Day 0 - a nemhivatalos próbálkozások és menekülve elhagyott platformok

Tinder

Volt még nyár elején egy beszélgetős-sörözős este a barátaimmal, ahol a magánéletemre terelődött a szó, ami nem nehéz, sőt, az a fura, ha nem terelődik valahogy arra. Volt ott olyan barátnőm, aki kifejezetten a szomszéd asztaltársaságtól akart nekem leszólítani egy magas, ránézésre úgy max 28 éves srácot (később kiderült, inkább azért, mert neki tetszik), de mondtam, ne, itt helyben elásom magam, ha ez történik, illetve másik barátnőm mondta, próbáljam ki a Tindert. Mondtam, hogy na oda soha nem regisztrálnék újra, egyszer már voltam ott körülnézni, még a külön élős évben, hát kösz szépen azt az egy órányi katasztrófát a Facebook-lájkok alapján amúgy 100 ízlésbeli dologban matchelő, külsőre teljesen semleges sráccal, aki valami startupos lufihámozással foglalkozott, és aki úgy fél óra után egyszer csak a helyszín plafonja felé mutatott sokatmondó kacsintással, hogy mekkorákat dugott a kávézó feletti hostelben az exével, majd ezután féloldalasan fordult a széken és elkezdett előre-hátra ringatózni, mert (talán) pánikrohama volt. Szóval nem csak az volt vele a baj, hogy szereti a jazz-t, és ezt nem jelezte előre írásban.

Persze, ahogy sejted, ezen a mostani baráti beszélgetős estén végül fél órán belül újra felraktam a Tindert a telefonomra és elkezdtem húzogatni az embereket. De nem, nekem ez nem megy, most akkor lehet, hogy jóképű az én mércém szerint, meg van egy megragadó tagline-ja, de minden egyebet nekem kell róla kiderítenem, időrabló csevegés keretében.
Előtte pont azt fejtegettem, hogy én egy férfit a saját terepén szeretek megfigyelni normál működése közben, anélkül, hogy kifejezetten *odafigyelnék*, csak egy közegben mozgunk, ahol látom, hogyan vadássza le a zsákmányt és cipeli be a barlangba, hogyan lép interakcióba a környezetével, milyen a hangja, a testbeszéde, hogyan reagál egy teljes régiót érintő rendszerleállásra... ja nem, ők a házinyulak, akikre nem lövünk, lásd előző bejegyzés. Nekem ne kelljen már azzal kezdenem egy beszélgetést, hogy mi a kedvenc kajád.

Így alapvetően olyan rossz érzésbe hergeltem magam, hogy az az egy szegény srác, aki abban a fél órában, míg a Tinder a telefonomon tartózkodott, szóba állt velem, gondolom a mai napig sem érti, hogy tűnhettem el egy teljesen semleges, normális, ígéretes beszélgetés után örökre. Az egész nekem túl gyors, túl követelőző a chat formátum, akár percek múlva is úgy érzem már, hogy udvariatlan vagyok, mert nem válaszolok. Nem baj, nem mindenki passzolhat össze minden alkalmazással és felülettel, én a Pokemontól is agyfaszt kaptam két perc után, ha pedig kimondod a Pinterest szót, tikkelni kezd a szemem. Ez van, no Tinder.

Randivonal

Az most volt pár napja, hogy rávettem magam a Randivonal oldalon a regisztrációra, raktam fel pár hónapnál nem idősebb képeket (egész alakosat is, mert ismerjük a szabályt: aki nem rak fel olyat, az biztos fánk formájú), írtam bio-t, szuperül kitöltöttem minden mezőt (erre még majd visszatérek egyszer később, a mezőkre). Miért a Randivonal? Hát mert csak ez jutott az eszembe még régről, hogy piacvezető, meg sokan vannak, meg ha a kétezres évek elején is volt már, akkor biztos nem ilyen pattogós tempójú cucc, a neve is olyan oldschool, talán nem az a réteg jár oda, aki dick picet küld köszönés-bevezetés-tárgyalás-befejezés helyett, bár végülis a dick pic-eken legalább jókat lehet röhögni.

Felraktam mindent, kitöltöttem mindent, beleírtam még külön a bioba is, hogy kitöltöttem ám mindent, nézzed meg a'. Mármint az gondolom nem olyan offenzív és házmesternénis, ha egy kifejezetten arra kifejlesztett mezőben választom ki a dropdown menüből, hogy ne bagózzál, érj haza este 10-ig és vedd le a cipőd lécci az előszobában.
Gondolom kiértesítették az embereket az érkezésemről, mert sokan megnézték a profilom, de nem történik semmi. Semmi. Semmi. Ír egy srác Zalaegerszegről vagy honnan, szóval nagyon messziről egy teljesen semmitmondó üzenetet, amire nincs kedvem válaszolni, mert semmilyen formában nem tudom elképzelni, hogy vele lenne közös témánk vagy bármi, még ha ideutazik, akkor se. Körülnéztem kicsit, de olyan semmilyen az egész hely, kihaltnak is tűnik, ha pedig beikszelem, hogy mutasson olyanokat, akikkel megfelelünk egymásnak, akkor hopp, mutat összesen 4 találatot. Nem adtam meg ilyeneket pedig, hogy muszáj diplomásnak lennie, milyen legyen a testalkata vagy a szeme színe, mert ezek alapján szerintem hülyeség kizárni embereket. A randizós taposómalomban őrlődő férfiak legrosszabb rémálmát képviselem, a "legyen köztünk kémia" címűt. De legalább nem baszkodom ki a jóravaló fiatalembereket a horoszkópjuk alapján, az is valami.

Szóval végül töröltem magam a Randivonalról, vállat vontam, hogy gyáva vagyok és válogatós, aztán meg sír majd a szám, és csak magamnak okoztam. Búslakodás helyett persze volt mit csinálnom, pl elmentem közben egy állásinterjúra, de nem voltam büszke a hozzáállásomra.