Randi #2 - A Randi, Amire Végül Mégse Megyek El

Írtam az előző posztban erről a srácról, akivel teljesen okés és semleges volt az írásbeli kapcsolatfelvétel, magas, normális külsejű, hobbija a természetjárás és a bringázás. Megadtam a telefonszámom végül, több dolog nem stimmelt a telefonhívás során, de azért szerettem volna egy rövid esélyt adni a dolognak, egy egy órás találkozó még nem a világ vége.
Eleve, munkaidő kellős közepén hív, nem kérdezi meg, zavar-e, alkalmas-e nekem. Aztán elkezd keresztkérdésekkel bombázni kicsit dadogva, mikor, mennyit túrázok, szeretem-e, ugye mennyire jó dolog a túrázás. Ó kéé... telefonon nem jön át a türelmetlenül udvarias arckifejezés, nézd, hombre, - mondanám már lassan, ha olyan nexusban lennék vele - egy tárgyalóba húzódtam be telefonálni, és próbálok az üvegajtón keresztül professzionálisnak tűnni, mert mindenki utálja azokat, akik magántelefonálgatás ürügyén elfoglalnak tizenpár fős tárgyalókat.

A randiszervezés is macera, ő minden nap nagyon korai shiftben dolgozik, a tyúkokkal kel és a híradó végén fekszik. Ott van bennem egy késztetés, hogy és egész pontosan hogy gondoltad ezt a kapcsolat dolgot hosszabb távon, ha én 6 előtt nem igazán érek haza soha? Napi események villámgyors megbeszélése, rapid menet aztán jóéjtpuszi? Ja igen, meg hétvégente túrázás, mert... a túrázás nagyon jó dolog, ugye szereted? De végül csendben maradok. Lényeg, hogy van egy időpont, elköszönök, letesszük. Már nem emlékszem pontosan, valamiért nincs nálam a mobilom, talán a táskámban felejtem, egyszer csak látom pár óra múlva a több nem fogadott hívást a srác számáról. Felvonom a szemöldököm, elég lett volna írásban is lemondani, na sebaj, visszahívom.
Nem lemondja, hanem elkezd magyarázni, hogy azért hívott, mert mi lenne ha szombaton elmennék vele egy egész napos túrára a tököm tudja hová, hegyekbe, és már ki is nézte a távot... talán kicsit élesebb hangon, mint kéne, elmondom neki, hogy hamarosan elutazom pár napra a gyerekekkel, arra kéne készülnöm, illetve hamarosan iskolakezdés - sajnos nem terveztem úgy ezt a hétvégémet, hogy egy egész napos teljesítménytúra beleférjen, főleg, hogy se cuccom (bár gondolom a futócipőben lehet azt is), se különösebb túrázós affinitásom jelenleg (vajon onnan akadt ez be neki, hogy a nehezen induló kezdeti levelezésnél végül elmondtam neki, hogy gimis koromban, 25 évvel ezelőtt túrázgattam néha a Mecsekben). De a randi, az oké, legyen akkor amikor megbeszéltük. Aztán elbúcsúzom tőle és leteszem.

És most, hogy aludtam rá egyet, teljesen világos, hogy nem akarok én ettől az embertől semmit, egy David Attenborough-ismétlés is vonzóbb opció a péntek estémre, mint a sarki Frei Caféban a szájbatekert túrázásról diskurálni, mert másról ezzel az arccal nem igazán lehet. Megírom neki, hogy köszönöm, de nem szeretnék találkozni mégsem.

Peca, barlangászat, mountain bike, természetjárás - csináld a haverjaiddal. Ismerkedj emberekkel tematikus csoportokból a Facebookon, szedjél fel lányokat a Kinizsi 100-ason vagy egy downhill verseny közönségéből. Ahogy én képzelem, könnyű lehet, pl megkínálod az energiaszeleteddel, vagy mondod neki, hogy "azta de jól bírod, pedig már 60 km van a(z amúgy lehetetlenül vékony) lábadban". Én tényleg az a fajta vagyok, hogy amikor már működik és elindult bennem a dolog, akkor szívesen csinálok közösen a választottammal bármit, amit szeret, mert büszke vagyok rá, érdekel emberként is, szeretném megismerni a hobbiját, a baráti körét. De ahhoz először el kell indulnia valaminek - az nem második randi, hogy magaddal akarsz hurcolni egy ismeretlen, te magad sem tudod milyen kondiban levő nőt egy 25 kilométeres túrára. Kivéve, ha visítva, kezéből mindent eldobva önként ajánlkozik, hogy Józsikám, ez szuper ötlet, imádnám!!4!

Ahol most tartok: ez az egész projekt természetellenes, nem véletlenül tekintek rá projektként, feladatként, munkaként. Kapcsolódási pont, szikra, vagy ha ezek nincsenek, legalább pár hetes ismeretség kell nekem ahhoz, hogy természetes, normál önmagam adjam és ne udvariasan mosolyogva, ühüm-özve próbáljam magam valahogy kimenekíteni a helyzetből. Aki ismer, nagyokat röhög azon, mikor mondom, hogy én távolságtartó és introvertált vagyok. Igen, a kulcsszó: ismer. Soha nem jutna eszébe az első pár nap vagy hét a barátságunkból, amikor laposan pislogva azt latolgattam, vajon nem vagyok-e overkill azzal, hogy a héten már másodjára beszéltem neki engem érdeklő témákról, elsütöttem egy rossz faviccet vagy küldtem egy zenét youtube-on. INFJ is the name of the game, ha skatulyázós-személyiségelméletes vonalon akarnánk elemezni.
Illetve a blog anonimitásában is nagy a pofám, mert ez egy broadcast jellegű kommunikáció, nem lesz semmi bajom, ha valaki másik tabra vált, miközben ezt olvassa, mert rohadtul unja már a kontraproduktív nyivákolást, vagy elmegy közben főzni egy kávét.

Ebből adódik, honnan is vannak a barátaim / haverjaim / ismeretségeim: iskolából, munkahelyről, online közösségekből. Az számomra teljesen életidegen szituáció, hogy Károly, 43 éves, nőtlen, római katolikus (vallását rendszertelenül gyakorolja) pénzügyi elemzővel leülünk a parkba egy padra egy fagyival a kezünkben, és nézzük a fű növését, míg az agyunk veszettül kattog, milyen könyvet is olvastunk utoljára.

Igen, jól érzitek, Day 5, és kezd rajtam kijönni a Michael Douglas-i összeomlás, majd biztosan remek sztori lesz a leendő második férjemmel, hogy úgy ismerkedtünk meg, hogy megkérdezte tőlem az utcán, mennyi az idő, erre én tökönrúgtam és elkezdtem sikítozni, hogy nem akarok felmászni vele a Dobogókőre, nem és nem, hiába jóképű!
(Mivel ezt a blogot kifejezetten a gőz kieresztése céljából nyitottam, szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy teljesen jól vagyok egyébként, és ugye ti is unnátok, ha annyi lett volna eddig az egész, hogy Randi #1: Szerelmes vagyok, és ő az Igazi.)

Tanulság férfiaknak: Ne legyél fura. Vagyis legyél. Majd jön a fura lány, akinek pont ugyanott van a karc a bakeliten, mint neked. Akinek tetszik Sten Malte nagy, vörös és elálló füle.

Tanulság nőknek: Még mindig a múltkori. Ha már első blikkre szorít / lötyög a cipellő, ne erőltesd, engedd el udvariasan, határozottan, nem lebegtetve.

Nem tudom, mi lesz a folytatással, át kell még gondolnom.