre szorít / lötyög a cipellő, ne erőltesd, engedd el udvariasan, határozottan, nem lebegtetve.
Nem tudom, mi lesz a folytatással, át kell még gondolnom.
Eleve, munkaidő kellős közepén hív, nem kérdezi meg, zavar-e, alkalmas-e nekem. Aztán elkezd keresztkérdésekkel bombázni kicsit dadogva, mikor, mennyit túrázok, szeretem-e, ugye mennyire jó dolog a túrázás. Ó kéé... telefonon nem jön át a türelmetlenül udvarias arckifejezés, nézd, hombre, - mondanám már lassan, ha olyan nexusban lennék vele - egy tárgyalóba húzódtam be telefonálni, és próbálok az üvegajtón keresztül professzionálisnak tűnni, mert mindenki utálja azokat, akik magántelefonálgatás ürügyén elfoglalnak tizenpár fős tárgyalókat.
A randiszervezés is macera, ő minden nap nagyon korai shiftben dolgozik, a tyúkokkal kel és a híradó végén fekszik. Ott van bennem egy késztetés, hogy és egész pontosan hogy gondoltad ezt a kapcsolat dolgot hosszabb távon, ha én 6 előtt nem igazán érek haza soha? Napi események villámgyors megbeszélése, rapid menet aztán jóéjtpuszi? Ja igen, meg hétvégente túrázás, mert... a túrázás nagyon jó dolog, ugye szereted? De végül csendben maradok. Lényeg, hogy van egy időpont, elköszönök, letesszük. Már nem emlékszem pontosan, valamiért nincs nálam a mobilom, talán a táskámban felejtem, egyszer csak látom pár óra múlva a több nem fogadott hívást a srác számáról. Felvonom a szemöldököm, elég lett volna írásban is lemondani, na sebaj, visszahívom.
Nem lemondja, hanem elkezd magyarázni, hogy azért hívott, mert mi lenne ha szombaton elmennék vele egy egész napos túrára a tököm tudja hová, hegyekbe, és már ki is nézte a távot... talán kicsit élesebb hangon, mint kéne, elmondom neki, hogy hamarosan elutazom pár napra a gyerekekkel, arra kéne készülnöm, illetve hamarosan iskolakezdés - sajnos nem terveztem úgy ezt a hétvégémet, hogy egy egész napos teljesítménytúra beleférjen, főleg, hogy se cuccom (bár gondolom a futócipőben lehet azt is), se különösebb túrázós affinitásom jelenleg (vajon onnan akadt ez be neki, hogy a nehezen induló kezdeti levelezésnél végül elmondtam neki, hogy gimis koromban, 25 évvel ezelőtt túrázgattam néha a Mecsekben). De a randi, az oké, legyen akkor amikor megbeszéltük. Aztán elbúcsúzom tőle és leteszem.
És most, hogy aludtam rá egyet, teljesen világos, hogy nem akarok én ettől az embertől semmit, egy David Attenborough-ismétlés is vonzóbb opció a péntek estémre, mint a sarki Frei Caféban a szájbatekert túrázásról diskurálni, mert másról ezzel az arccal nem igazán lehet. Megírom neki, hogy köszönöm, de nem szeretnék találkozni mégsem.
Peca, barlangászat, mountain bike, természetjárás - csináld a haverjaiddal. Ismerkedj emberekkel tematikus csoportokból a Facebookon, szedjél fel lányokat a Kinizsi 100-ason vagy egy downhill verseny közönségéből. Ahogy én képzelem, könnyű lehet, pl megkínálod az energiaszeleteddel, vagy mondod neki, hogy "azta de jól bírod, pedig már 60 km van a(z amúgy lehetetlenül vékony) lábadban". Én tényleg az a fajta vagyok, hogy amikor már működik és elindult bennem a dolog, akkor szívesen csinálok közösen a választottammal bármit, amit szeret, mert büszke vagyok rá, érdekel emberként is, szeretném megismerni a hobbiját, a baráti körét. De ahhoz először el kell indulnia valaminek - az nem második randi, hogy magaddal akarsz hurcolni egy ismeretlen, te magad sem tudod milyen kondiban levő nőt egy 25 kilométeres túrára. Kivéve, ha visítva, kezéből mindent eldobva önként ajánlkozik, hogy Józsikám, ez szuper ötlet, imádnám!!4!
Ahol most tartok: ez az egész projekt természetellenes, nem véletlenül tekintek rá projektként, feladatként, munkaként. Kapcsolódási pont, szikra, vagy ha ezek nincsenek, legalább pár hetes ismeretség kell nekem ahhoz, hogy természetes, normál önmagam adjam és ne udvariasan mosolyogva, ühüm-özve próbáljam magam valahogy kimenekíteni a helyzetből. Aki ismer, nagyokat röhög azon, mikor mondom, hogy én távolságtartó és introvertált vagyok. Igen, a kulcsszó: ismer. Soha nem jutna eszébe az első pár nap vagy hét a barátságunkból, amikor laposan pislogva azt latolgattam, vajon nem vagyok-e overkill azzal, hogy a héten már másodjára beszéltem neki engem érdeklő témákról, elsütöttem egy rossz faviccet vagy küldtem egy zenét youtube-on. INFJ is the name of the game, ha skatulyázós-személyiségelméletes vonalon akarnánk elemezni.
Illetve a blog anonimitásában is nagy a pofám, mert ez egy broadcast jellegű kommunikáció, nem lesz semmi bajom, ha valaki másik tabra vált, miközben ezt olvassa, mert rohadtul unja már a kontraproduktív nyivákolást, vagy elmegy közben főzni egy kávét.
Ebből adódik, honnan is vannak a barátaim / haverjaim / ismeretségeim: iskolából, munkahelyről, online közösségekből. Az számomra teljesen életidegen szituáció, hogy Károly, 43 éves, nőtlen, római katolikus (vallását rendszertelenül gyakorolja) pénzügyi elemzővel leülünk a parkba egy padra egy fagyival a kezünkben, és nézzük a fű növését, míg az agyunk veszettül kattog, milyen könyvet is olvastunk utoljára.
Igen, jól érzitek, Day 5, és kezd rajtam kijönni a Michael Douglas-i összeomlás, majd biztosan remek sztori lesz a leendő második férjemmel, hogy úgy ismerkedtünk meg, hogy megkérdezte tőlem az utcán, mennyi az idő, erre én tökönrúgtam és elkezdtem sikítozni, hogy nem akarok felmászni vele a Dobogókőre, nem és nem, hiába jóképű!
(Mivel ezt a blogot kifejezetten a gőz kieresztése céljából nyitottam, szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy teljesen jól vagyok egyébként, és ugye ti is unnátok, ha annyi lett volna eddig az egész, hogy Randi #1: Szerelmes vagyok, és ő az Igazi.)
Tanulság férfiaknak: Ne legyél fura. Vagyis legyél. Majd jön a fura lány, akinek pont ugyanott van a karc a bakeliten, mint neked. Akinek tetszik Sten Malte nagy, vörös és elálló füle.
Tanulság nőknek: Még mindig a múltkori. Ha már első blikkre szorít / lötyög a cipellő, ne erőltesd, engedd el udvariasan, határozottan, nem lebegtetve.
Nem tudom, mi lesz a folytatással, át kell még gondolnom.
Tuesday, August 21, 2018
Day 4 - Hogyan sokalltam be a publikus, ingyenes szolgáltatónál
Megint találtam egy blogposztot a neten, ahol szélsőségesen, karikírozva jelenik meg az, amit nagy vonalakban én is tapasztaltam ebben a pár napban, csak bennem nincs igazán udvariassági megfelelési kényszer és viszonylag lazán hagytam válasz nélkül a nekem nem szimpatikus / totál irreleváns üzeneteket. Ahogy elnéztem, vitaindítónak azért nem rossz, hemzsegnek a poszt alatt a szintelméletes trollok, a lepattanóra leső flörtölő férfikommentelők, az érintettnek tűnő nők, szóval mindenki a társkereső szcénából. Nem linkelem ide, mert nem szeretném, ha bármi vagy bárki idetalálna arról a blogról, de aki nagyon kíváncsi, elküldöm privátban a linket.
A poszt arról szól, meglepő módon, hogy a szerző több gyerekes, művelt, magasan kvalifikált, jó egzisztenciájú, fitt külsejű, sportos életet élő elvált nő, aki hiába adta meg a paramétereit őszintén, rakott ki magáról friss képeket, írta be az adatlapjára, hogy budapest környéki, szintén sportos életet élő, korban hozzá illő, nála magasabb, gyermeket már nem tervező férfit keres - ennek ellenére szinte csak vidéki, túl fiatal/idős, szakmunkás végzettségű, nála jóval alacsonyabb, gyereket még tervező férfiak írnak rá. Akiknek ha ő megírja, hogy sajnos nem egymást keressük valószínűleg, akkor még el is küldik a jó ká anyjába. És ez az Elittárson történik, ahol az algoritmus dönti el helyetted, hogy kiket láthatsz.
Velem ott nem történt még túl sok minden, néhány nagyon nehezen induló és sehova nem vezető kapcsolatfelvételi kísérlet volt csak, jellemzően olyanoktól, akikkel semmi gond nincs ránézésre, de úgy hirtelen nem akarok tőlük semmi különöset. A másik, ingyenes oldalon viszont valószínűleg hibernálni fogom magam, mert nagyon nagy zajt generál, túl sok időmet veszi el, hogy folyamatosan történik ott valami interakció, aminek alig van értelme. Az eddigi tapasztalatok alapján ha ájulást szimulálok Budapest tetszőleges közlekedési csomópontján, nagyjából ugyanilyen felhozatalból válogathatok, és még megmentésre szoruló királylánynak is tűnhetek közben, az erős, céltudatos, önálló nő helyett. Ha szemezek random rosszul öltözött középkorú férfiakkal a metrón, akkor még az önálló, céltudatos nő image sem fog sérülni. Mondhatod, hogy 4 nap nem elég a véleményalkotáshoz, de én gyorsan ítélő típus vagyok, ez a platform számomra kiadta már azt, amennyit tud.
Semmit nem túloztam el vagy színeztem ki.
Kapcsolatfelvételi kísérletek 4 nap alatt:
12 db
Nem vagyunk szigorúak, semmi mást nem nézünk, csak hogy korban, távolságban még nagyjából stimmel: 7 db
már az se stimmel: 5 db
A helyesírást egyik esetben nem vettem figyelembe és nem ítéltem az alapján, persze valószínű, hogy tudat alatt befolyásolt.
Részletezve:
- Ötvenes úr messzi vidékről: nem gond-e, ha ő rám ír, bár nem felel meg a feltételeknek. Fontosnak tartja kihangsúlyozni, hogy a cigiről leszokna ám a kedvemért, pia meg csak meló után van (orros szmájli), egy sör vagy egy fröccs, detényleg.
- Ötvenes úr, közepesen messzi vidékről, semmit nem tudni róla, azon kívül, hogy a profilképe alapján kedveli a sült kolbászt (én is btw), rövid sablonüzenettel támad, a szűrőfeltételeket pedig olyan liberálisan adta meg, hogy nyugodtan ráragaszthatnánk a "mindegy, csak p*na legyen" címkét.
- Huszonéves félvér srác, a "ha korán kezdem, fiam lehetnél" korosztályból: nem gond-e, ha ő rám ír, bár nem felel meg a feltételeknek.
- Profilképe és bemutatkozása alapján is enyhe értelmi fogyatékkal élő srác, valami gyárban dolgozik, szalagnál.
- Melós külsejű negyvenes férfi, egyetlen tartalom, amiről beszélgetni tudnánk: Kozmix videóklip a profilján. Nem iróniából rakta oda szerintem.
- Késő negyvenes férfi, előre gyártott, egyénieskedő, vicces-modoros bemutatkozással. A képét őszintén szólva meg se néztem.
- Nerd sztereotíp külső, hobbija a csillagászat, mikor társalgási céllal megemlítem, hogy én is olvasgattam a témában régebben, sűrű, aprólékos technikai részletekkel dobja fel a kommunikációt.
- Az ember, akinek története van - róla már volt egy poszt
- Két középnegyvenes férfi, az egyik talán elvált, gyerekkel - semmilyen kapcsolódási pontot nem látok köztünk, külsőre, stílusra, habitusra. Ha ők lettek volna azok, akikkel belovagoltam volna a naplementébe, akkor elnézést kérek a sorsom kártyaosztójától.
- Negyvenes, mackós, talán rendőr(?). Arcképe első blikkre szimpatikus, a kommunikációja udvarias és nem erőltetett, majdnem találkozót is megbeszélek vele, de a teljes alakos képe, a bemutatkozó szövege és a levélváltásaink összessége azt sugallja, hogy itt nagyon messzire ki kéne mennem a világom szélére, hogy találjak az ő világával érintkező területet. Az, hogy szimpatikusnak találja az arcképem és hallgat ő is rockzenét, nagyon kevés lesz. Beleírta a bemutatkozásába, hogy ő egy régivágású hetreoszexuális férfi. Olyasmit keresnék egyébként, de érted... olyat, aki ezt nem jelvényként hordja a mellkasán.
- Külsőre, hozzáállásra szimpatikus, negyven körüli elvált férfi, van egy kisgyereke az előző házasságából. Nem bonyolítja túl, nem tűnik túl kétségbeesettnek sem, ír pár sort a hobbijairól meg a munkájáról, aztán elkéri a számom. Elég hülye időpontban hív, hogy találkozót egyeztessünk, de beszélgetünk pár percet. Itt már nem tűnik annyira lazának és határozottnak, de simán lehet, hogy nem a telefonálás embere, ezen nálam nem megy el semmi. A munkarendje, életritmusa teljesen eltér az enyémtől, de nem lehet mindenki multinál irodista. Még ezen se megy el semmi. Viszont nem fűzök túl nagy reményt a találkozásunkhoz. Ez megint ilyen hülye hiedelem kategória: májusban regisztrált, ránézésre okés, és azóta sem talált senkit? Nagyon válogatós, nagyon rossz a csajfelhozatal, olyan gondok vannak vele, ami képen nem látszik, vagy nagyon nem hatékony ez az ismerkedési forma. Mennyire legyek naiv? Semennyire. Nem baj, ez a találkozó még meglesz.
Ahogy az eddigi posztjaimból kiderült, 4 nap egy publikus, ingyenes társkeresőn teljesen kiégette minden receptorom, komoly megkönnyebbülést okozott most a hibernálás gomb. A való életben sem szólít le a melegítőgatyás, félfogú, ötven környéki kategória - online se történjen velem ilyesmi.
A fizetős oldalon ott maradok, már csak az előfizetés miatt is, de minimálisra szorítom az aktivitásom. Az online társkeresés számomra egy lelkileg megterhelő, nehéz meló, nagyon sokat kivesz belőlem. A mostani állás szerint a trolloknak van igazuk: szerencsém még lehet, de számolnom kell azzal, hogy az online társkeresőkön előforduló és irányomba érdeklődést tanúsító emberek halmaza nagyon kis metszetet ad ki az engem érdeklő emberek halmazával.
Tanulság mindenkinek: Ha párkapcsolatban érzitek jól magatokat, tudatosan, okosan legyetek rajta a témán huszonéves korotokban, és ne kerüljetek szerencsétlen élethelyzetekbe. ( ;) )
Lesznek még posztok, nem zártam be a blogot.
A poszt arról szól, meglepő módon, hogy a szerző több gyerekes, művelt, magasan kvalifikált, jó egzisztenciájú, fitt külsejű, sportos életet élő elvált nő, aki hiába adta meg a paramétereit őszintén, rakott ki magáról friss képeket, írta be az adatlapjára, hogy budapest környéki, szintén sportos életet élő, korban hozzá illő, nála magasabb, gyermeket már nem tervező férfit keres - ennek ellenére szinte csak vidéki, túl fiatal/idős, szakmunkás végzettségű, nála jóval alacsonyabb, gyereket még tervező férfiak írnak rá. Akiknek ha ő megírja, hogy sajnos nem egymást keressük valószínűleg, akkor még el is küldik a jó ká anyjába. És ez az Elittárson történik, ahol az algoritmus dönti el helyetted, hogy kiket láthatsz.
Velem ott nem történt még túl sok minden, néhány nagyon nehezen induló és sehova nem vezető kapcsolatfelvételi kísérlet volt csak, jellemzően olyanoktól, akikkel semmi gond nincs ránézésre, de úgy hirtelen nem akarok tőlük semmi különöset. A másik, ingyenes oldalon viszont valószínűleg hibernálni fogom magam, mert nagyon nagy zajt generál, túl sok időmet veszi el, hogy folyamatosan történik ott valami interakció, aminek alig van értelme. Az eddigi tapasztalatok alapján ha ájulást szimulálok Budapest tetszőleges közlekedési csomópontján, nagyjából ugyanilyen felhozatalból válogathatok, és még megmentésre szoruló királylánynak is tűnhetek közben, az erős, céltudatos, önálló nő helyett. Ha szemezek random rosszul öltözött középkorú férfiakkal a metrón, akkor még az önálló, céltudatos nő image sem fog sérülni. Mondhatod, hogy 4 nap nem elég a véleményalkotáshoz, de én gyorsan ítélő típus vagyok, ez a platform számomra kiadta már azt, amennyit tud.
Semmit nem túloztam el vagy színeztem ki.
Kapcsolatfelvételi kísérletek 4 nap alatt:
12 db
Nem vagyunk szigorúak, semmi mást nem nézünk, csak hogy korban, távolságban még nagyjából stimmel: 7 db
már az se stimmel: 5 db
A helyesírást egyik esetben nem vettem figyelembe és nem ítéltem az alapján, persze valószínű, hogy tudat alatt befolyásolt.
Részletezve:
- Ötvenes úr messzi vidékről: nem gond-e, ha ő rám ír, bár nem felel meg a feltételeknek. Fontosnak tartja kihangsúlyozni, hogy a cigiről leszokna ám a kedvemért, pia meg csak meló után van (orros szmájli), egy sör vagy egy fröccs, detényleg.
- Ötvenes úr, közepesen messzi vidékről, semmit nem tudni róla, azon kívül, hogy a profilképe alapján kedveli a sült kolbászt (én is btw), rövid sablonüzenettel támad, a szűrőfeltételeket pedig olyan liberálisan adta meg, hogy nyugodtan ráragaszthatnánk a "mindegy, csak p*na legyen" címkét.
- Huszonéves félvér srác, a "ha korán kezdem, fiam lehetnél" korosztályból: nem gond-e, ha ő rám ír, bár nem felel meg a feltételeknek.
- Profilképe és bemutatkozása alapján is enyhe értelmi fogyatékkal élő srác, valami gyárban dolgozik, szalagnál.
- Melós külsejű negyvenes férfi, egyetlen tartalom, amiről beszélgetni tudnánk: Kozmix videóklip a profilján. Nem iróniából rakta oda szerintem.
- Késő negyvenes férfi, előre gyártott, egyénieskedő, vicces-modoros bemutatkozással. A képét őszintén szólva meg se néztem.
- Nerd sztereotíp külső, hobbija a csillagászat, mikor társalgási céllal megemlítem, hogy én is olvasgattam a témában régebben, sűrű, aprólékos technikai részletekkel dobja fel a kommunikációt.
- Az ember, akinek története van - róla már volt egy poszt
- Két középnegyvenes férfi, az egyik talán elvált, gyerekkel - semmilyen kapcsolódási pontot nem látok köztünk, külsőre, stílusra, habitusra. Ha ők lettek volna azok, akikkel belovagoltam volna a naplementébe, akkor elnézést kérek a sorsom kártyaosztójától.
- Negyvenes, mackós, talán rendőr(?). Arcképe első blikkre szimpatikus, a kommunikációja udvarias és nem erőltetett, majdnem találkozót is megbeszélek vele, de a teljes alakos képe, a bemutatkozó szövege és a levélváltásaink összessége azt sugallja, hogy itt nagyon messzire ki kéne mennem a világom szélére, hogy találjak az ő világával érintkező területet. Az, hogy szimpatikusnak találja az arcképem és hallgat ő is rockzenét, nagyon kevés lesz. Beleírta a bemutatkozásába, hogy ő egy régivágású hetreoszexuális férfi. Olyasmit keresnék egyébként, de érted... olyat, aki ezt nem jelvényként hordja a mellkasán.
- Külsőre, hozzáállásra szimpatikus, negyven körüli elvált férfi, van egy kisgyereke az előző házasságából. Nem bonyolítja túl, nem tűnik túl kétségbeesettnek sem, ír pár sort a hobbijairól meg a munkájáról, aztán elkéri a számom. Elég hülye időpontban hív, hogy találkozót egyeztessünk, de beszélgetünk pár percet. Itt már nem tűnik annyira lazának és határozottnak, de simán lehet, hogy nem a telefonálás embere, ezen nálam nem megy el semmi. A munkarendje, életritmusa teljesen eltér az enyémtől, de nem lehet mindenki multinál irodista. Még ezen se megy el semmi. Viszont nem fűzök túl nagy reményt a találkozásunkhoz. Ez megint ilyen hülye hiedelem kategória: májusban regisztrált, ránézésre okés, és azóta sem talált senkit? Nagyon válogatós, nagyon rossz a csajfelhozatal, olyan gondok vannak vele, ami képen nem látszik, vagy nagyon nem hatékony ez az ismerkedési forma. Mennyire legyek naiv? Semennyire. Nem baj, ez a találkozó még meglesz.
Ahogy az eddigi posztjaimból kiderült, 4 nap egy publikus, ingyenes társkeresőn teljesen kiégette minden receptorom, komoly megkönnyebbülést okozott most a hibernálás gomb. A való életben sem szólít le a melegítőgatyás, félfogú, ötven környéki kategória - online se történjen velem ilyesmi.
A fizetős oldalon ott maradok, már csak az előfizetés miatt is, de minimálisra szorítom az aktivitásom. Az online társkeresés számomra egy lelkileg megterhelő, nehéz meló, nagyon sokat kivesz belőlem. A mostani állás szerint a trolloknak van igazuk: szerencsém még lehet, de számolnom kell azzal, hogy az online társkeresőkön előforduló és irányomba érdeklődést tanúsító emberek halmaza nagyon kis metszetet ad ki az engem érdeklő emberek halmazával.
Tanulság mindenkinek: Ha párkapcsolatban érzitek jól magatokat, tudatosan, okosan legyetek rajta a témán huszonéves korotokban, és ne kerüljetek szerencsétlen élethelyzetekbe. ( ;) )
Lesznek még posztok, nem zártam be a blogot.
(személyes helyzetjelentés)
Ma is rosszul érzem magam reggel és semmi kedvem ezt tovább csinálni. Mintha a szervezetem tiltakozna a metódus ellen, hogy idegenekkel beszélgetek online, aztán személyesen, aztán el kell döntenem, akarok-e az illetővel beszélgetni még online. Vagy személyesen.
Jól alszom, de felkelés után szomorú és stresszes vagyok, pedig soha nem vagyok az, tehát ez biztosan a kis projektem mellékhatása. Tudom, minden jelenlegi ismerősöm idegen volt egy ponton és hagyjam abba a nyafogást.
(A legnagyobb gond egyébként az, hogy én pontosan tudom, mit szeretnék, csak amit szeretnék, az objektív okok miatt nem lehetséges, és ezt átrágtuk már az elmúlt évek során nem egyszer, nem kétszer és nem háromszor. És a személyiségem arra hajlamosít inkább, hogy üljek továbbra is a parton, mint Kalipszó, és nézzem a hajót, azzal a különbséggel, hogy ez a hajó se el nem tűnik a horizonton, se kikötni nem fog értelmezhető időtávon belül. Esélyt kell adnom értelmes, előre mutató dolgoknak az életemben, menni kéne előre, ez az online társkeresős dolog viszont egyelőre nem tűnik se kellemesnek, se hasznosnak.)
Elmúlik - mondta Buddha.
Jól alszom, de felkelés után szomorú és stresszes vagyok, pedig soha nem vagyok az, tehát ez biztosan a kis projektem mellékhatása. Tudom, minden jelenlegi ismerősöm idegen volt egy ponton és hagyjam abba a nyafogást.
(A legnagyobb gond egyébként az, hogy én pontosan tudom, mit szeretnék, csak amit szeretnék, az objektív okok miatt nem lehetséges, és ezt átrágtuk már az elmúlt évek során nem egyszer, nem kétszer és nem háromszor. És a személyiségem arra hajlamosít inkább, hogy üljek továbbra is a parton, mint Kalipszó, és nézzem a hajót, azzal a különbséggel, hogy ez a hajó se el nem tűnik a horizonton, se kikötni nem fog értelmezhető időtávon belül. Esélyt kell adnom értelmes, előre mutató dolgoknak az életemben, menni kéne előre, ez az online társkeresős dolog viszont egyelőre nem tűnik se kellemesnek, se hasznosnak.)
Elmúlik - mondta Buddha.
Monday, August 20, 2018
Randi #1 - Az Ember, Akinek Története Van
Nem ő az első, aki rám ír, de az első, aki felkelti az érdeklődésem. Választékos stílusú, nem tucat, de nekem azért kicsit túl bölcsészes megszólító üzenet, intelligens tekintet, hunyorítva még tán jóképű is, bár nem az esetem és semmilyen izgalmat nem kelt bennem. Sebaj, megbeszéljük, hogy talákozunk majd valamelyik nap. Nem számítok már tőle üzenetre, erre érkezik egy egész hosszú, amiben leírja az élete történetét nagy vonalakban. Na, ennek az embernek lehetnek sztorijai, gondolom magamban. (A leglightosabb elem a listában kb az, hogy harcoló alakulatban szolgált a délszláv háborúban.) Én nem feltétlenül írnám ezeket bele a harmadik üzenetváltásba, rögtön a "hol dolgozol és mit csinálsz szabadidődben?" kör után, tényleg nagyon durva dolgokat képzeljetek el, amiket nem fogok itt a blog publikussága miatt kiteregetni. Különben is, szegény Réka Shealy-nek se hitt senki, miért hinnétek el nekem (a srác szerintem biztosan nem kamuzott amúgy semmiben). De nem vagyunk egyformák, lehet, az a taktikája, hogy ha megijedek, ijedjek még meg rögtön az elején. Egy nem túl jó helyre beszéljük meg a talákozót a környéken, de nincsenek a környéken jó helyek, szóval mindegy. Nem tetszik, hogy mindenképp a Facebookra akarja átterelni a beszélgetést, de ha neki így egyszerűbb, legyen Messenger. Ismerősnek jelöl, nem jelölöm vissza, mert nem szokásom ismeretleneket visszajelölni, üzenni meg tudunk enélkül is. Ezen kicsit meglepődik, gondolom szeretett volna lekáderezni a találkozás előtt.
Minden óvintézkedést betartok, egyedül megyek a helyszínre, nem élek a felajánlott autós fuvarral. Ezt nem mondom ki, csak udvariasan hárítok, hogy BKV. Vajon paranoid vagyok, hogy nem szívesen ülnék be egy random vadidegen kocsijába, aki előtte necces sztorikat mesélt a magánéletéről?
Az első személyes benyomás nem jó. Nem jön be, a hangja, az öltözködése, a modora, semmi. Kicsit Laár Andrásra emlékeztet valamiért külsőleg, aki egy csodálatos, bölcs ember, de... de. Előre megmondtam neki, hogy egy kb egy órás ismerkedő beszélgetésre gondoltam, ő bedob mindenféle tóparti piknik meg a jó ég tudja milyen elszállt ötleteket, mondom elég, ha megiszunk egy üccsit. Végülis eltelik az egy óra gyorsan, mert próbálom beszéltetni, ő pedig szívesen beszél saját magáról, az életéről, a munkájáról. Dicsekszik a fizetésével, összegszerűen. Az ott egy nehéz pillanat nekem, pókerarc szempontjából. Különben meg nem tudom, mi ilyenkor a protokoll, ha már az első öt percben behúztam mellé a piros ikszet, de egy órát beszéltünk meg, töltsük ki az egy órát, mint a pszichiáternél? Végülis nagyjából ez történik, én kérdezek, relevánsan reagálok, hallgatok, mosolygok. Néha csak úgy felkelnék, hogy figyelj, óriási karakter vagy, foglalt helyed van a következő regényemben, de... nem. Egy kései ponton már bevetem a "tudálékos nethuszár lány, aki mellett élő férfi nem akar megmaradni" figurát is, repkednek a félművelt lózungok a számból a fényrészecskék hullámtermészetéről meg a buddhizmusról, hát képzelheted. A piros iksz akkor kezd el sötétvörösen villogni, amikor engem valami nehéz sorsú áldozatként próbál sajnálni (tud pár sort a történetemből), na itt jött el a nope o'clock. Lassan mennem kéne, még be akar ültetni az autójába, nasival kínálgat, amit az esetleges piknikre hozott. Hazavisz szívesen. Szeretik-e a gyerekeim a pizzát, süthetnénk együtt pizzát. Mi. A. Kibaszott. Franc? - kérdezi az udvarias mosolyom. Elkísér a megállóba, aztán mikor felszállok, megsimogatná a karom, de én kezet rázok vele, hogy köszönöm a szép estét, szia.
Hamarosan villog a Messenger, löki a süket dumát, persze egy havertól, jóbaráttól mókás szövegek lennének, de így most nem az. Hát nem érzékelte? Aztán rákérdez, hogy ugye csak zavarban voltam, és nem akarom őt dobni (MI?!), mert ebből szerinte még bármi lehetne...
Életemben először használom komolyból a legyünk inkább barátok szakkifejezést, és nem vagyok rá büszke. Megköszöni a korrektségem, sok szerencsét kívánunk egymásnak.
Next.
Tanulságok férfiaknak:
- Ne teregess ki minden piszkos részletet a múltadból az első randin. Lehetnek titkaid, akár örökre is.
- Fogd a jeleket időben a másik féltől, ne vessz el az önkifejezésben.
Tanulságok nőknek:
- Az első megérzés az még mindig első megérzés, hallgass rá.
- Tartsd az udvariasságot, az nem kerül semmibe, de nem kell jófejségből túl sokáig maradni egy kellemetlen helyzetben.
Minden óvintézkedést betartok, egyedül megyek a helyszínre, nem élek a felajánlott autós fuvarral. Ezt nem mondom ki, csak udvariasan hárítok, hogy BKV. Vajon paranoid vagyok, hogy nem szívesen ülnék be egy random vadidegen kocsijába, aki előtte necces sztorikat mesélt a magánéletéről?
Az első személyes benyomás nem jó. Nem jön be, a hangja, az öltözködése, a modora, semmi. Kicsit Laár Andrásra emlékeztet valamiért külsőleg, aki egy csodálatos, bölcs ember, de... de. Előre megmondtam neki, hogy egy kb egy órás ismerkedő beszélgetésre gondoltam, ő bedob mindenféle tóparti piknik meg a jó ég tudja milyen elszállt ötleteket, mondom elég, ha megiszunk egy üccsit. Végülis eltelik az egy óra gyorsan, mert próbálom beszéltetni, ő pedig szívesen beszél saját magáról, az életéről, a munkájáról. Dicsekszik a fizetésével, összegszerűen. Az ott egy nehéz pillanat nekem, pókerarc szempontjából. Különben meg nem tudom, mi ilyenkor a protokoll, ha már az első öt percben behúztam mellé a piros ikszet, de egy órát beszéltünk meg, töltsük ki az egy órát, mint a pszichiáternél? Végülis nagyjából ez történik, én kérdezek, relevánsan reagálok, hallgatok, mosolygok. Néha csak úgy felkelnék, hogy figyelj, óriási karakter vagy, foglalt helyed van a következő regényemben, de... nem. Egy kései ponton már bevetem a "tudálékos nethuszár lány, aki mellett élő férfi nem akar megmaradni" figurát is, repkednek a félművelt lózungok a számból a fényrészecskék hullámtermészetéről meg a buddhizmusról, hát képzelheted. A piros iksz akkor kezd el sötétvörösen villogni, amikor engem valami nehéz sorsú áldozatként próbál sajnálni (tud pár sort a történetemből), na itt jött el a nope o'clock. Lassan mennem kéne, még be akar ültetni az autójába, nasival kínálgat, amit az esetleges piknikre hozott. Hazavisz szívesen. Szeretik-e a gyerekeim a pizzát, süthetnénk együtt pizzát. Mi. A. Kibaszott. Franc? - kérdezi az udvarias mosolyom. Elkísér a megállóba, aztán mikor felszállok, megsimogatná a karom, de én kezet rázok vele, hogy köszönöm a szép estét, szia.
Hamarosan villog a Messenger, löki a süket dumát, persze egy havertól, jóbaráttól mókás szövegek lennének, de így most nem az. Hát nem érzékelte? Aztán rákérdez, hogy ugye csak zavarban voltam, és nem akarom őt dobni (MI?!), mert ebből szerinte még bármi lehetne...
Életemben először használom komolyból a legyünk inkább barátok szakkifejezést, és nem vagyok rá büszke. Megköszöni a korrektségem, sok szerencsét kívánunk egymásnak.
Next.
Tanulságok férfiaknak:
- Ne teregess ki minden piszkos részletet a múltadból az első randin. Lehetnek titkaid, akár örökre is.
- Fogd a jeleket időben a másik féltől, ne vessz el az önkifejezésben.
Tanulságok nőknek:
- Az első megérzés az még mindig első megérzés, hallgass rá.
- Tartsd az udvariasságot, az nem kerül semmibe, de nem kell jófejségből túl sokáig maradni egy kellemetlen helyzetben.
Az mezőkről és kitöltésükről
Életkor. Nekem ez olyan +/- 5 év, kb. A felfelé határt soha nem gondoltam sokkal magasabbra, nincs egy csepp gerontofil hajlamom se, mármint nem most, hanem tíz év múlva nem lesz. Valamiért mindig a kortársaim közt mozogtam otthonosan, ott ülnek a popkulturális referenciák, poénok, életfelfogással kapcsolatos általános elvek. Általában. Van sok kedves barátom, ismerősöm, kollégám a klasszikus Y generációból, tehát a nálam 8-10 évvel fiatalabbak közül, és nagyon jól megértjük egymást, de nekem ott van ez a berögzült hiedelmem az idősödő nő - egyelőre még fénykorában tündöklő férfi felállásról, ami blokkolja az ilyen irányú gondolataimat. Van az ismeretségi körömben a nő javára (vagy hátrányára?) nagyobb korkülönbséges pár, de nekik más okból baromira egészségtelen a kapcsolati dinamikájuk, nem a koruk miatt, ígyhát nincs pozitív személyes tapasztalatom.
Testmagasság. Optimális esetben a partnerem legyen olyan magas, mint Jason Momoa. Vagyis... a partnerem legyen Jason Momoa, egy csomó időt spórolnék meg ezzel. Becsöngetne egy szál olajozott mellkasban, hamiskás mosollyal rákönyökölne az előszobaszekrényre, hogy "Itt romlott el a mosógép?" és akkor nem kéne ezzel a profiltöltögetős bohóckodással tölteni a délelőttöt. Na, visszatérve... izé... a magasság fontos, de nem életbevágóan fontos.
Súly. So fuckin' mindegy. Láttam, valamelyik oldalon van ilyen szűrő női regisztráltak részére, hogy 'mindegy, csak mackós ne legyen'. Olyan ez akkor, mint a medvecukor - nem baj, több marad nekem.
Az én súlyom normális, de a normál tartománynak azon a részén helyezkedik el, amire már bátran lehet mezei munkát vagy söröskorsók kihordását bízni, így emiatt kieshetek a másik oldal kezdő szűrőin.
Földrajzi távolság. Az sose baj, ha életvitelszerűen a környéken tartózkodik a jelölt, legalábbis az ismerkedési időszakban. Hosszabb távon nem zárkóznék el egy távkapcsolattól, vagy legalábbis most nem tűnik akkora katasztrófának ez az opció. Mindegyen, legyen 100 km.
Elfogadnék-e olyat társnak, akinek már van gyereke? Persze. Nekem is van. Elég furán nézne ki, ha karba tett kézzel közölném, hogy neked márpedig ne legyen gyereked, vidd vissza a Szent János kórházba, rakjátok ki a szelektív mellé, whatever.
Akarok-e még saját gyereket? Na ez volt az a paraméter, amihez háromszor mentem vissza módosítani nem-ről talán-ról igen-ről nem-re. (Az akkor átlagban egy talán, haha.) Egyrészt, nem érzem magamban az indíttatást és a fizikai energiát egy terhesség-szülés-csecsemő-kisgyerek kombó menedzseléséhez. Illetve itt is jön egy felnagyított hiedelem/félelem, ami az egészet irányítja bennem - nagyon cukik a Down-szindrómás kisgyerekek. Az interneten. Messziről. Nagyon messziről. Nem tartom magam képesnek egy, az életkoromból adódóan valamilyen rendellenességgel megszülető gyermekkel járó teher elviselésére. Nope. Tudom, hogy ez csak egy szélsőséges szcenárió, és Madonna meg Brigitte Nielsen meg a fél celebvilág vigyorogva szül 75 éves koráig, és ne legyek begyöpösödött múlt századi múmia, de valamiért ez nekem be van akadva. Ráadásul egy négy gyerekes, létminimum környéki szegény családban nőttem fel, így nekem a sok gyerek képe alapból kicsit necces. Az örökbefogadáson soha nem gondolkoztam el, eszembe sem jutott volna, ha az oldalon nem írják külön.
Iskolai végzettség. Tonnaszám állnak a neten erről az értekezések, főleg férfi kommentelőktől, hogy az entellektüel míszpicsák kiszórják a potenciális jóravaló fiatalembereket, csak mert diploma, az muszáj. Gondolom még az előző generációs élményekből, "anyukám azt mondta" tanításokból eredhet egyébként, mert a '60-as/'70-es években még tényleg a diplomás férfi volt a jó parti szinonimája. Ha engem kérdezel, nálam jobb esélyekkel indulna egy bútorasztalos, mint egy skandinavisztika-finnugrisztika-kommunikáció szakon végzett bölcsész, de tudjuk be ezt az én túlzottan praktikus énemnek.
Itt térnék ki az ízlés, kultúrkör, érdeklődési terület témakörre is, amit ugye nem mér semmi, de azért valamennyire fontos, mert nekem pl rossz érzés lenne, hogy nem érti semmilyen viccemet, utalásomat, idézetemet és a kocsiban is csak a Rádió 1 szólhatna. De ezt annyira túl lehet tolni, annyira kontraproduktív is tud lenni, hogy ihaj. Olvastam egy vicceset Twitteren a napokban, csaj panaszkodik, hogy egy srác unmatchelte valami randi appon, mert nem ismerte a Monty Python egyik tagját, szóval "Michael Palin, akárki is vagy, légy szíves szopd le ezt a srácot, mert más nem fogja". Másik friss élményem, beleakadtam egy profilba, ahol az úr fontosnak tartotta kiemelni, hogy ő szeret Szolzsenyicint olvasni a kertben, hát, sok sikert neked is, haver.
Jövedelem. Danger Zoooooone! Mert erről nem illik beszélni. A való életből vett, empirikus tapasztalataim azt mutatják, hogy ahol hosszú távon nagy a jövedelemkülönbség a nő javára, az a kapcsolat nem fog működni, legalábbis a mi földrajzi szélességünkön és társadalmunkban biztosan nem. Vagy sugar mommynak hívják. Nicolas Cage feleségül veheti a pincérnőt, az bolond szerelem. Britney is hazaviheti a háttértáncosát, meg Zalatnay Cini is hazaviheti a kezdő modellsrácot, ott is biztos bolond a szerelem, de más lesz a vége. Apropó, fogalmam sincs mi lett Nicolas Cage pincér csajával, lehet, hogy annak is sírás lett a vége, na mindegy, nincs kedvem ezért Google-t nyitni. A lényeg, hogy itt nem tudok túl engedékeny lenni, mert éveket töltöttem a répa árnyékos oldalán ebben a kérdéskörben.
Dohányzás. Tudjátok, van az a vicc, amikor Móricka kikeresztelkedik és minden családtagja alaposan elfenekeli... még csak egy hete vagyok goj, de már most utálom a zsidókat. Még csak nagyjából 4 éve szoktam le a dohányzásról, de azóta nagyon utálom a szagát. Erről akkora ketrecharcok folytak már pl Twitteren is, évtizedes haverságok törtek derékba, emberek követték ki egymást, rengett a föld. A cigi egészségtelen, büdös és drága, de ha szeretlek, úgyis szeretni foglak, a hülye cigiddel együtt is. De ha lehetséges, inkább ne dohányozzon senki.
Alkohol. Az előzmények alapján azt hihetnéd, ebben valami extrém szigorú paraméterezés játszik nálam, de nem. Senki nem fogja egy párkereső oldalon bevallani magáról, hogy kőkemény alkesz, úgyse. De remélhetőleg ki tudom szűrni az első randi(ko)n az ilyet.
Népcsoport, etnikai hovatartozás. Nézeteim a témában ortodoxak és korszerűtlenek, kérem görgessen lejjebb vagy nyomja meg a kis 'x' gombot a jobb felső sarokban.
Vallás. Ez is egy érdekes kérdéskör - engem csak a fanatikus, csillogó szemű orbángáspár-félék zavarnának, de az ilyenek úgyis a saját gyülekezeteikből válogatnak. Sokféle emberrel találkoztam már életem során, volt köztük pöcsfej ateista és kifejezetten jó arc templomjáró hívő. Amíg nekem nem kell részt vennem a vallásgyakorlásában, tiszteletben tartom.
Bemutatkozás. Ezt is kitöltöttem természetesen, ahol címkékből, tulajdonságokból kellett választani, ott igyekeztem inkább olyan dolgokat bejelölni, amik a szürke hétköznapokon jellemeznek, nem pedig a kezdeti felpörgés időszakában. Ha a séta, olvasás, főzőcskézés a normál működésem, teljesen feleslegesen írnám be, hogy ír sztepptánc és kötél nélküli bungee jumping. Bár, ha választani lehet ezek közül, akkor inkább az utóbbi.
Milyen emberi tulajdonságok vagy ideológiák taszítanak? Ide biztosan azt kell írni, hogy utálom a nácikat, de mivel náciból elvileg kevesebb van, mint panaszkodó, negatív, önsajnáló emberből, így én inkább ezt írtam oda.
Így, ezekkel a kezdeti beállításokkal a hátizsákomban vágtam neki az útnak.
Testmagasság. Optimális esetben a partnerem legyen olyan magas, mint Jason Momoa. Vagyis... a partnerem legyen Jason Momoa, egy csomó időt spórolnék meg ezzel. Becsöngetne egy szál olajozott mellkasban, hamiskás mosollyal rákönyökölne az előszobaszekrényre, hogy "Itt romlott el a mosógép?" és akkor nem kéne ezzel a profiltöltögetős bohóckodással tölteni a délelőttöt. Na, visszatérve... izé... a magasság fontos, de nem életbevágóan fontos.
Súly. So fuckin' mindegy. Láttam, valamelyik oldalon van ilyen szűrő női regisztráltak részére, hogy 'mindegy, csak mackós ne legyen'. Olyan ez akkor, mint a medvecukor - nem baj, több marad nekem.
Az én súlyom normális, de a normál tartománynak azon a részén helyezkedik el, amire már bátran lehet mezei munkát vagy söröskorsók kihordását bízni, így emiatt kieshetek a másik oldal kezdő szűrőin.
Földrajzi távolság. Az sose baj, ha életvitelszerűen a környéken tartózkodik a jelölt, legalábbis az ismerkedési időszakban. Hosszabb távon nem zárkóznék el egy távkapcsolattól, vagy legalábbis most nem tűnik akkora katasztrófának ez az opció. Mindegyen, legyen 100 km.
Elfogadnék-e olyat társnak, akinek már van gyereke? Persze. Nekem is van. Elég furán nézne ki, ha karba tett kézzel közölném, hogy neked márpedig ne legyen gyereked, vidd vissza a Szent János kórházba, rakjátok ki a szelektív mellé, whatever.
Akarok-e még saját gyereket? Na ez volt az a paraméter, amihez háromszor mentem vissza módosítani nem-ről talán-ról igen-ről nem-re. (Az akkor átlagban egy talán, haha.) Egyrészt, nem érzem magamban az indíttatást és a fizikai energiát egy terhesség-szülés-csecsemő-kisgyerek kombó menedzseléséhez. Illetve itt is jön egy felnagyított hiedelem/félelem, ami az egészet irányítja bennem - nagyon cukik a Down-szindrómás kisgyerekek. Az interneten. Messziről. Nagyon messziről. Nem tartom magam képesnek egy, az életkoromból adódóan valamilyen rendellenességgel megszülető gyermekkel járó teher elviselésére. Nope. Tudom, hogy ez csak egy szélsőséges szcenárió, és Madonna meg Brigitte Nielsen meg a fél celebvilág vigyorogva szül 75 éves koráig, és ne legyek begyöpösödött múlt századi múmia, de valamiért ez nekem be van akadva. Ráadásul egy négy gyerekes, létminimum környéki szegény családban nőttem fel, így nekem a sok gyerek képe alapból kicsit necces. Az örökbefogadáson soha nem gondolkoztam el, eszembe sem jutott volna, ha az oldalon nem írják külön.
Iskolai végzettség. Tonnaszám állnak a neten erről az értekezések, főleg férfi kommentelőktől, hogy az entellektüel míszpicsák kiszórják a potenciális jóravaló fiatalembereket, csak mert diploma, az muszáj. Gondolom még az előző generációs élményekből, "anyukám azt mondta" tanításokból eredhet egyébként, mert a '60-as/'70-es években még tényleg a diplomás férfi volt a jó parti szinonimája. Ha engem kérdezel, nálam jobb esélyekkel indulna egy bútorasztalos, mint egy skandinavisztika-finnugrisztika-kommunikáció szakon végzett bölcsész, de tudjuk be ezt az én túlzottan praktikus énemnek.
Itt térnék ki az ízlés, kultúrkör, érdeklődési terület témakörre is, amit ugye nem mér semmi, de azért valamennyire fontos, mert nekem pl rossz érzés lenne, hogy nem érti semmilyen viccemet, utalásomat, idézetemet és a kocsiban is csak a Rádió 1 szólhatna. De ezt annyira túl lehet tolni, annyira kontraproduktív is tud lenni, hogy ihaj. Olvastam egy vicceset Twitteren a napokban, csaj panaszkodik, hogy egy srác unmatchelte valami randi appon, mert nem ismerte a Monty Python egyik tagját, szóval "Michael Palin, akárki is vagy, légy szíves szopd le ezt a srácot, mert más nem fogja". Másik friss élményem, beleakadtam egy profilba, ahol az úr fontosnak tartotta kiemelni, hogy ő szeret Szolzsenyicint olvasni a kertben, hát, sok sikert neked is, haver.
Jövedelem. Danger Zoooooone! Mert erről nem illik beszélni. A való életből vett, empirikus tapasztalataim azt mutatják, hogy ahol hosszú távon nagy a jövedelemkülönbség a nő javára, az a kapcsolat nem fog működni, legalábbis a mi földrajzi szélességünkön és társadalmunkban biztosan nem. Vagy sugar mommynak hívják. Nicolas Cage feleségül veheti a pincérnőt, az bolond szerelem. Britney is hazaviheti a háttértáncosát, meg Zalatnay Cini is hazaviheti a kezdő modellsrácot, ott is biztos bolond a szerelem, de más lesz a vége. Apropó, fogalmam sincs mi lett Nicolas Cage pincér csajával, lehet, hogy annak is sírás lett a vége, na mindegy, nincs kedvem ezért Google-t nyitni. A lényeg, hogy itt nem tudok túl engedékeny lenni, mert éveket töltöttem a répa árnyékos oldalán ebben a kérdéskörben.
Dohányzás. Tudjátok, van az a vicc, amikor Móricka kikeresztelkedik és minden családtagja alaposan elfenekeli... még csak egy hete vagyok goj, de már most utálom a zsidókat. Még csak nagyjából 4 éve szoktam le a dohányzásról, de azóta nagyon utálom a szagát. Erről akkora ketrecharcok folytak már pl Twitteren is, évtizedes haverságok törtek derékba, emberek követték ki egymást, rengett a föld. A cigi egészségtelen, büdös és drága, de ha szeretlek, úgyis szeretni foglak, a hülye cigiddel együtt is. De ha lehetséges, inkább ne dohányozzon senki.
Alkohol. Az előzmények alapján azt hihetnéd, ebben valami extrém szigorú paraméterezés játszik nálam, de nem. Senki nem fogja egy párkereső oldalon bevallani magáról, hogy kőkemény alkesz, úgyse. De remélhetőleg ki tudom szűrni az első randi(ko)n az ilyet.
Népcsoport, etnikai hovatartozás. Nézeteim a témában ortodoxak és korszerűtlenek, kérem görgessen lejjebb vagy nyomja meg a kis 'x' gombot a jobb felső sarokban.
Vallás. Ez is egy érdekes kérdéskör - engem csak a fanatikus, csillogó szemű orbángáspár-félék zavarnának, de az ilyenek úgyis a saját gyülekezeteikből válogatnak. Sokféle emberrel találkoztam már életem során, volt köztük pöcsfej ateista és kifejezetten jó arc templomjáró hívő. Amíg nekem nem kell részt vennem a vallásgyakorlásában, tiszteletben tartom.
Bemutatkozás. Ezt is kitöltöttem természetesen, ahol címkékből, tulajdonságokból kellett választani, ott igyekeztem inkább olyan dolgokat bejelölni, amik a szürke hétköznapokon jellemeznek, nem pedig a kezdeti felpörgés időszakában. Ha a séta, olvasás, főzőcskézés a normál működésem, teljesen feleslegesen írnám be, hogy ír sztepptánc és kötél nélküli bungee jumping. Bár, ha választani lehet ezek közül, akkor inkább az utóbbi.
Milyen emberi tulajdonságok vagy ideológiák taszítanak? Ide biztosan azt kell írni, hogy utálom a nácikat, de mivel náciból elvileg kevesebb van, mint panaszkodó, negatív, önsajnáló emberből, így én inkább ezt írtam oda.
Így, ezekkel a kezdeti beállításokkal a hátizsákomban vágtam neki az útnak.
Day 1 - a regisztráció napja
Elittárs
Eszembe jutott az Elittárs.
Van egy barátnőm, helyes, csinos, extrovertált, intelligens, ambíciózus. Ha mi ketten elmentünk egy buliba, én voltam a cockblocker ballaszt, de akkor még házas voltam, kicsi gyerekekkel és nem túl fényes önbizalommal, így ez az állapot nem is zavart. Szóval ez a barátnőm, mikor megismerkedtünk (munkahelyi barátságként indult), szingli volt már évek óta, közben persze pattintotta le / friendzone-olta az élőben bepróbálkozó kollégákat. Képzeljetek el egy derékig érő szőke hajú, mindenkivel barátkozós network engineer lányt. Ugye?
És akkor regisztrált az Elittársra, még nevettem is, hogy pénzt ad valamiért, ami ingyen is nagy mennyiségben állna rendelkezésére. Pár héten belül megismerkedett ott a hozzá illő fiúval, akivel azóta is cuki, romantikus, egy külső szemlélő számára nem irritálóan túldokumentált kapcsolatban van. Én voltam az egyik esküvői tanújuk és jön a baba épp. Ez egy eléggé biztató esetleírás ahhoz, hogy adjak egy esélyt a fizetős társkeresőnek, ahol mindenki három péhádés atomfizikus vagy kiemelkedően sikeres managger.
Itt is kitöltöttem rendesen minden mezőt, végigmentem a regisztrációs személyiségteszten, ahol százas nagyságrendű kérdés várt, nem baj, szűrjétek csak ki a poolból Charles Mansont és Freddie Kruegert, nagyon helyes.
Az sem jelentett gondot, hogy őszinte legyek a saját paramétereimmel kapcsolatban; sosem hazudnék nem létező diplomát, se Heidi Klum BMI-jét, büszke vagyok a gyerekeimre és nem tagadnám le őket semmiért/senkiért, a korom meg annyi amennyi, pár évet simán letagadhatnék belőle, na de kinek van kedve egy esetlegesen összejött kapcsolatban évekig dugdosni a jogsiját meg a személyijét.
Aztán kezdődött a szembesítés magammal, a "mi mennyire fontos neked?" rész (lásd a következő bejegyzést). Ott álltam, hogy most kimásszak-e a dobozomból, amiből már így is túl messzire másztam, szóval legyek nyitott és mindegy, majd lesz valami, vagy vegyem magamra a germán pengeszáj arckifejezést, és egy macskapisi szagú szuterénben érjen majd a Nagy Elszámolás napja 35 év cölibátus után, a makramézott virágtartóim közt.
Az oldal algoritmust használ, dob neked jelölteket, aki szerinte megfelel a beállított preferenciáidnak, illetve ajánl még olyanokat is, elég sokat, akik csak kicsit térnek el a preferenciáidtól. Keresni nem lehet, viszont nekem ez annyira nem gond, mert egyelőre csak várok és nem kezdeményezek, ahogy a való életben sem igazán szoktam.
Első Találkozás
Ezt az oldalt azért választottam, mert kicsit utánanéztem, mit tart mostanában az internet népe jó társkereső oldalnak (sajnos csak akkor jutott eszembe kutatómunkát végezni, miután előfizettem a fenti fizetős helyen). Az Első Talákozás ingyenes, modern, jól átlátható, sokféle dolgot tudsz rajta megadni (pl. könyvek, zenék, filmeknek külön aloldalak vannak, ha valaki kifejezetten az ilyesmit tartja fontosnak) és pörög rajta az élet. Míg a fizetős oldalon eléggé csendesen folyt az első nap, itt konkrétan felrobbant a postaládám a rengeteg üzenettől, de ez majd egy későbbi poszt témája lesz.
Két oldalnál több helyen nem tudok jelen lenni, úgy érzem, még ez is kicsit sok, és a komfortzónám nagyon hívogat, ahol csak kedvezményes áron elérhető Microsoft vizsgaanyagokról kapok reggelre mailt, nem pedig [férfi keresztnév] üzenetet küldött / megnézte a profilod / küldött egy mosolyt / megcsapkodott fagyott hallal / stb. Tudom, a mail értesítéseket ki lehet kapcsolni, illetve most akkor panaszkodok, vagy dicsekszem, döntsem már el.
Eszembe jutott az Elittárs.
Van egy barátnőm, helyes, csinos, extrovertált, intelligens, ambíciózus. Ha mi ketten elmentünk egy buliba, én voltam a cockblocker ballaszt, de akkor még házas voltam, kicsi gyerekekkel és nem túl fényes önbizalommal, így ez az állapot nem is zavart. Szóval ez a barátnőm, mikor megismerkedtünk (munkahelyi barátságként indult), szingli volt már évek óta, közben persze pattintotta le / friendzone-olta az élőben bepróbálkozó kollégákat. Képzeljetek el egy derékig érő szőke hajú, mindenkivel barátkozós network engineer lányt. Ugye?
És akkor regisztrált az Elittársra, még nevettem is, hogy pénzt ad valamiért, ami ingyen is nagy mennyiségben állna rendelkezésére. Pár héten belül megismerkedett ott a hozzá illő fiúval, akivel azóta is cuki, romantikus, egy külső szemlélő számára nem irritálóan túldokumentált kapcsolatban van. Én voltam az egyik esküvői tanújuk és jön a baba épp. Ez egy eléggé biztató esetleírás ahhoz, hogy adjak egy esélyt a fizetős társkeresőnek, ahol mindenki három péhádés atomfizikus vagy kiemelkedően sikeres managger.
Itt is kitöltöttem rendesen minden mezőt, végigmentem a regisztrációs személyiségteszten, ahol százas nagyságrendű kérdés várt, nem baj, szűrjétek csak ki a poolból Charles Mansont és Freddie Kruegert, nagyon helyes.
Az sem jelentett gondot, hogy őszinte legyek a saját paramétereimmel kapcsolatban; sosem hazudnék nem létező diplomát, se Heidi Klum BMI-jét, büszke vagyok a gyerekeimre és nem tagadnám le őket semmiért/senkiért, a korom meg annyi amennyi, pár évet simán letagadhatnék belőle, na de kinek van kedve egy esetlegesen összejött kapcsolatban évekig dugdosni a jogsiját meg a személyijét.
Aztán kezdődött a szembesítés magammal, a "mi mennyire fontos neked?" rész (lásd a következő bejegyzést). Ott álltam, hogy most kimásszak-e a dobozomból, amiből már így is túl messzire másztam, szóval legyek nyitott és mindegy, majd lesz valami, vagy vegyem magamra a germán pengeszáj arckifejezést, és egy macskapisi szagú szuterénben érjen majd a Nagy Elszámolás napja 35 év cölibátus után, a makramézott virágtartóim közt.
Az oldal algoritmust használ, dob neked jelölteket, aki szerinte megfelel a beállított preferenciáidnak, illetve ajánl még olyanokat is, elég sokat, akik csak kicsit térnek el a preferenciáidtól. Keresni nem lehet, viszont nekem ez annyira nem gond, mert egyelőre csak várok és nem kezdeményezek, ahogy a való életben sem igazán szoktam.
Első Találkozás
Ezt az oldalt azért választottam, mert kicsit utánanéztem, mit tart mostanában az internet népe jó társkereső oldalnak (sajnos csak akkor jutott eszembe kutatómunkát végezni, miután előfizettem a fenti fizetős helyen). Az Első Talákozás ingyenes, modern, jól átlátható, sokféle dolgot tudsz rajta megadni (pl. könyvek, zenék, filmeknek külön aloldalak vannak, ha valaki kifejezetten az ilyesmit tartja fontosnak) és pörög rajta az élet. Míg a fizetős oldalon eléggé csendesen folyt az első nap, itt konkrétan felrobbant a postaládám a rengeteg üzenettől, de ez majd egy későbbi poszt témája lesz.
Két oldalnál több helyen nem tudok jelen lenni, úgy érzem, még ez is kicsit sok, és a komfortzónám nagyon hívogat, ahol csak kedvezményes áron elérhető Microsoft vizsgaanyagokról kapok reggelre mailt, nem pedig [férfi keresztnév] üzenetet küldött / megnézte a profilod / küldött egy mosolyt / megcsapkodott fagyott hallal / stb. Tudom, a mail értesítéseket ki lehet kapcsolni, illetve most akkor panaszkodok, vagy dicsekszem, döntsem már el.
(szolgálati és személyes intermezzo)
Akkorát ment tegnap a blog promója Twitteren, annyi pozitív, biztató visszajelzést kaptam, hogy csak néztem ki a fejemből - köszönet és hála. Nem gondoltam, hogy ennek a témának ekkora közszolgálati jellege van, bár én nagykanállal tudom falni az "út A-ból B-be, közben némi jellemfejlődés" személyes blogokat, de azt hittem, ez csak én vagyok. Mégsem.
Annyi változást már mindenképp hozott az elmúlt pár nap, hogy reggelente bizonytalan, gyomorgörcsös érzéssel ébredek, "this is not a drill", tényleg netes társkeresőkre regisztráltam, ééén, és tényleg megosztom az élményeimet egy csomó emberrel menet közben. Szóval a hangulatom nem túl rózsás, próbálok pozitívan állni az egészhez, de inkább elkerülő manővereken kapom magam, pl most is inkább csirkét pácoltam reggel, a kávé + e-mail / social media átnézése rutinom helyett, mert annyira nincs kedvem megnézni a fejleményeket.
Miközben ezt a szöveget írtam, olyan hangon olvasta a fejemben a narrátor, mint ahogy a Bear Grylls-féle kalandműsorokban beszélnek a kamerához, hogy itt ragadtunk két napja ebben az isten háta mögötti erdőben, sajnos ki kell próbálni, milyen íze van ennek a hernyónak, mert más kaja nincs a közelben. Remélem így viccesebb.
Annyi változást már mindenképp hozott az elmúlt pár nap, hogy reggelente bizonytalan, gyomorgörcsös érzéssel ébredek, "this is not a drill", tényleg netes társkeresőkre regisztráltam, ééén, és tényleg megosztom az élményeimet egy csomó emberrel menet közben. Szóval a hangulatom nem túl rózsás, próbálok pozitívan állni az egészhez, de inkább elkerülő manővereken kapom magam, pl most is inkább csirkét pácoltam reggel, a kávé + e-mail / social media átnézése rutinom helyett, mert annyira nincs kedvem megnézni a fejleményeket.
Miközben ezt a szöveget írtam, olyan hangon olvasta a fejemben a narrátor, mint ahogy a Bear Grylls-féle kalandműsorokban beszélnek a kamerához, hogy itt ragadtunk két napja ebben az isten háta mögötti erdőben, sajnos ki kell próbálni, milyen íze van ennek a hernyónak, mert más kaja nincs a közelben. Remélem így viccesebb.
Sunday, August 19, 2018
Day 0 - a nemhivatalos próbálkozások és menekülve elhagyott platformok
Tinder
Volt még nyár elején egy beszélgetős-sörözős este a barátaimmal, ahol a magánéletemre terelődött a szó, ami nem nehéz, sőt, az a fura, ha nem terelődik valahogy arra. Volt ott olyan barátnőm, aki kifejezetten a szomszéd asztaltársaságtól akart nekem leszólítani egy magas, ránézésre úgy max 28 éves srácot (később kiderült, inkább azért, mert neki tetszik), de mondtam, ne, itt helyben elásom magam, ha ez történik, illetve másik barátnőm mondta, próbáljam ki a Tindert. Mondtam, hogy na oda soha nem regisztrálnék újra, egyszer már voltam ott körülnézni, még a külön élős évben, hát kösz szépen azt az egy órányi katasztrófát a Facebook-lájkok alapján amúgy 100 ízlésbeli dologban matchelő, külsőre teljesen semleges sráccal, aki valami startupos lufihámozással foglalkozott, és aki úgy fél óra után egyszer csak a helyszín plafonja felé mutatott sokatmondó kacsintással, hogy mekkorákat dugott a kávézó feletti hostelben az exével, majd ezután féloldalasan fordult a széken és elkezdett előre-hátra ringatózni, mert (talán) pánikrohama volt. Szóval nem csak az volt vele a baj, hogy szereti a jazz-t, és ezt nem jelezte előre írásban.
Persze, ahogy sejted, ezen a mostani baráti beszélgetős estén végül fél órán belül újra felraktam a Tindert a telefonomra és elkezdtem húzogatni az embereket. De nem, nekem ez nem megy, most akkor lehet, hogy jóképű az én mércém szerint, meg van egy megragadó tagline-ja, de minden egyebet nekem kell róla kiderítenem, időrabló csevegés keretében.
Előtte pont azt fejtegettem, hogy én egy férfit a saját terepén szeretek megfigyelni normál működése közben, anélkül, hogy kifejezetten *odafigyelnék*, csak egy közegben mozgunk, ahol látom, hogyan vadássza le a zsákmányt és cipeli be a barlangba, hogyan lép interakcióba a környezetével, milyen a hangja, a testbeszéde, hogyan reagál egy teljes régiót érintő rendszerleállásra... ja nem, ők a házinyulak, akikre nem lövünk, lásd előző bejegyzés. Nekem ne kelljen már azzal kezdenem egy beszélgetést, hogy mi a kedvenc kajád.
Így alapvetően olyan rossz érzésbe hergeltem magam, hogy az az egy szegény srác, aki abban a fél órában, míg a Tinder a telefonomon tartózkodott, szóba állt velem, gondolom a mai napig sem érti, hogy tűnhettem el egy teljesen semleges, normális, ígéretes beszélgetés után örökre. Az egész nekem túl gyors, túl követelőző a chat formátum, akár percek múlva is úgy érzem már, hogy udvariatlan vagyok, mert nem válaszolok. Nem baj, nem mindenki passzolhat össze minden alkalmazással és felülettel, én a Pokemontól is agyfaszt kaptam két perc után, ha pedig kimondod a Pinterest szót, tikkelni kezd a szemem. Ez van, no Tinder.
Randivonal
Az most volt pár napja, hogy rávettem magam a Randivonal oldalon a regisztrációra, raktam fel pár hónapnál nem idősebb képeket (egész alakosat is, mert ismerjük a szabályt: aki nem rak fel olyat, az biztos fánk formájú), írtam bio-t, szuperül kitöltöttem minden mezőt (erre még majd visszatérek egyszer később, a mezőkre). Miért a Randivonal? Hát mert csak ez jutott az eszembe még régről, hogy piacvezető, meg sokan vannak, meg ha a kétezres évek elején is volt már, akkor biztos nem ilyen pattogós tempójú cucc, a neve is olyan oldschool, talán nem az a réteg jár oda, aki dick picet küld köszönés-bevezetés-tárgyalás-befejezés helyett, bár végülis a dick pic-eken legalább jókat lehet röhögni.
Felraktam mindent, kitöltöttem mindent, beleírtam még külön a bioba is, hogy kitöltöttem ám mindent, nézzed meg a'. Mármint az gondolom nem olyan offenzív és házmesternénis, ha egy kifejezetten arra kifejlesztett mezőben választom ki a dropdown menüből, hogy ne bagózzál, érj haza este 10-ig és vedd le a cipőd lécci az előszobában.
Gondolom kiértesítették az embereket az érkezésemről, mert sokan megnézték a profilom, de nem történik semmi. Semmi. Semmi. Ír egy srác Zalaegerszegről vagy honnan, szóval nagyon messziről egy teljesen semmitmondó üzenetet, amire nincs kedvem válaszolni, mert semmilyen formában nem tudom elképzelni, hogy vele lenne közös témánk vagy bármi, még ha ideutazik, akkor se. Körülnéztem kicsit, de olyan semmilyen az egész hely, kihaltnak is tűnik, ha pedig beikszelem, hogy mutasson olyanokat, akikkel megfelelünk egymásnak, akkor hopp, mutat összesen 4 találatot. Nem adtam meg ilyeneket pedig, hogy muszáj diplomásnak lennie, milyen legyen a testalkata vagy a szeme színe, mert ezek alapján szerintem hülyeség kizárni embereket. A randizós taposómalomban őrlődő férfiak legrosszabb rémálmát képviselem, a "legyen köztünk kémia" címűt. De legalább nem baszkodom ki a jóravaló fiatalembereket a horoszkópjuk alapján, az is valami.
Szóval végül töröltem magam a Randivonalról, vállat vontam, hogy gyáva vagyok és válogatós, aztán meg sír majd a szám, és csak magamnak okoztam. Búslakodás helyett persze volt mit csinálnom, pl elmentem közben egy állásinterjúra, de nem voltam büszke a hozzáállásomra.
Volt még nyár elején egy beszélgetős-sörözős este a barátaimmal, ahol a magánéletemre terelődött a szó, ami nem nehéz, sőt, az a fura, ha nem terelődik valahogy arra. Volt ott olyan barátnőm, aki kifejezetten a szomszéd asztaltársaságtól akart nekem leszólítani egy magas, ránézésre úgy max 28 éves srácot (később kiderült, inkább azért, mert neki tetszik), de mondtam, ne, itt helyben elásom magam, ha ez történik, illetve másik barátnőm mondta, próbáljam ki a Tindert. Mondtam, hogy na oda soha nem regisztrálnék újra, egyszer már voltam ott körülnézni, még a külön élős évben, hát kösz szépen azt az egy órányi katasztrófát a Facebook-lájkok alapján amúgy 100 ízlésbeli dologban matchelő, külsőre teljesen semleges sráccal, aki valami startupos lufihámozással foglalkozott, és aki úgy fél óra után egyszer csak a helyszín plafonja felé mutatott sokatmondó kacsintással, hogy mekkorákat dugott a kávézó feletti hostelben az exével, majd ezután féloldalasan fordult a széken és elkezdett előre-hátra ringatózni, mert (talán) pánikrohama volt. Szóval nem csak az volt vele a baj, hogy szereti a jazz-t, és ezt nem jelezte előre írásban.
Persze, ahogy sejted, ezen a mostani baráti beszélgetős estén végül fél órán belül újra felraktam a Tindert a telefonomra és elkezdtem húzogatni az embereket. De nem, nekem ez nem megy, most akkor lehet, hogy jóképű az én mércém szerint, meg van egy megragadó tagline-ja, de minden egyebet nekem kell róla kiderítenem, időrabló csevegés keretében.
Előtte pont azt fejtegettem, hogy én egy férfit a saját terepén szeretek megfigyelni normál működése közben, anélkül, hogy kifejezetten *odafigyelnék*, csak egy közegben mozgunk, ahol látom, hogyan vadássza le a zsákmányt és cipeli be a barlangba, hogyan lép interakcióba a környezetével, milyen a hangja, a testbeszéde, hogyan reagál egy teljes régiót érintő rendszerleállásra... ja nem, ők a házinyulak, akikre nem lövünk, lásd előző bejegyzés. Nekem ne kelljen már azzal kezdenem egy beszélgetést, hogy mi a kedvenc kajád.
Így alapvetően olyan rossz érzésbe hergeltem magam, hogy az az egy szegény srác, aki abban a fél órában, míg a Tinder a telefonomon tartózkodott, szóba állt velem, gondolom a mai napig sem érti, hogy tűnhettem el egy teljesen semleges, normális, ígéretes beszélgetés után örökre. Az egész nekem túl gyors, túl követelőző a chat formátum, akár percek múlva is úgy érzem már, hogy udvariatlan vagyok, mert nem válaszolok. Nem baj, nem mindenki passzolhat össze minden alkalmazással és felülettel, én a Pokemontól is agyfaszt kaptam két perc után, ha pedig kimondod a Pinterest szót, tikkelni kezd a szemem. Ez van, no Tinder.
Randivonal
Az most volt pár napja, hogy rávettem magam a Randivonal oldalon a regisztrációra, raktam fel pár hónapnál nem idősebb képeket (egész alakosat is, mert ismerjük a szabályt: aki nem rak fel olyat, az biztos fánk formájú), írtam bio-t, szuperül kitöltöttem minden mezőt (erre még majd visszatérek egyszer később, a mezőkre). Miért a Randivonal? Hát mert csak ez jutott az eszembe még régről, hogy piacvezető, meg sokan vannak, meg ha a kétezres évek elején is volt már, akkor biztos nem ilyen pattogós tempójú cucc, a neve is olyan oldschool, talán nem az a réteg jár oda, aki dick picet küld köszönés-bevezetés-tárgyalás-befejezés helyett, bár végülis a dick pic-eken legalább jókat lehet röhögni.
Felraktam mindent, kitöltöttem mindent, beleírtam még külön a bioba is, hogy kitöltöttem ám mindent, nézzed meg a'. Mármint az gondolom nem olyan offenzív és házmesternénis, ha egy kifejezetten arra kifejlesztett mezőben választom ki a dropdown menüből, hogy ne bagózzál, érj haza este 10-ig és vedd le a cipőd lécci az előszobában.
Gondolom kiértesítették az embereket az érkezésemről, mert sokan megnézték a profilom, de nem történik semmi. Semmi. Semmi. Ír egy srác Zalaegerszegről vagy honnan, szóval nagyon messziről egy teljesen semmitmondó üzenetet, amire nincs kedvem válaszolni, mert semmilyen formában nem tudom elképzelni, hogy vele lenne közös témánk vagy bármi, még ha ideutazik, akkor se. Körülnéztem kicsit, de olyan semmilyen az egész hely, kihaltnak is tűnik, ha pedig beikszelem, hogy mutasson olyanokat, akikkel megfelelünk egymásnak, akkor hopp, mutat összesen 4 találatot. Nem adtam meg ilyeneket pedig, hogy muszáj diplomásnak lennie, milyen legyen a testalkata vagy a szeme színe, mert ezek alapján szerintem hülyeség kizárni embereket. A randizós taposómalomban őrlődő férfiak legrosszabb rémálmát képviselem, a "legyen köztünk kémia" címűt. De legalább nem baszkodom ki a jóravaló fiatalembereket a horoszkópjuk alapján, az is valami.
Szóval végül töröltem magam a Randivonalról, vállat vontam, hogy gyáva vagyok és válogatós, aztán meg sír majd a szám, és csak magamnak okoztam. Búslakodás helyett persze volt mit csinálnom, pl elmentem közben egy állásinterjúra, de nem voltam büszke a hozzáállásomra.
A helyzet meghatározása
Számot vetettem a lehetőségeimmel. Bár az összes szintelméletes-PUÁs-párkapcsolati megmondós fotelhuszár azt dobolja, hogy nekem végem, kelletett vóna fiatal korában gondolkodnia kiskegyednek, és egy rendes emberrel összeházasodni, mert egy 40 éves, gyerekeivel élő nőnek már csak az ördögszekereket, az anyukájukkal az alagsorban élő nördöket és a bőröndből élő, egy forró kávéért és egy dugásért (Nespresso gépem van, hellóuuu) magukat romantikus hősszerelmesnek tettető kisemmizett elvált palikat sodorja a szél. Még az is lehet, hogy nekik van igazuk, de ha rajthoz sem állok, akkor tuti nem fogok befutni.
Szóval mik vannak?
1.) Várok. Előbb-utóbb felborítjuk egymást véletlenül egy korban hozzám illő, sármos férfival a Lidl előterében, kigurul a zöldalma a papírzacsiból, ő segít felszedni, kiderül hogy neki is az Amorphis a kedvenc zenekara és innentől már olajozottan megy minden, következő kép: kézműves lattét iszunk egy romos itáliai teraszon és egymás morbid/nem píszí viccein nevetünk egymás kezét fogva. Aham.
2.) Szeretőzés, házinyúl, szeretőzés házinyúllal. Férfi közegben dolgoztam az elmúlt 20 év során, korán vetődtem be a munkaerőpiacra puszta anyagi szükségszerűségből (anno domini nem volt még diákhitel). Egyszer ült a közelemben kettőnél több nő, de elmúlt. Egy ideig ki is tudtak alakulni vicces dolgok, még a kétezres évek elejére célzok elsősorban, de most meg már az van, az én koromban, hogy a legnagyobb esély arra van még kölcsönös szimpátia esetén is, hogy a házinyúl foglalt, esetleg házas. Esetleg kiskorú gyermek(ek)kel, és akkora családi hitelállománnyal, mint Zimbabwe GDP-je. Még ha morális megfontolások hirtelen nem is játszanak közre, a racionalitás azért mindig ott marad. Aztán nézegethetem, ahogy a házinyúl ott ugrál egész nap, répával a szájában (izé...), na de este attól még egyedül hajtom a párnára a fejem. Ne is kerülgessük tovább ezt a fájdalmas, csipkés szélű bombatölcsért, lépjünk tovább a következő kiállítási tárgyra.
3.) Ismerkedés az úgynevezett Valóság segítégével. Volt egy időszakom, amikor szentül megfogadtam, hogy a következő "hogyan találjunk társat 40 felett" bloggert, aki azt javasolja, hogy járjak el társastáncra meg túraklubba, megkeresem és agyonverem szívlapáttal. Járjak önkénteskedni. Tartsam nyitva a szemem a szülői értekezleten. Segítsek visszatenni annak a törékeny fiúnak azt a 16 kg-s kettlebellt a helyére edzésen. Járjak táncos szórakozóhelyekre, lehetőleg egy nálam rondább barátnőmmel, hogy én legyek a "kisebbik rossz" leszólítandó. Hát, én még zsenge huszonéves koromban sem ismerkedtem szórakozóhelyeken (ne számoljuk a Csörge-tavi blues-rock fesztivált, ahol egyszer lesmárolt egy fiú 17 éves koromban, miután tisztáztuk, hogy ő fiú, én meg lány vagyok), koncertekre járok ugyan, de sose volt az én stílusom, hogy odamegyek a sráchoz, pohárral a kezemben, Helló, te is szereted a Nightwish-t? Áááá, tényleg? Hm. Ez tök jó. Hm. Biztos van, akinek vannak ilyen sikersztorijai, nem zárom ki.
Volt egy régi havernőm, aki nemtúlszépsége ellenére annyira sérülékeny és cuki volt (mellesleg orvosi papírja volt róla, hogy nimfomán), hogy a villamosmegállóban állva egy szakítás után bőgve, papírzsebkendőt kérve szedte fel a következő félórában már kufircpajtivá avanzsálódó megmentőjét.
Ez nem az én utam, Mester, bocsáss meg.
3.) AZ INTERNET.
a.) Annak van ez az alfaja, hogy addig jár az ember tematikus oldalakra *, pl egy adott Wikipedia-szócikket módosítani, mozdony-alvázszámokról diskurálni vagy a XXI. századi neoirredenta mozgalmakat megvitatni, míg a párbeszédből flört kerekedik. Külön faj a 444.hu kommenter középkorú szárazdugó szekció... nem, Mester... inkább a szinglihalál.
*Tematikus oldalakra, ahol férfiak is megtalálhatóak. A Krémmánia review szekciója nem ér.
b.) Ha jól tudom, az is működik, hogy random ráírsz emberekre Facebookon, hogy "naon sexyyyy vagy tecel nekem meg basználak"
c.) Meg is érkeztünk végül a választott fegyvernemhez, amiben ki fogom próbálni magam: az internetes társkereső oldalak. Stay tuned.
Subscribe to:
Posts (Atom)