Most egyelőre az van, hogy deaktiváltam magam minden embervásár platformon, lezártam a nyitva levő beszélgetéseket, még egy találkozót kell lemondanom valahogy, aztán annyi. Nem jut most ide vicces történet. Aki ismer, az tudja szerintem, mi van, ti többiek meg, akik követtétek ezt a csodálatos utazást, biztos kaptok még ilyen randizós-balfaszkodós sztorikat, vért, szappanoperát és könnyeket. Egyszer. De inkább nem szeretném ezt a blogot mostanában újranyitni.
*Érdekesség: nincs olyan hivatalosan, hogy Over & out, nem szabvány katonai rádióüzenet. Vagy over, vagy out.
Saturday, November 3, 2018
Thursday, November 1, 2018
Az Epikus Nagy Benézésről és Egyéb Kis Színes Hírek
Nagyon sok észosztást, szubjektív blogot és tanácsadást elolvastam már a neten társkeresés témában magyar és angol nyelven, egy idő után mindent tudsz mindenről, mert nem akkora téma ez azért. És a meredekebb dolgokra (szerintem ide tartozik a ghosting, a randierőszak, a "csak karácsonyra/téli időszakra keresek párt, aztán kidobom" <-- igen, van ilyen) úgy nézel, hogy igen, ilyenek biztos vannak, de téged ez úgysem fog érinteni - kolera és csirkeinfluenza is van a világ bizonyos részein, aztán mégse kapod el soha. Ha pedig egy konkrét helyzetben nyomja az agyadban valami a vészcsengőt folyamatosan, az meg csak azért lehet, mert az optimista, vicces és szerethető éned mögött vannak azért bombatölcsérek rendesen, természetes folyamat, hogy kicsit gyanakvó vagy.
Igen, velem is megtörtént AZ. Hogy néhány hétnyi szellemileg és fizikaiag is jól alakuló, ígéretes, vidám, gyomorpillangózós széria után egyszer csak... semmi. Na nem úgy semmi, hogy a delikvens felemeli a telefont vagy megnyitja a chatet, és beleközli, hogy "Szép volt, jó volt, de részemről mégse - viszlát és kösz a halakat". Hanem semmi. Csak egy Facebook haver lettél a sok közül, nem vagy tiltva sehonnan, megy a frissen kitett képedre a lájk meg privátban a "cukik vagytok". Pár nap múlva megpróbálod felhívni, de nem veszi fel és vissza se hív. Semmi. Semmi. Semmi. Küldesz egy héttel később egy taktikai macskásvideó mögé rafináltan (ha.ha.ha) elhelyezett "mi újság?"-ot, akkor el van mondva a mi újság, teljesen normális és hétköznapi csevegés keretében. Megkérdezed tőle, van-e kedve találkozni veled valamikor a hétvégén, ez pl remek alkalom lenne még a kevesebb bátorsággal felszerelt példányoknak is, hogy tiszta vizet öntsenek a pohárba, de csak pár mondatot kapsz, ami maximum arra lenne jó, hogy a feltételes módot gyakoroltassák vele "magyar mint idegen nyelv" kurzusokon. Oké, mosolyogva hagyod a témát, döntsön ő, melyik nap jó neki. Semmi. Semmi. Semmi. Eltelik a hétvége. Semmi. Eltelnek hétköznapok. Igen, kitaláltad: semmi.
Csak azt nem értem, miért kell ilyenkor poklot járatni egy láthatóan érdeklődő, neki egy ujjal sem ártó emberrel, akivel jól érezte magát, elvileg. Felnőttek vagyunk, legalábbis a személyi igazolványunkra nyomtatott dátum alapján mindenképp. Tudja, hogy helyenként olaszos temperamentumom ellenére nem vagyok kocsit kromofágozó és öltönyt csíkokra hasító hisztérika, főleg nem egy háromrandis csókával. Különben is, se kocsija, se öltönye, bár utóbbi csak tipp. Most akkor zárjam le én? Írjam meg neki, hogy nem akarok vele többet talákozni? Oh wait... ez homok exportszállítmány lenne a Szaharába. Vagy csak írjak annyit, hogy "Tudod mit medve? Baszd meg a fűnyíródat!" és visszakézből tiltsam-töröljem mindenhonnan? Vagy hagyjam a francba, ne nyúljak semmihez, éljem tovább az életem, majd előkerül, ha akar? Sőt, a hősnő jellemfejlődése szempontjából jobb lenne, ha elő se kerülne többé? De az olyan izé. Valakivel eljutottál valameddig, a te szabálykönyved szerint egészen értékelhető távolságra, és ezek után ő ezt nem húzza át piros filccel, nem tépi ki, nem csinál semmit, csak többé nem foglalkozik vele. Napokig rágódás és elemzés, hol és mit rontottam el, kritikus pontok beazonosítása. Igen, itt persze már jött a barátok görög kórusa, hogy aki ilyen az elején, azzal mégis mit akarnál csinálni később - majd amikor 8 hónapos terhes vagy tőle, és leugrik a non-stopba egy csomag sósmogyiért, és többé nem jön vissza, az kell neked? Na ugye, jobb hogy idejében kiderült, milyen puha fából faragták. Hosszú emailek barátnőkkel, lehetséges kimenetelek taktikai elemzésével. Egy barátom addig itat sörrel, míg a stratégiai szintet is megértem, és igazat adok neki, hogy ez az egész helyzet úgy van megbaszva, ahogy van. Őrült buli a kollégáimmal, ahol felejtésig táncolom magam. Kávészünet Guy empatikusan megkérdezi: "Na és milyen a randizgatás? Ötvenes csókák elmesélik, hogyan lépett le/halt meg az asszony?" Youtube előtt bőgés egy üveg bor társaságában, és csakazértse drunktextelés. (Elhasználtam egy átlagos szinglianya éves bulikeretét erre a gyászos epizódra, az van.)
Aztán nem marad más, mint a terápiás blogolás, az ördögszekerek a szélben, és a next gomb megnyomása, többé-kevésbé határozottan. Van ez az unásig osztott butaliba toposz, hogy ha elhasalsz, akkor kelj fel, igazítsd meg a koronád és menj tovább. Na az van most.
Vissza a tinderes mókuskerékbe.
Több órás, szórakoztató telefonbeszélgetés egy pörgős, értelmes elvált apukával, akiről a társalgás egy kései pontján derül ki, hogy nem feltétlenül a hajhullás miatt kopasz, hanem mert ő [vidéki kisváros] egyik skinheadvezére.
"Szia, hogy vagy, mit főztél, milyen volt a napod, jó reggelt, jó estét" vonalon mozgó chatek vegyes mezőnnyel, akik közt van egységsugarú elvált apuka is, meg olyan is, aki Bíró Icával MLM-ezik és gitáros valami öregfiúk bandában, akikre egy Kispirics feldolgozás(!!!) az első találat a youtube-on. Ahol nem kerül elő a személyes találkozás esélye mondjuk egy héten belül, vagy kiderül valami teljesen lelombozó tény, ott még a chat során kinyírom az ügyet.
Egyeztetek újabb személyes találkozókat, mert azt kell, mert nem lehet otthon ülni 0-24-ben a szabadidőmben és gyerekkorom kedvenc filmjeit darálni, vagy hosszú kilométereket futni egyedül a kerület körül, csirkebelezős metálra. Szerencsére egy napra esik a kettő, mármint a találkozók, nem kell pazarolni a szemfestéket és a magassarkú csizma talpa se kopik feleslegesen. Ha. ha. ha.
Mint egy meló, mint egy HR-es fejvadász meló, komolyan mondom.
Igen, velem is megtörtént AZ. Hogy néhány hétnyi szellemileg és fizikaiag is jól alakuló, ígéretes, vidám, gyomorpillangózós széria után egyszer csak... semmi. Na nem úgy semmi, hogy a delikvens felemeli a telefont vagy megnyitja a chatet, és beleközli, hogy "Szép volt, jó volt, de részemről mégse - viszlát és kösz a halakat". Hanem semmi. Csak egy Facebook haver lettél a sok közül, nem vagy tiltva sehonnan, megy a frissen kitett képedre a lájk meg privátban a "cukik vagytok". Pár nap múlva megpróbálod felhívni, de nem veszi fel és vissza se hív. Semmi. Semmi. Semmi. Küldesz egy héttel később egy taktikai macskásvideó mögé rafináltan (ha.ha.ha) elhelyezett "mi újság?"-ot, akkor el van mondva a mi újság, teljesen normális és hétköznapi csevegés keretében. Megkérdezed tőle, van-e kedve találkozni veled valamikor a hétvégén, ez pl remek alkalom lenne még a kevesebb bátorsággal felszerelt példányoknak is, hogy tiszta vizet öntsenek a pohárba, de csak pár mondatot kapsz, ami maximum arra lenne jó, hogy a feltételes módot gyakoroltassák vele "magyar mint idegen nyelv" kurzusokon. Oké, mosolyogva hagyod a témát, döntsön ő, melyik nap jó neki. Semmi. Semmi. Semmi. Eltelik a hétvége. Semmi. Eltelnek hétköznapok. Igen, kitaláltad: semmi.
Csak azt nem értem, miért kell ilyenkor poklot járatni egy láthatóan érdeklődő, neki egy ujjal sem ártó emberrel, akivel jól érezte magát, elvileg. Felnőttek vagyunk, legalábbis a személyi igazolványunkra nyomtatott dátum alapján mindenképp. Tudja, hogy helyenként olaszos temperamentumom ellenére nem vagyok kocsit kromofágozó és öltönyt csíkokra hasító hisztérika, főleg nem egy háromrandis csókával. Különben is, se kocsija, se öltönye, bár utóbbi csak tipp. Most akkor zárjam le én? Írjam meg neki, hogy nem akarok vele többet talákozni? Oh wait... ez homok exportszállítmány lenne a Szaharába. Vagy csak írjak annyit, hogy "Tudod mit medve? Baszd meg a fűnyíródat!" és visszakézből tiltsam-töröljem mindenhonnan? Vagy hagyjam a francba, ne nyúljak semmihez, éljem tovább az életem, majd előkerül, ha akar? Sőt, a hősnő jellemfejlődése szempontjából jobb lenne, ha elő se kerülne többé? De az olyan izé. Valakivel eljutottál valameddig, a te szabálykönyved szerint egészen értékelhető távolságra, és ezek után ő ezt nem húzza át piros filccel, nem tépi ki, nem csinál semmit, csak többé nem foglalkozik vele. Napokig rágódás és elemzés, hol és mit rontottam el, kritikus pontok beazonosítása. Igen, itt persze már jött a barátok görög kórusa, hogy aki ilyen az elején, azzal mégis mit akarnál csinálni később - majd amikor 8 hónapos terhes vagy tőle, és leugrik a non-stopba egy csomag sósmogyiért, és többé nem jön vissza, az kell neked? Na ugye, jobb hogy idejében kiderült, milyen puha fából faragták. Hosszú emailek barátnőkkel, lehetséges kimenetelek taktikai elemzésével. Egy barátom addig itat sörrel, míg a stratégiai szintet is megértem, és igazat adok neki, hogy ez az egész helyzet úgy van megbaszva, ahogy van. Őrült buli a kollégáimmal, ahol felejtésig táncolom magam. Kávészünet Guy empatikusan megkérdezi: "Na és milyen a randizgatás? Ötvenes csókák elmesélik, hogyan lépett le/halt meg az asszony?" Youtube előtt bőgés egy üveg bor társaságában, és csakazértse drunktextelés. (Elhasználtam egy átlagos szinglianya éves bulikeretét erre a gyászos epizódra, az van.)
Aztán nem marad más, mint a terápiás blogolás, az ördögszekerek a szélben, és a next gomb megnyomása, többé-kevésbé határozottan. Van ez az unásig osztott butaliba toposz, hogy ha elhasalsz, akkor kelj fel, igazítsd meg a koronád és menj tovább. Na az van most.
Vissza a tinderes mókuskerékbe.
Több órás, szórakoztató telefonbeszélgetés egy pörgős, értelmes elvált apukával, akiről a társalgás egy kései pontján derül ki, hogy nem feltétlenül a hajhullás miatt kopasz, hanem mert ő [vidéki kisváros] egyik skinheadvezére.
"Szia, hogy vagy, mit főztél, milyen volt a napod, jó reggelt, jó estét" vonalon mozgó chatek vegyes mezőnnyel, akik közt van egységsugarú elvált apuka is, meg olyan is, aki Bíró Icával MLM-ezik és gitáros valami öregfiúk bandában, akikre egy Kispirics feldolgozás(!!!) az első találat a youtube-on. Ahol nem kerül elő a személyes találkozás esélye mondjuk egy héten belül, vagy kiderül valami teljesen lelombozó tény, ott még a chat során kinyírom az ügyet.
Egyeztetek újabb személyes találkozókat, mert azt kell, mert nem lehet otthon ülni 0-24-ben a szabadidőmben és gyerekkorom kedvenc filmjeit darálni, vagy hosszú kilométereket futni egyedül a kerület körül, csirkebelezős metálra. Szerencsére egy napra esik a kettő, mármint a találkozók, nem kell pazarolni a szemfestéket és a magassarkú csizma talpa se kopik feleslegesen. Ha. ha. ha.
Mint egy meló, mint egy HR-es fejvadász meló, komolyan mondom.
Monday, October 15, 2018
Kezdeti lépések egy táncban, amire nincs tánciskola (avagy: párkapcsolatban élők, ti ezt az időszakot hogy a rossebbe éltétek túl?!)
Az első randiknak van ez a tét nélküli természete, mondom a felhalmozott bölcsességemmel, amit az elmúlt 2 hónapban összerakott kemény 2 db első randiból le tudtam szűrni. A második randik... nos hát, azok már másmilyenebbek. Mert én csak akkor megyek második randira, ha nagyon akarok. Harmadik randi? Olyat még nem láttam, bíró úr kérem. Tényleg. Eskü. Anno a férjem hozzám költözött az első randi után. Az előtte levő exemmel baráti nyaralásra mentünk a második randi után, ahol a nyaralásból nem sokat láttam, annál többet annak a rossz levegőjű, lambériázott nyaralónak a plafonjából. Az ezelőtti exemhez én költöztem oda másnap. Ezek mind hosszú, években mérhető kapcsolatok lettek ezután. A többi tapasztalatomat valahonnan a pleisztocénből lehetne előásni, amikor még az is járásnak számított, ha beültél moziba egy fiúval a haverjaitok nélkül.
(Hé, forgatókönyvíró! Igen, igen, te ott! Nem-e lehetne-e, hogy ezt az időszakot kiírjuk a filmemből, és az a rész jön, amikor pecsétes tréninggatyóban döglünk kettesben a kanapén vasárnap délután, huszadjára nézzük újra a Lamantinok titkos életét az Animal Planeten egy magyaros pizza romjai felett? Nem lehet? Hát... oké, köszi azért, énkérek elnézést, sziauram.)
Van egy kedvenc könyvem, a "Hogyan legyünk boldogtalanok? - Az önsorsrontás tudománya", még 13 éves koromban kaptam ajándékba az első fiúmtól. Igen, attól, amelyik pár hónap után dobott cserkésztáborban egy 16 éves öreg nőért! és akiből később capoeira edző lett olyan six pack hassal, amivel sört lehet nyitni. Van ebben a könyvben egy kép, kb arról szól, hogy mi mehet a snafu-fubar tengelyre egy napfényes-piknikezős randin, köztük ilyenek, hogy "Veszett hering ugrik ki a patakból és a lábikrádba mar". Na én most ebben a veszett heringes üzemmódban vagyok, és jelentem: kurva szar.
És ez a nyomoronc online világ nem segít: a folyton felvillanó és elalvó zöld lámpácskákkal, hm, nincs ott a válaszom mögött, hogy "Seen", akkor most neki biztos van valami kiegészítője, ami kiapcsolja a "Seen"-t? Vagy.. hm... létezhet olyan ember 2018-ban, aki nem néz be chatre akár órákon át?! Betaggelt egy csoportképen csak épp a falára nem rakta ki? Rejtett az ismerőslistája? (ja hoppá, az enyém is, pedig nem is vagyok paranoid).
Régen nem volt online világ. Régen az volt, hogy amit nem tudtál, az nem fájt. Hogy egyszer csak megjelentél "véletlenül" egy házibuliban és "véletlenül" A Srác mellé sodródtál az erkélyen cigizésnél, vagy bejött A Felsőbb Éves Srác gimiben az osztályterembe egy másolt kazettával, hogy "Ja ezt a Barnának hoztam, de látom nincs itt, odaadnád neki? Hallgasd majd meg te is, kurvajó zenék vannak rajta". (Ebben az esetben konkrétan kiderült később, hogy a delikvens órákig sakkozott, hogy Barnát ne találja épp ott, hogy rajtam keresztül küldhesse a kazit.)
A néhány barátnőmből álló frontszanitéc-csapat folyamatosan próbál elsősegélyt nyújtani nekem ilyen és ehhez hasonló kérdésekben, mint pl: Ha eltűnt tinderről a chat historynk, akkor vajon törölte az appot, vagy csak engem unmatchelt, miután megvan már neki minden egyéb elérhetőségem, és ne lássam, hogy még aktív? Ha előtte mondta is hétvégén, hogy alig foglalkozott a tinderrel és nem is érdekli annyira, azt csak azért mondta, hogy elaltassa a gyanúm? És azért nem mondta ki még konkértan, így két találkozás után, hogy kapcsolatban vagyunk, mert nem is kedvel?
Nyugi, lazíts, ne aggódj, mindent jól csinálsz, miattad nem fog elromlani semmi.
Rossz válasz.
A köcsög internet persze mindig rögtön tudja a jó választ: ha csak kimatchelt tinderen, akkor be fogja dobni a nézegetős listádba újra az algoritmus. Igen, kitaláltad, innentől a nap sportja a balrahúzás lenne, mert előbb-utóbb látnám, és ha nem fogom látni 3500 db aktív korú férfi kikukázása után, az csak azért lesz, mert Bélára állította a nevét, 28-ra az életkorát és Vlagyivosztokra a tartózkodási helyét.
Mondta, hogy nehéz napja lesz ma, sok a meló, de elkérte a számod, hogy este felhívjon és beszélgessetek? És megadta ő is a számát? - Ugyan már te hülye naiv picsa - mondja nekem az internetes párkapcsolati Q&A rovatok bugyrainak trolljaitól begőzöltetett kisördög -, ne higgyél már el minden mesét, nem a hangod akarja majd hallani, hanem egy sátáni mesterterv részese vagy, ahol minél jobban magába akar bolondítani lovagias gesztusaival és kedves üzeneteivel, hogy aztán annál nagyobb örömmel vághasson ki, mint taknyot a flaszterra.
36 órája köszöntetek el egymástól, de úgy, hogy fél óra volt megtenni 5 métert ezalatt, annyira búcsúzkodás volt? Na de nem beszéltetek meg új randit azóta? - Várólistás kukavárományos vagy. Az aranyhalas-kaktuszos agglegény életet preferálja.
Elmondta, hogy év elején volt utoljára barátnője pár hónapig, de kölcsönös érdeklődés hiányában vége lett? - Hazudik a mocskos szemét.
Olyan fejjel hordozott végig egy buliban a barátai közt, mint lottónyertes a Lamborghini-flottáját? Mindenkinek be lettél mutatva, és akik nem voltak ott, azokat is emlegette, hogy de majd velük is találkoznod kell mindenképp? - A mesterterv része.
A barátai azt mondták, míg kint járt a klotyón, hogy jól jártam vele, mert nagyon jó ember? - Be vannak avatva mind egy szálig, a mocskos szemetek!!!4!
Elmondta, mik a rossz tulajdonságai és mivel tudja ezeket ellensúlyozni?Biztos csak kandi kamera prank áldozata vagyok...
[CENSORED] ? Az is csak megtévesztés!
Annyit nevettetek együtt reggelig, hogy megfájdult a hasatok és olyan kedveseket mondott, olyan szemekkel, hogy ingered támadt néha magad mögé nézni, kinek is mondja ezt? - Álca, kamu, illuminati!
Na és ha azt gondoltátok eddig, hogy agyfasz módon idegesítő ez a műsor a fejemben, akkor még nem láttátok, amikor a kisördög helyett az angyalka adja a kérdéseimre a válaszokat, hogy ne lássak bele semmibe semmit (végülis tisztázódott logikusan minden, amire beaggódtam még az elején, az előző posztban), és akkor vigyorogva táncolok a közértben, egyik kezemben bevásárlókocsi, a másikban egy kétkilós sütőtök. Mögöttem mindenki énekel, a mirelitpultnál pedig szmokingos sztepptáncosok sorfala válik szét, ahogy vonulunk át, én meg a fénykorona a fejem körül.
(Hé, forgatókönyvíró! Igen, igen, te ott! Nem-e lehetne-e, hogy ezt az időszakot kiírjuk a filmemből, és az a rész jön, amikor pecsétes tréninggatyóban döglünk kettesben a kanapén vasárnap délután, huszadjára nézzük újra a Lamantinok titkos életét az Animal Planeten egy magyaros pizza romjai felett? Nem lehet? Hát... oké, köszi azért, énkérek elnézést, sziauram.)
Van egy kedvenc könyvem, a "Hogyan legyünk boldogtalanok? - Az önsorsrontás tudománya", még 13 éves koromban kaptam ajándékba az első fiúmtól. Igen, attól, amelyik pár hónap után dobott cserkésztáborban egy 16 éves öreg nőért! és akiből később capoeira edző lett olyan six pack hassal, amivel sört lehet nyitni. Van ebben a könyvben egy kép, kb arról szól, hogy mi mehet a snafu-fubar tengelyre egy napfényes-piknikezős randin, köztük ilyenek, hogy "Veszett hering ugrik ki a patakból és a lábikrádba mar". Na én most ebben a veszett heringes üzemmódban vagyok, és jelentem: kurva szar.
És ez a nyomoronc online világ nem segít: a folyton felvillanó és elalvó zöld lámpácskákkal, hm, nincs ott a válaszom mögött, hogy "Seen", akkor most neki biztos van valami kiegészítője, ami kiapcsolja a "Seen"-t? Vagy.. hm... létezhet olyan ember 2018-ban, aki nem néz be chatre akár órákon át?! Betaggelt egy csoportképen csak épp a falára nem rakta ki? Rejtett az ismerőslistája? (ja hoppá, az enyém is, pedig nem is vagyok paranoid).
Régen nem volt online világ. Régen az volt, hogy amit nem tudtál, az nem fájt. Hogy egyszer csak megjelentél "véletlenül" egy házibuliban és "véletlenül" A Srác mellé sodródtál az erkélyen cigizésnél, vagy bejött A Felsőbb Éves Srác gimiben az osztályterembe egy másolt kazettával, hogy "Ja ezt a Barnának hoztam, de látom nincs itt, odaadnád neki? Hallgasd majd meg te is, kurvajó zenék vannak rajta". (Ebben az esetben konkrétan kiderült később, hogy a delikvens órákig sakkozott, hogy Barnát ne találja épp ott, hogy rajtam keresztül küldhesse a kazit.)
A néhány barátnőmből álló frontszanitéc-csapat folyamatosan próbál elsősegélyt nyújtani nekem ilyen és ehhez hasonló kérdésekben, mint pl: Ha eltűnt tinderről a chat historynk, akkor vajon törölte az appot, vagy csak engem unmatchelt, miután megvan már neki minden egyéb elérhetőségem, és ne lássam, hogy még aktív? Ha előtte mondta is hétvégén, hogy alig foglalkozott a tinderrel és nem is érdekli annyira, azt csak azért mondta, hogy elaltassa a gyanúm? És azért nem mondta ki még konkértan, így két találkozás után, hogy kapcsolatban vagyunk, mert nem is kedvel?
Nyugi, lazíts, ne aggódj, mindent jól csinálsz, miattad nem fog elromlani semmi.
Rossz válasz.
A köcsög internet persze mindig rögtön tudja a jó választ: ha csak kimatchelt tinderen, akkor be fogja dobni a nézegetős listádba újra az algoritmus. Igen, kitaláltad, innentől a nap sportja a balrahúzás lenne, mert előbb-utóbb látnám, és ha nem fogom látni 3500 db aktív korú férfi kikukázása után, az csak azért lesz, mert Bélára állította a nevét, 28-ra az életkorát és Vlagyivosztokra a tartózkodási helyét.
Mondta, hogy nehéz napja lesz ma, sok a meló, de elkérte a számod, hogy este felhívjon és beszélgessetek? És megadta ő is a számát? - Ugyan már te hülye naiv picsa - mondja nekem az internetes párkapcsolati Q&A rovatok bugyrainak trolljaitól begőzöltetett kisördög -, ne higgyél már el minden mesét, nem a hangod akarja majd hallani, hanem egy sátáni mesterterv részese vagy, ahol minél jobban magába akar bolondítani lovagias gesztusaival és kedves üzeneteivel, hogy aztán annál nagyobb örömmel vághasson ki, mint taknyot a flaszterra.
36 órája köszöntetek el egymástól, de úgy, hogy fél óra volt megtenni 5 métert ezalatt, annyira búcsúzkodás volt? Na de nem beszéltetek meg új randit azóta? - Várólistás kukavárományos vagy. Az aranyhalas-kaktuszos agglegény életet preferálja.
Elmondta, hogy év elején volt utoljára barátnője pár hónapig, de kölcsönös érdeklődés hiányában vége lett? - Hazudik a mocskos szemét.
Olyan fejjel hordozott végig egy buliban a barátai közt, mint lottónyertes a Lamborghini-flottáját? Mindenkinek be lettél mutatva, és akik nem voltak ott, azokat is emlegette, hogy de majd velük is találkoznod kell mindenképp? - A mesterterv része.
A barátai azt mondták, míg kint járt a klotyón, hogy jól jártam vele, mert nagyon jó ember? - Be vannak avatva mind egy szálig, a mocskos szemetek!!!4!
Elmondta, mik a rossz tulajdonságai és mivel tudja ezeket ellensúlyozni?Biztos csak kandi kamera prank áldozata vagyok...
[CENSORED] ? Az is csak megtévesztés!
Annyit nevettetek együtt reggelig, hogy megfájdult a hasatok és olyan kedveseket mondott, olyan szemekkel, hogy ingered támadt néha magad mögé nézni, kinek is mondja ezt? - Álca, kamu, illuminati!
Na és ha azt gondoltátok eddig, hogy agyfasz módon idegesítő ez a műsor a fejemben, akkor még nem láttátok, amikor a kisördög helyett az angyalka adja a kérdéseimre a válaszokat, hogy ne lássak bele semmibe semmit (végülis tisztázódott logikusan minden, amire beaggódtam még az elején, az előző posztban), és akkor vigyorogva táncolok a közértben, egyik kezemben bevásárlókocsi, a másikban egy kétkilós sütőtök. Mögöttem mindenki énekel, a mirelitpultnál pedig szmokingos sztepptáncosok sorfala válik szét, ahogy vonulunk át, én meg a fénykorona a fejem körül.
Saturday, October 6, 2018
Tinder újratöltve + Végre Valaki Szimpatikus, De A Töketlenkedés Folytatódik
Na nekem aztán soha nem volt a műfajom ez a teker-teker - egykép-kétkép-tagline - teker-teker, de ezt írtam is pár poszttal ezelőtt.
Aztán volt az, hogy szinglinek lenni még mindig sucks, a való életben (értsd: a társkeresők világán kívüli 3D realitásban) ha valaki kicsit is felkelti az érdeklődésem, arról hamar kiderül a foglaltság-család-gyerek, maradok ott, ahol voltam egyedül, sállálá... azon az egy szem fizetős társkeresőn meg marad az eddigi forgatókönyv, hogy az agyam-szívem-egyéb testrészeim egyáltalán nem megmozgató figurák küldenek sablonleveleket, ha egyáltalán. Egyszer lebeszélek egy talákozót egy sráccal, aki nem igazán érdekel, de előtte való nap sajnálkozva lemondom, hogy mégse. Nem vagyok ghostingoló köcsög, egyelőre.
Legyen akkor megint a Tinder.
Az első napok pozitívan telnek, nincs az, hogy én jobbra húzok valakit, és rögtön erőltetetten beszélgetni kell, nagyrészt csend van, még akkor is, ha matchelünk, ami jó, összeszedhetem magam két jobbra húzás közt, és nem kell öt különböző felugró ablakban magyaráznom, nálam milyen épp az idő. Ez egész vállaható így. Még egy olyan arcot is találok, aki egy képen úgy pózol, mint Fenriz a Darkthrone-ból, de vele nem indul el beszélgetés. Azért megtartottam a matchek közt, hátha valaha blackmetal legenda hasonmásversenyre keresnék embereket.
De inkább az van, hogy pár mondat, és kifullad a beszélgetés, ebben legtöbbször én vagyok a hibás, mert nincs kedvem az illetőhöz, rájövök, hogy mégse. Itt már ghostingoló köcsögnek számíthatok, ha valaki beleélte magát abba a kezdeti "Szia"-ba.
És akkor szembejön A Profil, pont úgy néz ki a képeken, ami nekem tetszik, a bemutatkozója is pont olyan, ami nekem tetszik*, nesze SZUPERLÁJK, teker tovább unott arccal, teker-teker. Ez a baj ezzel a rendszerrel, hogy nem állsz meg, csak szórod ki az embereket az éterbe, hogy NOPE NOPE NOPE. Soha többé nem akarok amúgy se felhajtott gallérú rózsaszín Lacoste pólót, se yachtot / sziklamászást / fasza kabrió kocsit, se pedig elmosódott, nonfiguratív bicepsztetkókat látni.
Mr. Szuperlájk visszajelöl, talán másnap, vagy még aznap, tudomisén. Elhangzik köztünk két, nem sablon mondat. Aztán sokáig semmi. Napokig. Aztán valahogy átkeveredünk messenger kommunikációra, de ott is nagyon komótosan beszélgetünk, épp csak érintőlegesen napi pár mondat. Tetszik, hogy nincs ez túlhörögve, később látom a Facebookján is, hogy vicces**, pörgős figura, rengeteg barát, buli, munka. Javasolja, talákozzunk személyesen. Whoa, oké. Legyen másnap, mond egy időpontot tól-ig, de semmi konkrétumot nem beszélünk meg. Jajj, konkrétumok, az olyan könyökvédős-excel táblás dolog, minek is az, gondolom. Másnap ott ülök a kanapé szélén, talpig feszes mosolyban és lazán feldobott "épp csak" sminkben (20 perc meló volt), megkomponáltan laza ruhákban, amik nem mutatnak túl sokat, de nem is bölcsészlányosak. Jön az üzenet, mikor már úgy vagyok vele, biztos nem lesz ebből semmi, hogy elnézést, behavazódott melóban, belátható időn belül nem is végez, halasszuk holnapra. Együttérzek, hát nem tudom, mert volt kollégámmal talákozom másnap, de hátha lesz időm előtte, de nem ígérek semmit. Elmegyek a Lidlbe, veszek egy üveg bort, iszok egy pohárral, sminkben-szoknyában, hát bassza meg a jegesmedve, ez van. Lefekvés előtt még küld chaten ilyen, minek is hívják azt, kisonokám? Stickert. Azt. Hogy jó éjszakát. Neked is jó éjszakát.
Exkolléga reggel lemondja a találkozót, szóval írok Mr. Szuperlájknak, hogy végül oké az este. Arra gondolok, mennyire esetlen manipulálós trükközőspicsaságnak tűnhet ez, közben meg tényleg lemondta a haver a találkát. Ötkor kapom a megerősítést, hogy jó-e nekem estefelé valamikor, hát persze. Megkomponáltan laza ruhák fel, smink fel, csinng, hallom a nappaliból, nem baj, a szemem még befejezem, á, perrrfect. A csinng annyi volt, hogy ő nagyon megfázott, és hacsak nem akarom haldoklás közben látni coldrexet vedelve, akkor a ma estének lőttek, és legyen inkább holnap. Itt már felmegy bennem az ipari áram... mi történt veled, hombre??! Egy óra leforgása alatt ebolás éccet kaptál, míg én a toálettemen munkálkodtam, cowboy?! Nem, nem írok semmi magamra nézve dehonesztálót, csak valami semmitmondót, hogy még jó, hogy időben olvastam és nem indultam el. Ő meg, legyen holnap? Nekem a holnap sajnos nem jó, mondom erre. Vagy holnapután? Azt meg nem tudom.
Végiggondolom az egészet. Feltehetően a két időpont közt bejelentkezett egy nálam nagyobb / érdekesebb hal, mert olyan nincs, hogy felnőtt embert egy óra alatt leterít a mocsárláz véletlenül, a mi klímánkon.
Kitörlöm az üzeneteit. Megeszek egy szelet kenyeret ipari mennyiségű trappistával. Iszok rá egy pohárral a tegnapi borból. Ez komolyan annyira klisés, már csak bőgnöm kéne egyet, hogy elkenődjön a füstösre mázolt szemem.
Aztán küldök neki egy rohadt... stickert, hogy gyógyuljon meg hamar. Utálom magam és el akarok költözni erről a bolygóról.
Tanulság: Csak én vagyok olyan balek, hogy egyszerre nem tartok több vasat a tűzben, hanem megvárom egy ügy kifutását, és utána kezdek újba. A világ nem így működik, királylány. Ébresztő!
*Valamennyire szubkultúr az ízlésem, tehát a klasszikus bugyinedvesítő szépfiúkat lazán küldöm a balos ágra, mivel ezek a pompás csődörök gondolom nem azért regisztráltak, hogy átlagos testalkatú, fura humorú csajokkal kölcsönösen hűséges szeretetkapcsolatba keveredjenek. De mennek balra a bemutatkozás alapján komplikáltak, a zöldre festett szakállúak, örökgyerek-alteros formák, átutazóban levő expatok, stb. Meg azok, akik nem tetszenek. Konkrét ínhüvelygyulladásom van a balrahúzó ujjamban már. :(
**Úgy vicces, ahogy én vagyok vicces. Képzelhetitek.
Aztán volt az, hogy szinglinek lenni még mindig sucks, a való életben (értsd: a társkeresők világán kívüli 3D realitásban) ha valaki kicsit is felkelti az érdeklődésem, arról hamar kiderül a foglaltság-család-gyerek, maradok ott, ahol voltam egyedül, sállálá... azon az egy szem fizetős társkeresőn meg marad az eddigi forgatókönyv, hogy az agyam-szívem-egyéb testrészeim egyáltalán nem megmozgató figurák küldenek sablonleveleket, ha egyáltalán. Egyszer lebeszélek egy talákozót egy sráccal, aki nem igazán érdekel, de előtte való nap sajnálkozva lemondom, hogy mégse. Nem vagyok ghostingoló köcsög, egyelőre.
Legyen akkor megint a Tinder.
Az első napok pozitívan telnek, nincs az, hogy én jobbra húzok valakit, és rögtön erőltetetten beszélgetni kell, nagyrészt csend van, még akkor is, ha matchelünk, ami jó, összeszedhetem magam két jobbra húzás közt, és nem kell öt különböző felugró ablakban magyaráznom, nálam milyen épp az idő. Ez egész vállaható így. Még egy olyan arcot is találok, aki egy képen úgy pózol, mint Fenriz a Darkthrone-ból, de vele nem indul el beszélgetés. Azért megtartottam a matchek közt, hátha valaha blackmetal legenda hasonmásversenyre keresnék embereket.
De inkább az van, hogy pár mondat, és kifullad a beszélgetés, ebben legtöbbször én vagyok a hibás, mert nincs kedvem az illetőhöz, rájövök, hogy mégse. Itt már ghostingoló köcsögnek számíthatok, ha valaki beleélte magát abba a kezdeti "Szia"-ba.
És akkor szembejön A Profil, pont úgy néz ki a képeken, ami nekem tetszik, a bemutatkozója is pont olyan, ami nekem tetszik*, nesze SZUPERLÁJK, teker tovább unott arccal, teker-teker. Ez a baj ezzel a rendszerrel, hogy nem állsz meg, csak szórod ki az embereket az éterbe, hogy NOPE NOPE NOPE. Soha többé nem akarok amúgy se felhajtott gallérú rózsaszín Lacoste pólót, se yachtot / sziklamászást / fasza kabrió kocsit, se pedig elmosódott, nonfiguratív bicepsztetkókat látni.
Mr. Szuperlájk visszajelöl, talán másnap, vagy még aznap, tudomisén. Elhangzik köztünk két, nem sablon mondat. Aztán sokáig semmi. Napokig. Aztán valahogy átkeveredünk messenger kommunikációra, de ott is nagyon komótosan beszélgetünk, épp csak érintőlegesen napi pár mondat. Tetszik, hogy nincs ez túlhörögve, később látom a Facebookján is, hogy vicces**, pörgős figura, rengeteg barát, buli, munka. Javasolja, talákozzunk személyesen. Whoa, oké. Legyen másnap, mond egy időpontot tól-ig, de semmi konkrétumot nem beszélünk meg. Jajj, konkrétumok, az olyan könyökvédős-excel táblás dolog, minek is az, gondolom. Másnap ott ülök a kanapé szélén, talpig feszes mosolyban és lazán feldobott "épp csak" sminkben (20 perc meló volt), megkomponáltan laza ruhákban, amik nem mutatnak túl sokat, de nem is bölcsészlányosak. Jön az üzenet, mikor már úgy vagyok vele, biztos nem lesz ebből semmi, hogy elnézést, behavazódott melóban, belátható időn belül nem is végez, halasszuk holnapra. Együttérzek, hát nem tudom, mert volt kollégámmal talákozom másnap, de hátha lesz időm előtte, de nem ígérek semmit. Elmegyek a Lidlbe, veszek egy üveg bort, iszok egy pohárral, sminkben-szoknyában, hát bassza meg a jegesmedve, ez van. Lefekvés előtt még küld chaten ilyen, minek is hívják azt, kisonokám? Stickert. Azt. Hogy jó éjszakát. Neked is jó éjszakát.
Exkolléga reggel lemondja a találkozót, szóval írok Mr. Szuperlájknak, hogy végül oké az este. Arra gondolok, mennyire esetlen manipulálós trükközőspicsaságnak tűnhet ez, közben meg tényleg lemondta a haver a találkát. Ötkor kapom a megerősítést, hogy jó-e nekem estefelé valamikor, hát persze. Megkomponáltan laza ruhák fel, smink fel, csinng, hallom a nappaliból, nem baj, a szemem még befejezem, á, perrrfect. A csinng annyi volt, hogy ő nagyon megfázott, és hacsak nem akarom haldoklás közben látni coldrexet vedelve, akkor a ma estének lőttek, és legyen inkább holnap. Itt már felmegy bennem az ipari áram... mi történt veled, hombre??! Egy óra leforgása alatt ebolás éccet kaptál, míg én a toálettemen munkálkodtam, cowboy?! Nem, nem írok semmi magamra nézve dehonesztálót, csak valami semmitmondót, hogy még jó, hogy időben olvastam és nem indultam el. Ő meg, legyen holnap? Nekem a holnap sajnos nem jó, mondom erre. Vagy holnapután? Azt meg nem tudom.
Végiggondolom az egészet. Feltehetően a két időpont közt bejelentkezett egy nálam nagyobb / érdekesebb hal, mert olyan nincs, hogy felnőtt embert egy óra alatt leterít a mocsárláz véletlenül, a mi klímánkon.
Kitörlöm az üzeneteit. Megeszek egy szelet kenyeret ipari mennyiségű trappistával. Iszok rá egy pohárral a tegnapi borból. Ez komolyan annyira klisés, már csak bőgnöm kéne egyet, hogy elkenődjön a füstösre mázolt szemem.
Aztán küldök neki egy rohadt... stickert, hogy gyógyuljon meg hamar. Utálom magam és el akarok költözni erről a bolygóról.
Tanulság: Csak én vagyok olyan balek, hogy egyszerre nem tartok több vasat a tűzben, hanem megvárom egy ügy kifutását, és utána kezdek újba. A világ nem így működik, királylány. Ébresztő!
*Valamennyire szubkultúr az ízlésem, tehát a klasszikus bugyinedvesítő szépfiúkat lazán küldöm a balos ágra, mivel ezek a pompás csődörök gondolom nem azért regisztráltak, hogy átlagos testalkatú, fura humorú csajokkal kölcsönösen hűséges szeretetkapcsolatba keveredjenek. De mennek balra a bemutatkozás alapján komplikáltak, a zöldre festett szakállúak, örökgyerek-alteros formák, átutazóban levő expatok, stb. Meg azok, akik nem tetszenek. Konkrét ínhüvelygyulladásom van a balrahúzó ujjamban már. :(
**Úgy vicces, ahogy én vagyok vicces. Képzelhetitek.
Wednesday, August 22, 2018
My make-up may be flaking / But my smile still stays on
Egy ilyen emberkísérlet, ha másra nem is jó, érdekes eredményeket hozhat abban, hogy hova helyezi magát valaki a "piacon" úgy fejben, és hol helyezkedik el a netes társkereső oldalak mocsaras bolygóján. Még mindig a szuperracionális, szintezős-pontozós arcoknak van igazuk, nem dőlt meg semmi, legyen ez egy jó nap nekik. Csak kirajzolódó tendenciák vannak és korán levont következtetések, de pl 5 nap alatt az én esetemben nagyon jól látszik, hogy ha nincs a kalapban a személyes kisugárzásom, stílusom, hangom, metakommunikációm, nézésem-járásom-csípőjének a ringásom, és csak pár fénykép van, némi szöveg (amit állítólag úgyse olvas el senki) és a száraz tények (életkor, gyerekek száma), akkor milyen célközönség próbál interakcióba lépni velem.
A jóval idősebbek, a nagyon alacsony iskolázottságúak, a fura fazonok, az előnytelen külsejűek. És az utolsó ponthoz annyit, hogy én aztán tényleg nem vagyok egy szépségnáci, tehát ha én azt mondom egy férfira, hogy nagyon csúnya/béna, az jelent valamit. Szóval ugyanott tartok, mint az egyik előző posztban említett hölgy, a másik blogról. Mivel nekem inkább "szomszéd csaj" külsőm van, és nincs hangsúlyosan szexi / díva képem (értsd: pucsítás, mély dekoltázs, naggyon nőcis outfit), ezért a trágár vagy túl explicit dolgok megkíméltek. Azért se ribancozott le senki, hogy udvariasan elutasítottam vagy csak ignoráltam.
Ennek persze lehet az az oka, mármint hogy kik szeretnének velem megismerkedni közelebbről is, hogy mondjuk az új regisztráltakra csak ez a réteg megy rá ennyire célzottan, vagy mivel ők mindenkire rárepülnek válogatás nélkül, nekem is több jut belőlük. Vagy talán csak ezek az emberek "laknak" az online társkeresőkön, mert a korban hozzám illő férfiak inkább működő házasságban élnek, vagy szexpartnerkeresőkön/IRL ismerkednek.
Arra pl nagyon kíváncsi vagyok, milyenek a női felhozatal képviselői, milyen mezőnyben játszottam, de odáig nem fajultam azért, hogy gyártsak egy fake pasi accountot. Bár, lehet, hogy egyszer, ha nagyon unatkozom... na jó, ez nem fair, azt hiszem, inkább nem kéne.
A fizetős társkeresővel is foglalkoztam kicsit alaposabban az elmúlt napokban, megnéztem a felém irányuló kapcsolatfelvételi kísérleteket, illetve a rendszer által nekem ajánlott profilokat, és azt vettem észre, hogy aki a gép által dobott arcok közül számomra érdekesebb lenne, az nem hogy nem kezdeményez, de az én "köszönésemet" se fogadja. Regisztrálva maradok, mert kifizettem, de az értesítéseket kikapcsoltam, hébe-hóba felnézek majd, mi újság arrafelé, amíg az előfizetésem tart.
Tehát az első hét tapasztalatai alapján az összes sztereotípia, amit különböző netes oldalakon a 40+ online társkeresésről lehet olvasni női szemszögből, első közelítésben igazoltnak látszik, pedig én úgy álltam neki, hogy azok biztos csak barokkos túlzások. Hogy ez majd egy érdekesen vicces blog lesz a témáról, nem pedig akasztófahumor. Sajnos a bizniszben megforduló nőkkel kapcsolatos vádakat sem tudtam eloszlatni: türelmetlenebb, rugalmatlanabb, ítélkezőbb voltam az elém kerülő helyzetekkel / emberekkel kapcsolatban, mint azt előzőleg vártam. Az időbeosztásom és a prioritásaim is olyanok, hogy sokkal hasznosabban is el tudom tölteni azt a napi 1-2 órát, amit mostanában ezzel töltöttem.
Kicsit megcsapkodta a közérzetem és az optimizmusom ez a pár nap, de azért túllépek rajta. Mivel minden helyzetkomikumot, tanulságot és oknyomozást kihajtottam a témából szerintem, ezért további posztokat nem tervezek mostanában. Köszönöm a figyelmet. :)
A jóval idősebbek, a nagyon alacsony iskolázottságúak, a fura fazonok, az előnytelen külsejűek. És az utolsó ponthoz annyit, hogy én aztán tényleg nem vagyok egy szépségnáci, tehát ha én azt mondom egy férfira, hogy nagyon csúnya/béna, az jelent valamit. Szóval ugyanott tartok, mint az egyik előző posztban említett hölgy, a másik blogról. Mivel nekem inkább "szomszéd csaj" külsőm van, és nincs hangsúlyosan szexi / díva képem (értsd: pucsítás, mély dekoltázs, naggyon nőcis outfit), ezért a trágár vagy túl explicit dolgok megkíméltek. Azért se ribancozott le senki, hogy udvariasan elutasítottam vagy csak ignoráltam.
Ennek persze lehet az az oka, mármint hogy kik szeretnének velem megismerkedni közelebbről is, hogy mondjuk az új regisztráltakra csak ez a réteg megy rá ennyire célzottan, vagy mivel ők mindenkire rárepülnek válogatás nélkül, nekem is több jut belőlük. Vagy talán csak ezek az emberek "laknak" az online társkeresőkön, mert a korban hozzám illő férfiak inkább működő házasságban élnek, vagy szexpartnerkeresőkön/IRL ismerkednek.
Arra pl nagyon kíváncsi vagyok, milyenek a női felhozatal képviselői, milyen mezőnyben játszottam, de odáig nem fajultam azért, hogy gyártsak egy fake pasi accountot. Bár, lehet, hogy egyszer, ha nagyon unatkozom... na jó, ez nem fair, azt hiszem, inkább nem kéne.
A fizetős társkeresővel is foglalkoztam kicsit alaposabban az elmúlt napokban, megnéztem a felém irányuló kapcsolatfelvételi kísérleteket, illetve a rendszer által nekem ajánlott profilokat, és azt vettem észre, hogy aki a gép által dobott arcok közül számomra érdekesebb lenne, az nem hogy nem kezdeményez, de az én "köszönésemet" se fogadja. Regisztrálva maradok, mert kifizettem, de az értesítéseket kikapcsoltam, hébe-hóba felnézek majd, mi újság arrafelé, amíg az előfizetésem tart.
Tehát az első hét tapasztalatai alapján az összes sztereotípia, amit különböző netes oldalakon a 40+ online társkeresésről lehet olvasni női szemszögből, első közelítésben igazoltnak látszik, pedig én úgy álltam neki, hogy azok biztos csak barokkos túlzások. Hogy ez majd egy érdekesen vicces blog lesz a témáról, nem pedig akasztófahumor. Sajnos a bizniszben megforduló nőkkel kapcsolatos vádakat sem tudtam eloszlatni: türelmetlenebb, rugalmatlanabb, ítélkezőbb voltam az elém kerülő helyzetekkel / emberekkel kapcsolatban, mint azt előzőleg vártam. Az időbeosztásom és a prioritásaim is olyanok, hogy sokkal hasznosabban is el tudom tölteni azt a napi 1-2 órát, amit mostanában ezzel töltöttem.
Kicsit megcsapkodta a közérzetem és az optimizmusom ez a pár nap, de azért túllépek rajta. Mivel minden helyzetkomikumot, tanulságot és oknyomozást kihajtottam a témából szerintem, ezért további posztokat nem tervezek mostanában. Köszönöm a figyelmet. :)
Randi #2 - A Randi, Amire Végül Mégse Megyek El
Írtam az előző posztban erről a srácról, akivel teljesen okés és semleges volt az írásbeli kapcsolatfelvétel, magas, normális külsejű, hobbija a természetjárás és a bringázás. Megadtam a telefonszámom végül, több dolog nem stimmelt a telefonhívás során, de azért szerettem volna egy rövid esélyt adni a dolognak, egy egy órás találkozó még nem a világ vége.
Eleve, munkaidő kellős közepén hív, nem kérdezi meg, zavar-e, alkalmas-e nekem. Aztán elkezd keresztkérdésekkel bombázni kicsit dadogva, mikor, mennyit túrázok, szeretem-e, ugye mennyire jó dolog a túrázás. Ó kéé... telefonon nem jön át a türelmetlenül udvarias arckifejezés, nézd, hombre, - mondanám már lassan, ha olyan nexusban lennék vele - egy tárgyalóba húzódtam be telefonálni, és próbálok az üvegajtón keresztül professzionálisnak tűnni, mert mindenki utálja azokat, akik magántelefonálgatás ürügyén elfoglalnak tizenpár fős tárgyalókat.
A randiszervezés is macera, ő minden nap nagyon korai shiftben dolgozik, a tyúkokkal kel és a híradó végén fekszik. Ott van bennem egy késztetés, hogy és egész pontosan hogy gondoltad ezt a kapcsolat dolgot hosszabb távon, ha én 6 előtt nem igazán érek haza soha? Napi események villámgyors megbeszélése, rapid menet aztán jóéjtpuszi? Ja igen, meg hétvégente túrázás, mert... a túrázás nagyon jó dolog, ugye szereted? De végül csendben maradok. Lényeg, hogy van egy időpont, elköszönök, letesszük. Már nem emlékszem pontosan, valamiért nincs nálam a mobilom, talán a táskámban felejtem, egyszer csak látom pár óra múlva a több nem fogadott hívást a srác számáról. Felvonom a szemöldököm, elég lett volna írásban is lemondani, na sebaj, visszahívom.
Nem lemondja, hanem elkezd magyarázni, hogy azért hívott, mert mi lenne ha szombaton elmennék vele egy egész napos túrára a tököm tudja hová, hegyekbe, és már ki is nézte a távot... talán kicsit élesebb hangon, mint kéne, elmondom neki, hogy hamarosan elutazom pár napra a gyerekekkel, arra kéne készülnöm, illetve hamarosan iskolakezdés - sajnos nem terveztem úgy ezt a hétvégémet, hogy egy egész napos teljesítménytúra beleférjen, főleg, hogy se cuccom (bár gondolom a futócipőben lehet azt is), se különösebb túrázós affinitásom jelenleg (vajon onnan akadt ez be neki, hogy a nehezen induló kezdeti levelezésnél végül elmondtam neki, hogy gimis koromban, 25 évvel ezelőtt túrázgattam néha a Mecsekben). De a randi, az oké, legyen akkor amikor megbeszéltük. Aztán elbúcsúzom tőle és leteszem.
És most, hogy aludtam rá egyet, teljesen világos, hogy nem akarok én ettől az embertől semmit, egy David Attenborough-ismétlés is vonzóbb opció a péntek estémre, mint a sarki Frei Caféban a szájbatekert túrázásról diskurálni, mert másról ezzel az arccal nem igazán lehet. Megírom neki, hogy köszönöm, de nem szeretnék találkozni mégsem.
Peca, barlangászat, mountain bike, természetjárás - csináld a haverjaiddal. Ismerkedj emberekkel tematikus csoportokból a Facebookon, szedjél fel lányokat a Kinizsi 100-ason vagy egy downhill verseny közönségéből. Ahogy én képzelem, könnyű lehet, pl megkínálod az energiaszeleteddel, vagy mondod neki, hogy "azta de jól bírod, pedig már 60 km van a(z amúgy lehetetlenül vékony) lábadban". Én tényleg az a fajta vagyok, hogy amikor már működik és elindult bennem a dolog, akkor szívesen csinálok közösen a választottammal bármit, amit szeret, mert büszke vagyok rá, érdekel emberként is, szeretném megismerni a hobbiját, a baráti körét. De ahhoz először el kell indulnia valaminek - az nem második randi, hogy magaddal akarsz hurcolni egy ismeretlen, te magad sem tudod milyen kondiban levő nőt egy 25 kilométeres túrára. Kivéve, ha visítva, kezéből mindent eldobva önként ajánlkozik, hogy Józsikám, ez szuper ötlet, imádnám!!4!
Ahol most tartok: ez az egész projekt természetellenes, nem véletlenül tekintek rá projektként, feladatként, munkaként. Kapcsolódási pont, szikra, vagy ha ezek nincsenek, legalább pár hetes ismeretség kell nekem ahhoz, hogy természetes, normál önmagam adjam és ne udvariasan mosolyogva, ühüm-özve próbáljam magam valahogy kimenekíteni a helyzetből. Aki ismer, nagyokat röhög azon, mikor mondom, hogy én távolságtartó és introvertált vagyok. Igen, a kulcsszó: ismer. Soha nem jutna eszébe az első pár nap vagy hét a barátságunkból, amikor laposan pislogva azt latolgattam, vajon nem vagyok-e overkill azzal, hogy a héten már másodjára beszéltem neki engem érdeklő témákról, elsütöttem egy rossz faviccet vagy küldtem egy zenét youtube-on. INFJ is the name of the game, ha skatulyázós-személyiségelméletes vonalon akarnánk elemezni.
Illetve a blog anonimitásában is nagy a pofám, mert ez egy broadcast jellegű kommunikáció, nem lesz semmi bajom, ha valaki másik tabra vált, miközben ezt olvassa, mert rohadtul unja már a kontraproduktív nyivákolást, vagy elmegy közben főzni egy kávét.
Ebből adódik, honnan is vannak a barátaim / haverjaim / ismeretségeim: iskolából, munkahelyről, online közösségekből. Az számomra teljesen életidegen szituáció, hogy Károly, 43 éves, nőtlen, római katolikus (vallását rendszertelenül gyakorolja) pénzügyi elemzővel leülünk a parkba egy padra egy fagyival a kezünkben, és nézzük a fű növését, míg az agyunk veszettül kattog, milyen könyvet is olvastunk utoljára.
Igen, jól érzitek, Day 5, és kezd rajtam kijönni a Michael Douglas-i összeomlás, majd biztosan remek sztori lesz a leendő második férjemmel, hogy úgy ismerkedtünk meg, hogy megkérdezte tőlem az utcán, mennyi az idő, erre én tökönrúgtam és elkezdtem sikítozni, hogy nem akarok felmászni vele a Dobogókőre, nem és nem, hiába jóképű!
(Mivel ezt a blogot kifejezetten a gőz kieresztése céljából nyitottam, szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy teljesen jól vagyok egyébként, és ugye ti is unnátok, ha annyi lett volna eddig az egész, hogy Randi #1: Szerelmes vagyok, és ő az Igazi.)
Tanulság férfiaknak: Ne legyél fura. Vagyis legyél. Majd jön a fura lány, akinek pont ugyanott van a karc a bakeliten, mint neked. Akinek tetszik Sten Malte nagy, vörös és elálló füle.
Tanulság nőknek: Még mindig a múltkori. Ha már első blikkre szorít / lötyög a cipellő, ne erőltesd, engedd el udvariasan, határozottan, nem lebegtetve.
Nem tudom, mi lesz a folytatással, át kell még gondolnom.
Eleve, munkaidő kellős közepén hív, nem kérdezi meg, zavar-e, alkalmas-e nekem. Aztán elkezd keresztkérdésekkel bombázni kicsit dadogva, mikor, mennyit túrázok, szeretem-e, ugye mennyire jó dolog a túrázás. Ó kéé... telefonon nem jön át a türelmetlenül udvarias arckifejezés, nézd, hombre, - mondanám már lassan, ha olyan nexusban lennék vele - egy tárgyalóba húzódtam be telefonálni, és próbálok az üvegajtón keresztül professzionálisnak tűnni, mert mindenki utálja azokat, akik magántelefonálgatás ürügyén elfoglalnak tizenpár fős tárgyalókat.
A randiszervezés is macera, ő minden nap nagyon korai shiftben dolgozik, a tyúkokkal kel és a híradó végén fekszik. Ott van bennem egy késztetés, hogy és egész pontosan hogy gondoltad ezt a kapcsolat dolgot hosszabb távon, ha én 6 előtt nem igazán érek haza soha? Napi események villámgyors megbeszélése, rapid menet aztán jóéjtpuszi? Ja igen, meg hétvégente túrázás, mert... a túrázás nagyon jó dolog, ugye szereted? De végül csendben maradok. Lényeg, hogy van egy időpont, elköszönök, letesszük. Már nem emlékszem pontosan, valamiért nincs nálam a mobilom, talán a táskámban felejtem, egyszer csak látom pár óra múlva a több nem fogadott hívást a srác számáról. Felvonom a szemöldököm, elég lett volna írásban is lemondani, na sebaj, visszahívom.
Nem lemondja, hanem elkezd magyarázni, hogy azért hívott, mert mi lenne ha szombaton elmennék vele egy egész napos túrára a tököm tudja hová, hegyekbe, és már ki is nézte a távot... talán kicsit élesebb hangon, mint kéne, elmondom neki, hogy hamarosan elutazom pár napra a gyerekekkel, arra kéne készülnöm, illetve hamarosan iskolakezdés - sajnos nem terveztem úgy ezt a hétvégémet, hogy egy egész napos teljesítménytúra beleférjen, főleg, hogy se cuccom (bár gondolom a futócipőben lehet azt is), se különösebb túrázós affinitásom jelenleg (vajon onnan akadt ez be neki, hogy a nehezen induló kezdeti levelezésnél végül elmondtam neki, hogy gimis koromban, 25 évvel ezelőtt túrázgattam néha a Mecsekben). De a randi, az oké, legyen akkor amikor megbeszéltük. Aztán elbúcsúzom tőle és leteszem.
És most, hogy aludtam rá egyet, teljesen világos, hogy nem akarok én ettől az embertől semmit, egy David Attenborough-ismétlés is vonzóbb opció a péntek estémre, mint a sarki Frei Caféban a szájbatekert túrázásról diskurálni, mert másról ezzel az arccal nem igazán lehet. Megírom neki, hogy köszönöm, de nem szeretnék találkozni mégsem.
Peca, barlangászat, mountain bike, természetjárás - csináld a haverjaiddal. Ismerkedj emberekkel tematikus csoportokból a Facebookon, szedjél fel lányokat a Kinizsi 100-ason vagy egy downhill verseny közönségéből. Ahogy én képzelem, könnyű lehet, pl megkínálod az energiaszeleteddel, vagy mondod neki, hogy "azta de jól bírod, pedig már 60 km van a(z amúgy lehetetlenül vékony) lábadban". Én tényleg az a fajta vagyok, hogy amikor már működik és elindult bennem a dolog, akkor szívesen csinálok közösen a választottammal bármit, amit szeret, mert büszke vagyok rá, érdekel emberként is, szeretném megismerni a hobbiját, a baráti körét. De ahhoz először el kell indulnia valaminek - az nem második randi, hogy magaddal akarsz hurcolni egy ismeretlen, te magad sem tudod milyen kondiban levő nőt egy 25 kilométeres túrára. Kivéve, ha visítva, kezéből mindent eldobva önként ajánlkozik, hogy Józsikám, ez szuper ötlet, imádnám!!4!
Ahol most tartok: ez az egész projekt természetellenes, nem véletlenül tekintek rá projektként, feladatként, munkaként. Kapcsolódási pont, szikra, vagy ha ezek nincsenek, legalább pár hetes ismeretség kell nekem ahhoz, hogy természetes, normál önmagam adjam és ne udvariasan mosolyogva, ühüm-özve próbáljam magam valahogy kimenekíteni a helyzetből. Aki ismer, nagyokat röhög azon, mikor mondom, hogy én távolságtartó és introvertált vagyok. Igen, a kulcsszó: ismer. Soha nem jutna eszébe az első pár nap vagy hét a barátságunkból, amikor laposan pislogva azt latolgattam, vajon nem vagyok-e overkill azzal, hogy a héten már másodjára beszéltem neki engem érdeklő témákról, elsütöttem egy rossz faviccet vagy küldtem egy zenét youtube-on. INFJ is the name of the game, ha skatulyázós-személyiségelméletes vonalon akarnánk elemezni.
Illetve a blog anonimitásában is nagy a pofám, mert ez egy broadcast jellegű kommunikáció, nem lesz semmi bajom, ha valaki másik tabra vált, miközben ezt olvassa, mert rohadtul unja már a kontraproduktív nyivákolást, vagy elmegy közben főzni egy kávét.
Ebből adódik, honnan is vannak a barátaim / haverjaim / ismeretségeim: iskolából, munkahelyről, online közösségekből. Az számomra teljesen életidegen szituáció, hogy Károly, 43 éves, nőtlen, római katolikus (vallását rendszertelenül gyakorolja) pénzügyi elemzővel leülünk a parkba egy padra egy fagyival a kezünkben, és nézzük a fű növését, míg az agyunk veszettül kattog, milyen könyvet is olvastunk utoljára.
Igen, jól érzitek, Day 5, és kezd rajtam kijönni a Michael Douglas-i összeomlás, majd biztosan remek sztori lesz a leendő második férjemmel, hogy úgy ismerkedtünk meg, hogy megkérdezte tőlem az utcán, mennyi az idő, erre én tökönrúgtam és elkezdtem sikítozni, hogy nem akarok felmászni vele a Dobogókőre, nem és nem, hiába jóképű!
(Mivel ezt a blogot kifejezetten a gőz kieresztése céljából nyitottam, szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy teljesen jól vagyok egyébként, és ugye ti is unnátok, ha annyi lett volna eddig az egész, hogy Randi #1: Szerelmes vagyok, és ő az Igazi.)
Tanulság férfiaknak: Ne legyél fura. Vagyis legyél. Majd jön a fura lány, akinek pont ugyanott van a karc a bakeliten, mint neked. Akinek tetszik Sten Malte nagy, vörös és elálló füle.
Tanulság nőknek: Még mindig a múltkori. Ha már első blikkre szorít / lötyög a cipellő, ne erőltesd, engedd el udvariasan, határozottan, nem lebegtetve.
Nem tudom, mi lesz a folytatással, át kell még gondolnom.
Tuesday, August 21, 2018
Day 4 - Hogyan sokalltam be a publikus, ingyenes szolgáltatónál
Megint találtam egy blogposztot a neten, ahol szélsőségesen, karikírozva jelenik meg az, amit nagy vonalakban én is tapasztaltam ebben a pár napban, csak bennem nincs igazán udvariassági megfelelési kényszer és viszonylag lazán hagytam válasz nélkül a nekem nem szimpatikus / totál irreleváns üzeneteket. Ahogy elnéztem, vitaindítónak azért nem rossz, hemzsegnek a poszt alatt a szintelméletes trollok, a lepattanóra leső flörtölő férfikommentelők, az érintettnek tűnő nők, szóval mindenki a társkereső szcénából. Nem linkelem ide, mert nem szeretném, ha bármi vagy bárki idetalálna arról a blogról, de aki nagyon kíváncsi, elküldöm privátban a linket.
A poszt arról szól, meglepő módon, hogy a szerző több gyerekes, művelt, magasan kvalifikált, jó egzisztenciájú, fitt külsejű, sportos életet élő elvált nő, aki hiába adta meg a paramétereit őszintén, rakott ki magáról friss képeket, írta be az adatlapjára, hogy budapest környéki, szintén sportos életet élő, korban hozzá illő, nála magasabb, gyermeket már nem tervező férfit keres - ennek ellenére szinte csak vidéki, túl fiatal/idős, szakmunkás végzettségű, nála jóval alacsonyabb, gyereket még tervező férfiak írnak rá. Akiknek ha ő megírja, hogy sajnos nem egymást keressük valószínűleg, akkor még el is küldik a jó ká anyjába. És ez az Elittárson történik, ahol az algoritmus dönti el helyetted, hogy kiket láthatsz.
Velem ott nem történt még túl sok minden, néhány nagyon nehezen induló és sehova nem vezető kapcsolatfelvételi kísérlet volt csak, jellemzően olyanoktól, akikkel semmi gond nincs ránézésre, de úgy hirtelen nem akarok tőlük semmi különöset. A másik, ingyenes oldalon viszont valószínűleg hibernálni fogom magam, mert nagyon nagy zajt generál, túl sok időmet veszi el, hogy folyamatosan történik ott valami interakció, aminek alig van értelme. Az eddigi tapasztalatok alapján ha ájulást szimulálok Budapest tetszőleges közlekedési csomópontján, nagyjából ugyanilyen felhozatalból válogathatok, és még megmentésre szoruló királylánynak is tűnhetek közben, az erős, céltudatos, önálló nő helyett. Ha szemezek random rosszul öltözött középkorú férfiakkal a metrón, akkor még az önálló, céltudatos nő image sem fog sérülni. Mondhatod, hogy 4 nap nem elég a véleményalkotáshoz, de én gyorsan ítélő típus vagyok, ez a platform számomra kiadta már azt, amennyit tud.
Semmit nem túloztam el vagy színeztem ki.
Kapcsolatfelvételi kísérletek 4 nap alatt:
12 db
Nem vagyunk szigorúak, semmi mást nem nézünk, csak hogy korban, távolságban még nagyjából stimmel: 7 db
már az se stimmel: 5 db
A helyesírást egyik esetben nem vettem figyelembe és nem ítéltem az alapján, persze valószínű, hogy tudat alatt befolyásolt.
Részletezve:
- Ötvenes úr messzi vidékről: nem gond-e, ha ő rám ír, bár nem felel meg a feltételeknek. Fontosnak tartja kihangsúlyozni, hogy a cigiről leszokna ám a kedvemért, pia meg csak meló után van (orros szmájli), egy sör vagy egy fröccs, detényleg.
- Ötvenes úr, közepesen messzi vidékről, semmit nem tudni róla, azon kívül, hogy a profilképe alapján kedveli a sült kolbászt (én is btw), rövid sablonüzenettel támad, a szűrőfeltételeket pedig olyan liberálisan adta meg, hogy nyugodtan ráragaszthatnánk a "mindegy, csak p*na legyen" címkét.
- Huszonéves félvér srác, a "ha korán kezdem, fiam lehetnél" korosztályból: nem gond-e, ha ő rám ír, bár nem felel meg a feltételeknek.
- Profilképe és bemutatkozása alapján is enyhe értelmi fogyatékkal élő srác, valami gyárban dolgozik, szalagnál.
- Melós külsejű negyvenes férfi, egyetlen tartalom, amiről beszélgetni tudnánk: Kozmix videóklip a profilján. Nem iróniából rakta oda szerintem.
- Késő negyvenes férfi, előre gyártott, egyénieskedő, vicces-modoros bemutatkozással. A képét őszintén szólva meg se néztem.
- Nerd sztereotíp külső, hobbija a csillagászat, mikor társalgási céllal megemlítem, hogy én is olvasgattam a témában régebben, sűrű, aprólékos technikai részletekkel dobja fel a kommunikációt.
- Az ember, akinek története van - róla már volt egy poszt
- Két középnegyvenes férfi, az egyik talán elvált, gyerekkel - semmilyen kapcsolódási pontot nem látok köztünk, külsőre, stílusra, habitusra. Ha ők lettek volna azok, akikkel belovagoltam volna a naplementébe, akkor elnézést kérek a sorsom kártyaosztójától.
- Negyvenes, mackós, talán rendőr(?). Arcképe első blikkre szimpatikus, a kommunikációja udvarias és nem erőltetett, majdnem találkozót is megbeszélek vele, de a teljes alakos képe, a bemutatkozó szövege és a levélváltásaink összessége azt sugallja, hogy itt nagyon messzire ki kéne mennem a világom szélére, hogy találjak az ő világával érintkező területet. Az, hogy szimpatikusnak találja az arcképem és hallgat ő is rockzenét, nagyon kevés lesz. Beleírta a bemutatkozásába, hogy ő egy régivágású hetreoszexuális férfi. Olyasmit keresnék egyébként, de érted... olyat, aki ezt nem jelvényként hordja a mellkasán.
- Külsőre, hozzáállásra szimpatikus, negyven körüli elvált férfi, van egy kisgyereke az előző házasságából. Nem bonyolítja túl, nem tűnik túl kétségbeesettnek sem, ír pár sort a hobbijairól meg a munkájáról, aztán elkéri a számom. Elég hülye időpontban hív, hogy találkozót egyeztessünk, de beszélgetünk pár percet. Itt már nem tűnik annyira lazának és határozottnak, de simán lehet, hogy nem a telefonálás embere, ezen nálam nem megy el semmi. A munkarendje, életritmusa teljesen eltér az enyémtől, de nem lehet mindenki multinál irodista. Még ezen se megy el semmi. Viszont nem fűzök túl nagy reményt a találkozásunkhoz. Ez megint ilyen hülye hiedelem kategória: májusban regisztrált, ránézésre okés, és azóta sem talált senkit? Nagyon válogatós, nagyon rossz a csajfelhozatal, olyan gondok vannak vele, ami képen nem látszik, vagy nagyon nem hatékony ez az ismerkedési forma. Mennyire legyek naiv? Semennyire. Nem baj, ez a találkozó még meglesz.
Ahogy az eddigi posztjaimból kiderült, 4 nap egy publikus, ingyenes társkeresőn teljesen kiégette minden receptorom, komoly megkönnyebbülést okozott most a hibernálás gomb. A való életben sem szólít le a melegítőgatyás, félfogú, ötven környéki kategória - online se történjen velem ilyesmi.
A fizetős oldalon ott maradok, már csak az előfizetés miatt is, de minimálisra szorítom az aktivitásom. Az online társkeresés számomra egy lelkileg megterhelő, nehéz meló, nagyon sokat kivesz belőlem. A mostani állás szerint a trolloknak van igazuk: szerencsém még lehet, de számolnom kell azzal, hogy az online társkeresőkön előforduló és irányomba érdeklődést tanúsító emberek halmaza nagyon kis metszetet ad ki az engem érdeklő emberek halmazával.
Tanulság mindenkinek: Ha párkapcsolatban érzitek jól magatokat, tudatosan, okosan legyetek rajta a témán huszonéves korotokban, és ne kerüljetek szerencsétlen élethelyzetekbe. ( ;) )
Lesznek még posztok, nem zártam be a blogot.
A poszt arról szól, meglepő módon, hogy a szerző több gyerekes, művelt, magasan kvalifikált, jó egzisztenciájú, fitt külsejű, sportos életet élő elvált nő, aki hiába adta meg a paramétereit őszintén, rakott ki magáról friss képeket, írta be az adatlapjára, hogy budapest környéki, szintén sportos életet élő, korban hozzá illő, nála magasabb, gyermeket már nem tervező férfit keres - ennek ellenére szinte csak vidéki, túl fiatal/idős, szakmunkás végzettségű, nála jóval alacsonyabb, gyereket még tervező férfiak írnak rá. Akiknek ha ő megírja, hogy sajnos nem egymást keressük valószínűleg, akkor még el is küldik a jó ká anyjába. És ez az Elittárson történik, ahol az algoritmus dönti el helyetted, hogy kiket láthatsz.
Velem ott nem történt még túl sok minden, néhány nagyon nehezen induló és sehova nem vezető kapcsolatfelvételi kísérlet volt csak, jellemzően olyanoktól, akikkel semmi gond nincs ránézésre, de úgy hirtelen nem akarok tőlük semmi különöset. A másik, ingyenes oldalon viszont valószínűleg hibernálni fogom magam, mert nagyon nagy zajt generál, túl sok időmet veszi el, hogy folyamatosan történik ott valami interakció, aminek alig van értelme. Az eddigi tapasztalatok alapján ha ájulást szimulálok Budapest tetszőleges közlekedési csomópontján, nagyjából ugyanilyen felhozatalból válogathatok, és még megmentésre szoruló királylánynak is tűnhetek közben, az erős, céltudatos, önálló nő helyett. Ha szemezek random rosszul öltözött középkorú férfiakkal a metrón, akkor még az önálló, céltudatos nő image sem fog sérülni. Mondhatod, hogy 4 nap nem elég a véleményalkotáshoz, de én gyorsan ítélő típus vagyok, ez a platform számomra kiadta már azt, amennyit tud.
Semmit nem túloztam el vagy színeztem ki.
Kapcsolatfelvételi kísérletek 4 nap alatt:
12 db
Nem vagyunk szigorúak, semmi mást nem nézünk, csak hogy korban, távolságban még nagyjából stimmel: 7 db
már az se stimmel: 5 db
A helyesírást egyik esetben nem vettem figyelembe és nem ítéltem az alapján, persze valószínű, hogy tudat alatt befolyásolt.
Részletezve:
- Ötvenes úr messzi vidékről: nem gond-e, ha ő rám ír, bár nem felel meg a feltételeknek. Fontosnak tartja kihangsúlyozni, hogy a cigiről leszokna ám a kedvemért, pia meg csak meló után van (orros szmájli), egy sör vagy egy fröccs, detényleg.
- Ötvenes úr, közepesen messzi vidékről, semmit nem tudni róla, azon kívül, hogy a profilképe alapján kedveli a sült kolbászt (én is btw), rövid sablonüzenettel támad, a szűrőfeltételeket pedig olyan liberálisan adta meg, hogy nyugodtan ráragaszthatnánk a "mindegy, csak p*na legyen" címkét.
- Huszonéves félvér srác, a "ha korán kezdem, fiam lehetnél" korosztályból: nem gond-e, ha ő rám ír, bár nem felel meg a feltételeknek.
- Profilképe és bemutatkozása alapján is enyhe értelmi fogyatékkal élő srác, valami gyárban dolgozik, szalagnál.
- Melós külsejű negyvenes férfi, egyetlen tartalom, amiről beszélgetni tudnánk: Kozmix videóklip a profilján. Nem iróniából rakta oda szerintem.
- Késő negyvenes férfi, előre gyártott, egyénieskedő, vicces-modoros bemutatkozással. A képét őszintén szólva meg se néztem.
- Nerd sztereotíp külső, hobbija a csillagászat, mikor társalgási céllal megemlítem, hogy én is olvasgattam a témában régebben, sűrű, aprólékos technikai részletekkel dobja fel a kommunikációt.
- Az ember, akinek története van - róla már volt egy poszt
- Két középnegyvenes férfi, az egyik talán elvált, gyerekkel - semmilyen kapcsolódási pontot nem látok köztünk, külsőre, stílusra, habitusra. Ha ők lettek volna azok, akikkel belovagoltam volna a naplementébe, akkor elnézést kérek a sorsom kártyaosztójától.
- Negyvenes, mackós, talán rendőr(?). Arcképe első blikkre szimpatikus, a kommunikációja udvarias és nem erőltetett, majdnem találkozót is megbeszélek vele, de a teljes alakos képe, a bemutatkozó szövege és a levélváltásaink összessége azt sugallja, hogy itt nagyon messzire ki kéne mennem a világom szélére, hogy találjak az ő világával érintkező területet. Az, hogy szimpatikusnak találja az arcképem és hallgat ő is rockzenét, nagyon kevés lesz. Beleírta a bemutatkozásába, hogy ő egy régivágású hetreoszexuális férfi. Olyasmit keresnék egyébként, de érted... olyat, aki ezt nem jelvényként hordja a mellkasán.
- Külsőre, hozzáállásra szimpatikus, negyven körüli elvált férfi, van egy kisgyereke az előző házasságából. Nem bonyolítja túl, nem tűnik túl kétségbeesettnek sem, ír pár sort a hobbijairól meg a munkájáról, aztán elkéri a számom. Elég hülye időpontban hív, hogy találkozót egyeztessünk, de beszélgetünk pár percet. Itt már nem tűnik annyira lazának és határozottnak, de simán lehet, hogy nem a telefonálás embere, ezen nálam nem megy el semmi. A munkarendje, életritmusa teljesen eltér az enyémtől, de nem lehet mindenki multinál irodista. Még ezen se megy el semmi. Viszont nem fűzök túl nagy reményt a találkozásunkhoz. Ez megint ilyen hülye hiedelem kategória: májusban regisztrált, ránézésre okés, és azóta sem talált senkit? Nagyon válogatós, nagyon rossz a csajfelhozatal, olyan gondok vannak vele, ami képen nem látszik, vagy nagyon nem hatékony ez az ismerkedési forma. Mennyire legyek naiv? Semennyire. Nem baj, ez a találkozó még meglesz.
Ahogy az eddigi posztjaimból kiderült, 4 nap egy publikus, ingyenes társkeresőn teljesen kiégette minden receptorom, komoly megkönnyebbülést okozott most a hibernálás gomb. A való életben sem szólít le a melegítőgatyás, félfogú, ötven környéki kategória - online se történjen velem ilyesmi.
A fizetős oldalon ott maradok, már csak az előfizetés miatt is, de minimálisra szorítom az aktivitásom. Az online társkeresés számomra egy lelkileg megterhelő, nehéz meló, nagyon sokat kivesz belőlem. A mostani állás szerint a trolloknak van igazuk: szerencsém még lehet, de számolnom kell azzal, hogy az online társkeresőkön előforduló és irányomba érdeklődést tanúsító emberek halmaza nagyon kis metszetet ad ki az engem érdeklő emberek halmazával.
Tanulság mindenkinek: Ha párkapcsolatban érzitek jól magatokat, tudatosan, okosan legyetek rajta a témán huszonéves korotokban, és ne kerüljetek szerencsétlen élethelyzetekbe. ( ;) )
Lesznek még posztok, nem zártam be a blogot.
(személyes helyzetjelentés)
Ma is rosszul érzem magam reggel és semmi kedvem ezt tovább csinálni. Mintha a szervezetem tiltakozna a metódus ellen, hogy idegenekkel beszélgetek online, aztán személyesen, aztán el kell döntenem, akarok-e az illetővel beszélgetni még online. Vagy személyesen.
Jól alszom, de felkelés után szomorú és stresszes vagyok, pedig soha nem vagyok az, tehát ez biztosan a kis projektem mellékhatása. Tudom, minden jelenlegi ismerősöm idegen volt egy ponton és hagyjam abba a nyafogást.
(A legnagyobb gond egyébként az, hogy én pontosan tudom, mit szeretnék, csak amit szeretnék, az objektív okok miatt nem lehetséges, és ezt átrágtuk már az elmúlt évek során nem egyszer, nem kétszer és nem háromszor. És a személyiségem arra hajlamosít inkább, hogy üljek továbbra is a parton, mint Kalipszó, és nézzem a hajót, azzal a különbséggel, hogy ez a hajó se el nem tűnik a horizonton, se kikötni nem fog értelmezhető időtávon belül. Esélyt kell adnom értelmes, előre mutató dolgoknak az életemben, menni kéne előre, ez az online társkeresős dolog viszont egyelőre nem tűnik se kellemesnek, se hasznosnak.)
Elmúlik - mondta Buddha.
Jól alszom, de felkelés után szomorú és stresszes vagyok, pedig soha nem vagyok az, tehát ez biztosan a kis projektem mellékhatása. Tudom, minden jelenlegi ismerősöm idegen volt egy ponton és hagyjam abba a nyafogást.
(A legnagyobb gond egyébként az, hogy én pontosan tudom, mit szeretnék, csak amit szeretnék, az objektív okok miatt nem lehetséges, és ezt átrágtuk már az elmúlt évek során nem egyszer, nem kétszer és nem háromszor. És a személyiségem arra hajlamosít inkább, hogy üljek továbbra is a parton, mint Kalipszó, és nézzem a hajót, azzal a különbséggel, hogy ez a hajó se el nem tűnik a horizonton, se kikötni nem fog értelmezhető időtávon belül. Esélyt kell adnom értelmes, előre mutató dolgoknak az életemben, menni kéne előre, ez az online társkeresős dolog viszont egyelőre nem tűnik se kellemesnek, se hasznosnak.)
Elmúlik - mondta Buddha.
Monday, August 20, 2018
Randi #1 - Az Ember, Akinek Története Van
Nem ő az első, aki rám ír, de az első, aki felkelti az érdeklődésem. Választékos stílusú, nem tucat, de nekem azért kicsit túl bölcsészes megszólító üzenet, intelligens tekintet, hunyorítva még tán jóképű is, bár nem az esetem és semmilyen izgalmat nem kelt bennem. Sebaj, megbeszéljük, hogy talákozunk majd valamelyik nap. Nem számítok már tőle üzenetre, erre érkezik egy egész hosszú, amiben leírja az élete történetét nagy vonalakban. Na, ennek az embernek lehetnek sztorijai, gondolom magamban. (A leglightosabb elem a listában kb az, hogy harcoló alakulatban szolgált a délszláv háborúban.) Én nem feltétlenül írnám ezeket bele a harmadik üzenetváltásba, rögtön a "hol dolgozol és mit csinálsz szabadidődben?" kör után, tényleg nagyon durva dolgokat képzeljetek el, amiket nem fogok itt a blog publikussága miatt kiteregetni. Különben is, szegény Réka Shealy-nek se hitt senki, miért hinnétek el nekem (a srác szerintem biztosan nem kamuzott amúgy semmiben). De nem vagyunk egyformák, lehet, az a taktikája, hogy ha megijedek, ijedjek még meg rögtön az elején. Egy nem túl jó helyre beszéljük meg a talákozót a környéken, de nincsenek a környéken jó helyek, szóval mindegy. Nem tetszik, hogy mindenképp a Facebookra akarja átterelni a beszélgetést, de ha neki így egyszerűbb, legyen Messenger. Ismerősnek jelöl, nem jelölöm vissza, mert nem szokásom ismeretleneket visszajelölni, üzenni meg tudunk enélkül is. Ezen kicsit meglepődik, gondolom szeretett volna lekáderezni a találkozás előtt.
Minden óvintézkedést betartok, egyedül megyek a helyszínre, nem élek a felajánlott autós fuvarral. Ezt nem mondom ki, csak udvariasan hárítok, hogy BKV. Vajon paranoid vagyok, hogy nem szívesen ülnék be egy random vadidegen kocsijába, aki előtte necces sztorikat mesélt a magánéletéről?
Az első személyes benyomás nem jó. Nem jön be, a hangja, az öltözködése, a modora, semmi. Kicsit Laár Andrásra emlékeztet valamiért külsőleg, aki egy csodálatos, bölcs ember, de... de. Előre megmondtam neki, hogy egy kb egy órás ismerkedő beszélgetésre gondoltam, ő bedob mindenféle tóparti piknik meg a jó ég tudja milyen elszállt ötleteket, mondom elég, ha megiszunk egy üccsit. Végülis eltelik az egy óra gyorsan, mert próbálom beszéltetni, ő pedig szívesen beszél saját magáról, az életéről, a munkájáról. Dicsekszik a fizetésével, összegszerűen. Az ott egy nehéz pillanat nekem, pókerarc szempontjából. Különben meg nem tudom, mi ilyenkor a protokoll, ha már az első öt percben behúztam mellé a piros ikszet, de egy órát beszéltünk meg, töltsük ki az egy órát, mint a pszichiáternél? Végülis nagyjából ez történik, én kérdezek, relevánsan reagálok, hallgatok, mosolygok. Néha csak úgy felkelnék, hogy figyelj, óriási karakter vagy, foglalt helyed van a következő regényemben, de... nem. Egy kései ponton már bevetem a "tudálékos nethuszár lány, aki mellett élő férfi nem akar megmaradni" figurát is, repkednek a félművelt lózungok a számból a fényrészecskék hullámtermészetéről meg a buddhizmusról, hát képzelheted. A piros iksz akkor kezd el sötétvörösen villogni, amikor engem valami nehéz sorsú áldozatként próbál sajnálni (tud pár sort a történetemből), na itt jött el a nope o'clock. Lassan mennem kéne, még be akar ültetni az autójába, nasival kínálgat, amit az esetleges piknikre hozott. Hazavisz szívesen. Szeretik-e a gyerekeim a pizzát, süthetnénk együtt pizzát. Mi. A. Kibaszott. Franc? - kérdezi az udvarias mosolyom. Elkísér a megállóba, aztán mikor felszállok, megsimogatná a karom, de én kezet rázok vele, hogy köszönöm a szép estét, szia.
Hamarosan villog a Messenger, löki a süket dumát, persze egy havertól, jóbaráttól mókás szövegek lennének, de így most nem az. Hát nem érzékelte? Aztán rákérdez, hogy ugye csak zavarban voltam, és nem akarom őt dobni (MI?!), mert ebből szerinte még bármi lehetne...
Életemben először használom komolyból a legyünk inkább barátok szakkifejezést, és nem vagyok rá büszke. Megköszöni a korrektségem, sok szerencsét kívánunk egymásnak.
Next.
Tanulságok férfiaknak:
- Ne teregess ki minden piszkos részletet a múltadból az első randin. Lehetnek titkaid, akár örökre is.
- Fogd a jeleket időben a másik féltől, ne vessz el az önkifejezésben.
Tanulságok nőknek:
- Az első megérzés az még mindig első megérzés, hallgass rá.
- Tartsd az udvariasságot, az nem kerül semmibe, de nem kell jófejségből túl sokáig maradni egy kellemetlen helyzetben.
Minden óvintézkedést betartok, egyedül megyek a helyszínre, nem élek a felajánlott autós fuvarral. Ezt nem mondom ki, csak udvariasan hárítok, hogy BKV. Vajon paranoid vagyok, hogy nem szívesen ülnék be egy random vadidegen kocsijába, aki előtte necces sztorikat mesélt a magánéletéről?
Az első személyes benyomás nem jó. Nem jön be, a hangja, az öltözködése, a modora, semmi. Kicsit Laár Andrásra emlékeztet valamiért külsőleg, aki egy csodálatos, bölcs ember, de... de. Előre megmondtam neki, hogy egy kb egy órás ismerkedő beszélgetésre gondoltam, ő bedob mindenféle tóparti piknik meg a jó ég tudja milyen elszállt ötleteket, mondom elég, ha megiszunk egy üccsit. Végülis eltelik az egy óra gyorsan, mert próbálom beszéltetni, ő pedig szívesen beszél saját magáról, az életéről, a munkájáról. Dicsekszik a fizetésével, összegszerűen. Az ott egy nehéz pillanat nekem, pókerarc szempontjából. Különben meg nem tudom, mi ilyenkor a protokoll, ha már az első öt percben behúztam mellé a piros ikszet, de egy órát beszéltünk meg, töltsük ki az egy órát, mint a pszichiáternél? Végülis nagyjából ez történik, én kérdezek, relevánsan reagálok, hallgatok, mosolygok. Néha csak úgy felkelnék, hogy figyelj, óriási karakter vagy, foglalt helyed van a következő regényemben, de... nem. Egy kései ponton már bevetem a "tudálékos nethuszár lány, aki mellett élő férfi nem akar megmaradni" figurát is, repkednek a félművelt lózungok a számból a fényrészecskék hullámtermészetéről meg a buddhizmusról, hát képzelheted. A piros iksz akkor kezd el sötétvörösen villogni, amikor engem valami nehéz sorsú áldozatként próbál sajnálni (tud pár sort a történetemből), na itt jött el a nope o'clock. Lassan mennem kéne, még be akar ültetni az autójába, nasival kínálgat, amit az esetleges piknikre hozott. Hazavisz szívesen. Szeretik-e a gyerekeim a pizzát, süthetnénk együtt pizzát. Mi. A. Kibaszott. Franc? - kérdezi az udvarias mosolyom. Elkísér a megállóba, aztán mikor felszállok, megsimogatná a karom, de én kezet rázok vele, hogy köszönöm a szép estét, szia.
Hamarosan villog a Messenger, löki a süket dumát, persze egy havertól, jóbaráttól mókás szövegek lennének, de így most nem az. Hát nem érzékelte? Aztán rákérdez, hogy ugye csak zavarban voltam, és nem akarom őt dobni (MI?!), mert ebből szerinte még bármi lehetne...
Életemben először használom komolyból a legyünk inkább barátok szakkifejezést, és nem vagyok rá büszke. Megköszöni a korrektségem, sok szerencsét kívánunk egymásnak.
Next.
Tanulságok férfiaknak:
- Ne teregess ki minden piszkos részletet a múltadból az első randin. Lehetnek titkaid, akár örökre is.
- Fogd a jeleket időben a másik féltől, ne vessz el az önkifejezésben.
Tanulságok nőknek:
- Az első megérzés az még mindig első megérzés, hallgass rá.
- Tartsd az udvariasságot, az nem kerül semmibe, de nem kell jófejségből túl sokáig maradni egy kellemetlen helyzetben.
Az mezőkről és kitöltésükről
Életkor. Nekem ez olyan +/- 5 év, kb. A felfelé határt soha nem gondoltam sokkal magasabbra, nincs egy csepp gerontofil hajlamom se, mármint nem most, hanem tíz év múlva nem lesz. Valamiért mindig a kortársaim közt mozogtam otthonosan, ott ülnek a popkulturális referenciák, poénok, életfelfogással kapcsolatos általános elvek. Általában. Van sok kedves barátom, ismerősöm, kollégám a klasszikus Y generációból, tehát a nálam 8-10 évvel fiatalabbak közül, és nagyon jól megértjük egymást, de nekem ott van ez a berögzült hiedelmem az idősödő nő - egyelőre még fénykorában tündöklő férfi felállásról, ami blokkolja az ilyen irányú gondolataimat. Van az ismeretségi körömben a nő javára (vagy hátrányára?) nagyobb korkülönbséges pár, de nekik más okból baromira egészségtelen a kapcsolati dinamikájuk, nem a koruk miatt, ígyhát nincs pozitív személyes tapasztalatom.
Testmagasság. Optimális esetben a partnerem legyen olyan magas, mint Jason Momoa. Vagyis... a partnerem legyen Jason Momoa, egy csomó időt spórolnék meg ezzel. Becsöngetne egy szál olajozott mellkasban, hamiskás mosollyal rákönyökölne az előszobaszekrényre, hogy "Itt romlott el a mosógép?" és akkor nem kéne ezzel a profiltöltögetős bohóckodással tölteni a délelőttöt. Na, visszatérve... izé... a magasság fontos, de nem életbevágóan fontos.
Súly. So fuckin' mindegy. Láttam, valamelyik oldalon van ilyen szűrő női regisztráltak részére, hogy 'mindegy, csak mackós ne legyen'. Olyan ez akkor, mint a medvecukor - nem baj, több marad nekem.
Az én súlyom normális, de a normál tartománynak azon a részén helyezkedik el, amire már bátran lehet mezei munkát vagy söröskorsók kihordását bízni, így emiatt kieshetek a másik oldal kezdő szűrőin.
Földrajzi távolság. Az sose baj, ha életvitelszerűen a környéken tartózkodik a jelölt, legalábbis az ismerkedési időszakban. Hosszabb távon nem zárkóznék el egy távkapcsolattól, vagy legalábbis most nem tűnik akkora katasztrófának ez az opció. Mindegyen, legyen 100 km.
Elfogadnék-e olyat társnak, akinek már van gyereke? Persze. Nekem is van. Elég furán nézne ki, ha karba tett kézzel közölném, hogy neked márpedig ne legyen gyereked, vidd vissza a Szent János kórházba, rakjátok ki a szelektív mellé, whatever.
Akarok-e még saját gyereket? Na ez volt az a paraméter, amihez háromszor mentem vissza módosítani nem-ről talán-ról igen-ről nem-re. (Az akkor átlagban egy talán, haha.) Egyrészt, nem érzem magamban az indíttatást és a fizikai energiát egy terhesség-szülés-csecsemő-kisgyerek kombó menedzseléséhez. Illetve itt is jön egy felnagyított hiedelem/félelem, ami az egészet irányítja bennem - nagyon cukik a Down-szindrómás kisgyerekek. Az interneten. Messziről. Nagyon messziről. Nem tartom magam képesnek egy, az életkoromból adódóan valamilyen rendellenességgel megszülető gyermekkel járó teher elviselésére. Nope. Tudom, hogy ez csak egy szélsőséges szcenárió, és Madonna meg Brigitte Nielsen meg a fél celebvilág vigyorogva szül 75 éves koráig, és ne legyek begyöpösödött múlt századi múmia, de valamiért ez nekem be van akadva. Ráadásul egy négy gyerekes, létminimum környéki szegény családban nőttem fel, így nekem a sok gyerek képe alapból kicsit necces. Az örökbefogadáson soha nem gondolkoztam el, eszembe sem jutott volna, ha az oldalon nem írják külön.
Iskolai végzettség. Tonnaszám állnak a neten erről az értekezések, főleg férfi kommentelőktől, hogy az entellektüel míszpicsák kiszórják a potenciális jóravaló fiatalembereket, csak mert diploma, az muszáj. Gondolom még az előző generációs élményekből, "anyukám azt mondta" tanításokból eredhet egyébként, mert a '60-as/'70-es években még tényleg a diplomás férfi volt a jó parti szinonimája. Ha engem kérdezel, nálam jobb esélyekkel indulna egy bútorasztalos, mint egy skandinavisztika-finnugrisztika-kommunikáció szakon végzett bölcsész, de tudjuk be ezt az én túlzottan praktikus énemnek.
Itt térnék ki az ízlés, kultúrkör, érdeklődési terület témakörre is, amit ugye nem mér semmi, de azért valamennyire fontos, mert nekem pl rossz érzés lenne, hogy nem érti semmilyen viccemet, utalásomat, idézetemet és a kocsiban is csak a Rádió 1 szólhatna. De ezt annyira túl lehet tolni, annyira kontraproduktív is tud lenni, hogy ihaj. Olvastam egy vicceset Twitteren a napokban, csaj panaszkodik, hogy egy srác unmatchelte valami randi appon, mert nem ismerte a Monty Python egyik tagját, szóval "Michael Palin, akárki is vagy, légy szíves szopd le ezt a srácot, mert más nem fogja". Másik friss élményem, beleakadtam egy profilba, ahol az úr fontosnak tartotta kiemelni, hogy ő szeret Szolzsenyicint olvasni a kertben, hát, sok sikert neked is, haver.
Jövedelem. Danger Zoooooone! Mert erről nem illik beszélni. A való életből vett, empirikus tapasztalataim azt mutatják, hogy ahol hosszú távon nagy a jövedelemkülönbség a nő javára, az a kapcsolat nem fog működni, legalábbis a mi földrajzi szélességünkön és társadalmunkban biztosan nem. Vagy sugar mommynak hívják. Nicolas Cage feleségül veheti a pincérnőt, az bolond szerelem. Britney is hazaviheti a háttértáncosát, meg Zalatnay Cini is hazaviheti a kezdő modellsrácot, ott is biztos bolond a szerelem, de más lesz a vége. Apropó, fogalmam sincs mi lett Nicolas Cage pincér csajával, lehet, hogy annak is sírás lett a vége, na mindegy, nincs kedvem ezért Google-t nyitni. A lényeg, hogy itt nem tudok túl engedékeny lenni, mert éveket töltöttem a répa árnyékos oldalán ebben a kérdéskörben.
Dohányzás. Tudjátok, van az a vicc, amikor Móricka kikeresztelkedik és minden családtagja alaposan elfenekeli... még csak egy hete vagyok goj, de már most utálom a zsidókat. Még csak nagyjából 4 éve szoktam le a dohányzásról, de azóta nagyon utálom a szagát. Erről akkora ketrecharcok folytak már pl Twitteren is, évtizedes haverságok törtek derékba, emberek követték ki egymást, rengett a föld. A cigi egészségtelen, büdös és drága, de ha szeretlek, úgyis szeretni foglak, a hülye cigiddel együtt is. De ha lehetséges, inkább ne dohányozzon senki.
Alkohol. Az előzmények alapján azt hihetnéd, ebben valami extrém szigorú paraméterezés játszik nálam, de nem. Senki nem fogja egy párkereső oldalon bevallani magáról, hogy kőkemény alkesz, úgyse. De remélhetőleg ki tudom szűrni az első randi(ko)n az ilyet.
Népcsoport, etnikai hovatartozás. Nézeteim a témában ortodoxak és korszerűtlenek, kérem görgessen lejjebb vagy nyomja meg a kis 'x' gombot a jobb felső sarokban.
Vallás. Ez is egy érdekes kérdéskör - engem csak a fanatikus, csillogó szemű orbángáspár-félék zavarnának, de az ilyenek úgyis a saját gyülekezeteikből válogatnak. Sokféle emberrel találkoztam már életem során, volt köztük pöcsfej ateista és kifejezetten jó arc templomjáró hívő. Amíg nekem nem kell részt vennem a vallásgyakorlásában, tiszteletben tartom.
Bemutatkozás. Ezt is kitöltöttem természetesen, ahol címkékből, tulajdonságokból kellett választani, ott igyekeztem inkább olyan dolgokat bejelölni, amik a szürke hétköznapokon jellemeznek, nem pedig a kezdeti felpörgés időszakában. Ha a séta, olvasás, főzőcskézés a normál működésem, teljesen feleslegesen írnám be, hogy ír sztepptánc és kötél nélküli bungee jumping. Bár, ha választani lehet ezek közül, akkor inkább az utóbbi.
Milyen emberi tulajdonságok vagy ideológiák taszítanak? Ide biztosan azt kell írni, hogy utálom a nácikat, de mivel náciból elvileg kevesebb van, mint panaszkodó, negatív, önsajnáló emberből, így én inkább ezt írtam oda.
Így, ezekkel a kezdeti beállításokkal a hátizsákomban vágtam neki az útnak.
Testmagasság. Optimális esetben a partnerem legyen olyan magas, mint Jason Momoa. Vagyis... a partnerem legyen Jason Momoa, egy csomó időt spórolnék meg ezzel. Becsöngetne egy szál olajozott mellkasban, hamiskás mosollyal rákönyökölne az előszobaszekrényre, hogy "Itt romlott el a mosógép?" és akkor nem kéne ezzel a profiltöltögetős bohóckodással tölteni a délelőttöt. Na, visszatérve... izé... a magasság fontos, de nem életbevágóan fontos.
Súly. So fuckin' mindegy. Láttam, valamelyik oldalon van ilyen szűrő női regisztráltak részére, hogy 'mindegy, csak mackós ne legyen'. Olyan ez akkor, mint a medvecukor - nem baj, több marad nekem.
Az én súlyom normális, de a normál tartománynak azon a részén helyezkedik el, amire már bátran lehet mezei munkát vagy söröskorsók kihordását bízni, így emiatt kieshetek a másik oldal kezdő szűrőin.
Földrajzi távolság. Az sose baj, ha életvitelszerűen a környéken tartózkodik a jelölt, legalábbis az ismerkedési időszakban. Hosszabb távon nem zárkóznék el egy távkapcsolattól, vagy legalábbis most nem tűnik akkora katasztrófának ez az opció. Mindegyen, legyen 100 km.
Elfogadnék-e olyat társnak, akinek már van gyereke? Persze. Nekem is van. Elég furán nézne ki, ha karba tett kézzel közölném, hogy neked márpedig ne legyen gyereked, vidd vissza a Szent János kórházba, rakjátok ki a szelektív mellé, whatever.
Akarok-e még saját gyereket? Na ez volt az a paraméter, amihez háromszor mentem vissza módosítani nem-ről talán-ról igen-ről nem-re. (Az akkor átlagban egy talán, haha.) Egyrészt, nem érzem magamban az indíttatást és a fizikai energiát egy terhesség-szülés-csecsemő-kisgyerek kombó menedzseléséhez. Illetve itt is jön egy felnagyított hiedelem/félelem, ami az egészet irányítja bennem - nagyon cukik a Down-szindrómás kisgyerekek. Az interneten. Messziről. Nagyon messziről. Nem tartom magam képesnek egy, az életkoromból adódóan valamilyen rendellenességgel megszülető gyermekkel járó teher elviselésére. Nope. Tudom, hogy ez csak egy szélsőséges szcenárió, és Madonna meg Brigitte Nielsen meg a fél celebvilág vigyorogva szül 75 éves koráig, és ne legyek begyöpösödött múlt századi múmia, de valamiért ez nekem be van akadva. Ráadásul egy négy gyerekes, létminimum környéki szegény családban nőttem fel, így nekem a sok gyerek képe alapból kicsit necces. Az örökbefogadáson soha nem gondolkoztam el, eszembe sem jutott volna, ha az oldalon nem írják külön.
Iskolai végzettség. Tonnaszám állnak a neten erről az értekezések, főleg férfi kommentelőktől, hogy az entellektüel míszpicsák kiszórják a potenciális jóravaló fiatalembereket, csak mert diploma, az muszáj. Gondolom még az előző generációs élményekből, "anyukám azt mondta" tanításokból eredhet egyébként, mert a '60-as/'70-es években még tényleg a diplomás férfi volt a jó parti szinonimája. Ha engem kérdezel, nálam jobb esélyekkel indulna egy bútorasztalos, mint egy skandinavisztika-finnugrisztika-kommunikáció szakon végzett bölcsész, de tudjuk be ezt az én túlzottan praktikus énemnek.
Itt térnék ki az ízlés, kultúrkör, érdeklődési terület témakörre is, amit ugye nem mér semmi, de azért valamennyire fontos, mert nekem pl rossz érzés lenne, hogy nem érti semmilyen viccemet, utalásomat, idézetemet és a kocsiban is csak a Rádió 1 szólhatna. De ezt annyira túl lehet tolni, annyira kontraproduktív is tud lenni, hogy ihaj. Olvastam egy vicceset Twitteren a napokban, csaj panaszkodik, hogy egy srác unmatchelte valami randi appon, mert nem ismerte a Monty Python egyik tagját, szóval "Michael Palin, akárki is vagy, légy szíves szopd le ezt a srácot, mert más nem fogja". Másik friss élményem, beleakadtam egy profilba, ahol az úr fontosnak tartotta kiemelni, hogy ő szeret Szolzsenyicint olvasni a kertben, hát, sok sikert neked is, haver.
Jövedelem. Danger Zoooooone! Mert erről nem illik beszélni. A való életből vett, empirikus tapasztalataim azt mutatják, hogy ahol hosszú távon nagy a jövedelemkülönbség a nő javára, az a kapcsolat nem fog működni, legalábbis a mi földrajzi szélességünkön és társadalmunkban biztosan nem. Vagy sugar mommynak hívják. Nicolas Cage feleségül veheti a pincérnőt, az bolond szerelem. Britney is hazaviheti a háttértáncosát, meg Zalatnay Cini is hazaviheti a kezdő modellsrácot, ott is biztos bolond a szerelem, de más lesz a vége. Apropó, fogalmam sincs mi lett Nicolas Cage pincér csajával, lehet, hogy annak is sírás lett a vége, na mindegy, nincs kedvem ezért Google-t nyitni. A lényeg, hogy itt nem tudok túl engedékeny lenni, mert éveket töltöttem a répa árnyékos oldalán ebben a kérdéskörben.
Dohányzás. Tudjátok, van az a vicc, amikor Móricka kikeresztelkedik és minden családtagja alaposan elfenekeli... még csak egy hete vagyok goj, de már most utálom a zsidókat. Még csak nagyjából 4 éve szoktam le a dohányzásról, de azóta nagyon utálom a szagát. Erről akkora ketrecharcok folytak már pl Twitteren is, évtizedes haverságok törtek derékba, emberek követték ki egymást, rengett a föld. A cigi egészségtelen, büdös és drága, de ha szeretlek, úgyis szeretni foglak, a hülye cigiddel együtt is. De ha lehetséges, inkább ne dohányozzon senki.
Alkohol. Az előzmények alapján azt hihetnéd, ebben valami extrém szigorú paraméterezés játszik nálam, de nem. Senki nem fogja egy párkereső oldalon bevallani magáról, hogy kőkemény alkesz, úgyse. De remélhetőleg ki tudom szűrni az első randi(ko)n az ilyet.
Népcsoport, etnikai hovatartozás. Nézeteim a témában ortodoxak és korszerűtlenek, kérem görgessen lejjebb vagy nyomja meg a kis 'x' gombot a jobb felső sarokban.
Vallás. Ez is egy érdekes kérdéskör - engem csak a fanatikus, csillogó szemű orbángáspár-félék zavarnának, de az ilyenek úgyis a saját gyülekezeteikből válogatnak. Sokféle emberrel találkoztam már életem során, volt köztük pöcsfej ateista és kifejezetten jó arc templomjáró hívő. Amíg nekem nem kell részt vennem a vallásgyakorlásában, tiszteletben tartom.
Bemutatkozás. Ezt is kitöltöttem természetesen, ahol címkékből, tulajdonságokból kellett választani, ott igyekeztem inkább olyan dolgokat bejelölni, amik a szürke hétköznapokon jellemeznek, nem pedig a kezdeti felpörgés időszakában. Ha a séta, olvasás, főzőcskézés a normál működésem, teljesen feleslegesen írnám be, hogy ír sztepptánc és kötél nélküli bungee jumping. Bár, ha választani lehet ezek közül, akkor inkább az utóbbi.
Milyen emberi tulajdonságok vagy ideológiák taszítanak? Ide biztosan azt kell írni, hogy utálom a nácikat, de mivel náciból elvileg kevesebb van, mint panaszkodó, negatív, önsajnáló emberből, így én inkább ezt írtam oda.
Így, ezekkel a kezdeti beállításokkal a hátizsákomban vágtam neki az útnak.
Day 1 - a regisztráció napja
Elittárs
Eszembe jutott az Elittárs.
Van egy barátnőm, helyes, csinos, extrovertált, intelligens, ambíciózus. Ha mi ketten elmentünk egy buliba, én voltam a cockblocker ballaszt, de akkor még házas voltam, kicsi gyerekekkel és nem túl fényes önbizalommal, így ez az állapot nem is zavart. Szóval ez a barátnőm, mikor megismerkedtünk (munkahelyi barátságként indult), szingli volt már évek óta, közben persze pattintotta le / friendzone-olta az élőben bepróbálkozó kollégákat. Képzeljetek el egy derékig érő szőke hajú, mindenkivel barátkozós network engineer lányt. Ugye?
És akkor regisztrált az Elittársra, még nevettem is, hogy pénzt ad valamiért, ami ingyen is nagy mennyiségben állna rendelkezésére. Pár héten belül megismerkedett ott a hozzá illő fiúval, akivel azóta is cuki, romantikus, egy külső szemlélő számára nem irritálóan túldokumentált kapcsolatban van. Én voltam az egyik esküvői tanújuk és jön a baba épp. Ez egy eléggé biztató esetleírás ahhoz, hogy adjak egy esélyt a fizetős társkeresőnek, ahol mindenki három péhádés atomfizikus vagy kiemelkedően sikeres managger.
Itt is kitöltöttem rendesen minden mezőt, végigmentem a regisztrációs személyiségteszten, ahol százas nagyságrendű kérdés várt, nem baj, szűrjétek csak ki a poolból Charles Mansont és Freddie Kruegert, nagyon helyes.
Az sem jelentett gondot, hogy őszinte legyek a saját paramétereimmel kapcsolatban; sosem hazudnék nem létező diplomát, se Heidi Klum BMI-jét, büszke vagyok a gyerekeimre és nem tagadnám le őket semmiért/senkiért, a korom meg annyi amennyi, pár évet simán letagadhatnék belőle, na de kinek van kedve egy esetlegesen összejött kapcsolatban évekig dugdosni a jogsiját meg a személyijét.
Aztán kezdődött a szembesítés magammal, a "mi mennyire fontos neked?" rész (lásd a következő bejegyzést). Ott álltam, hogy most kimásszak-e a dobozomból, amiből már így is túl messzire másztam, szóval legyek nyitott és mindegy, majd lesz valami, vagy vegyem magamra a germán pengeszáj arckifejezést, és egy macskapisi szagú szuterénben érjen majd a Nagy Elszámolás napja 35 év cölibátus után, a makramézott virágtartóim közt.
Az oldal algoritmust használ, dob neked jelölteket, aki szerinte megfelel a beállított preferenciáidnak, illetve ajánl még olyanokat is, elég sokat, akik csak kicsit térnek el a preferenciáidtól. Keresni nem lehet, viszont nekem ez annyira nem gond, mert egyelőre csak várok és nem kezdeményezek, ahogy a való életben sem igazán szoktam.
Első Találkozás
Ezt az oldalt azért választottam, mert kicsit utánanéztem, mit tart mostanában az internet népe jó társkereső oldalnak (sajnos csak akkor jutott eszembe kutatómunkát végezni, miután előfizettem a fenti fizetős helyen). Az Első Talákozás ingyenes, modern, jól átlátható, sokféle dolgot tudsz rajta megadni (pl. könyvek, zenék, filmeknek külön aloldalak vannak, ha valaki kifejezetten az ilyesmit tartja fontosnak) és pörög rajta az élet. Míg a fizetős oldalon eléggé csendesen folyt az első nap, itt konkrétan felrobbant a postaládám a rengeteg üzenettől, de ez majd egy későbbi poszt témája lesz.
Két oldalnál több helyen nem tudok jelen lenni, úgy érzem, még ez is kicsit sok, és a komfortzónám nagyon hívogat, ahol csak kedvezményes áron elérhető Microsoft vizsgaanyagokról kapok reggelre mailt, nem pedig [férfi keresztnév] üzenetet küldött / megnézte a profilod / küldött egy mosolyt / megcsapkodott fagyott hallal / stb. Tudom, a mail értesítéseket ki lehet kapcsolni, illetve most akkor panaszkodok, vagy dicsekszem, döntsem már el.
Eszembe jutott az Elittárs.
Van egy barátnőm, helyes, csinos, extrovertált, intelligens, ambíciózus. Ha mi ketten elmentünk egy buliba, én voltam a cockblocker ballaszt, de akkor még házas voltam, kicsi gyerekekkel és nem túl fényes önbizalommal, így ez az állapot nem is zavart. Szóval ez a barátnőm, mikor megismerkedtünk (munkahelyi barátságként indult), szingli volt már évek óta, közben persze pattintotta le / friendzone-olta az élőben bepróbálkozó kollégákat. Képzeljetek el egy derékig érő szőke hajú, mindenkivel barátkozós network engineer lányt. Ugye?
És akkor regisztrált az Elittársra, még nevettem is, hogy pénzt ad valamiért, ami ingyen is nagy mennyiségben állna rendelkezésére. Pár héten belül megismerkedett ott a hozzá illő fiúval, akivel azóta is cuki, romantikus, egy külső szemlélő számára nem irritálóan túldokumentált kapcsolatban van. Én voltam az egyik esküvői tanújuk és jön a baba épp. Ez egy eléggé biztató esetleírás ahhoz, hogy adjak egy esélyt a fizetős társkeresőnek, ahol mindenki három péhádés atomfizikus vagy kiemelkedően sikeres managger.
Itt is kitöltöttem rendesen minden mezőt, végigmentem a regisztrációs személyiségteszten, ahol százas nagyságrendű kérdés várt, nem baj, szűrjétek csak ki a poolból Charles Mansont és Freddie Kruegert, nagyon helyes.
Az sem jelentett gondot, hogy őszinte legyek a saját paramétereimmel kapcsolatban; sosem hazudnék nem létező diplomát, se Heidi Klum BMI-jét, büszke vagyok a gyerekeimre és nem tagadnám le őket semmiért/senkiért, a korom meg annyi amennyi, pár évet simán letagadhatnék belőle, na de kinek van kedve egy esetlegesen összejött kapcsolatban évekig dugdosni a jogsiját meg a személyijét.
Aztán kezdődött a szembesítés magammal, a "mi mennyire fontos neked?" rész (lásd a következő bejegyzést). Ott álltam, hogy most kimásszak-e a dobozomból, amiből már így is túl messzire másztam, szóval legyek nyitott és mindegy, majd lesz valami, vagy vegyem magamra a germán pengeszáj arckifejezést, és egy macskapisi szagú szuterénben érjen majd a Nagy Elszámolás napja 35 év cölibátus után, a makramézott virágtartóim közt.
Az oldal algoritmust használ, dob neked jelölteket, aki szerinte megfelel a beállított preferenciáidnak, illetve ajánl még olyanokat is, elég sokat, akik csak kicsit térnek el a preferenciáidtól. Keresni nem lehet, viszont nekem ez annyira nem gond, mert egyelőre csak várok és nem kezdeményezek, ahogy a való életben sem igazán szoktam.
Első Találkozás
Ezt az oldalt azért választottam, mert kicsit utánanéztem, mit tart mostanában az internet népe jó társkereső oldalnak (sajnos csak akkor jutott eszembe kutatómunkát végezni, miután előfizettem a fenti fizetős helyen). Az Első Talákozás ingyenes, modern, jól átlátható, sokféle dolgot tudsz rajta megadni (pl. könyvek, zenék, filmeknek külön aloldalak vannak, ha valaki kifejezetten az ilyesmit tartja fontosnak) és pörög rajta az élet. Míg a fizetős oldalon eléggé csendesen folyt az első nap, itt konkrétan felrobbant a postaládám a rengeteg üzenettől, de ez majd egy későbbi poszt témája lesz.
Két oldalnál több helyen nem tudok jelen lenni, úgy érzem, még ez is kicsit sok, és a komfortzónám nagyon hívogat, ahol csak kedvezményes áron elérhető Microsoft vizsgaanyagokról kapok reggelre mailt, nem pedig [férfi keresztnév] üzenetet küldött / megnézte a profilod / küldött egy mosolyt / megcsapkodott fagyott hallal / stb. Tudom, a mail értesítéseket ki lehet kapcsolni, illetve most akkor panaszkodok, vagy dicsekszem, döntsem már el.
(szolgálati és személyes intermezzo)
Akkorát ment tegnap a blog promója Twitteren, annyi pozitív, biztató visszajelzést kaptam, hogy csak néztem ki a fejemből - köszönet és hála. Nem gondoltam, hogy ennek a témának ekkora közszolgálati jellege van, bár én nagykanállal tudom falni az "út A-ból B-be, közben némi jellemfejlődés" személyes blogokat, de azt hittem, ez csak én vagyok. Mégsem.
Annyi változást már mindenképp hozott az elmúlt pár nap, hogy reggelente bizonytalan, gyomorgörcsös érzéssel ébredek, "this is not a drill", tényleg netes társkeresőkre regisztráltam, ééén, és tényleg megosztom az élményeimet egy csomó emberrel menet közben. Szóval a hangulatom nem túl rózsás, próbálok pozitívan állni az egészhez, de inkább elkerülő manővereken kapom magam, pl most is inkább csirkét pácoltam reggel, a kávé + e-mail / social media átnézése rutinom helyett, mert annyira nincs kedvem megnézni a fejleményeket.
Miközben ezt a szöveget írtam, olyan hangon olvasta a fejemben a narrátor, mint ahogy a Bear Grylls-féle kalandműsorokban beszélnek a kamerához, hogy itt ragadtunk két napja ebben az isten háta mögötti erdőben, sajnos ki kell próbálni, milyen íze van ennek a hernyónak, mert más kaja nincs a közelben. Remélem így viccesebb.
Annyi változást már mindenképp hozott az elmúlt pár nap, hogy reggelente bizonytalan, gyomorgörcsös érzéssel ébredek, "this is not a drill", tényleg netes társkeresőkre regisztráltam, ééén, és tényleg megosztom az élményeimet egy csomó emberrel menet közben. Szóval a hangulatom nem túl rózsás, próbálok pozitívan állni az egészhez, de inkább elkerülő manővereken kapom magam, pl most is inkább csirkét pácoltam reggel, a kávé + e-mail / social media átnézése rutinom helyett, mert annyira nincs kedvem megnézni a fejleményeket.
Miközben ezt a szöveget írtam, olyan hangon olvasta a fejemben a narrátor, mint ahogy a Bear Grylls-féle kalandműsorokban beszélnek a kamerához, hogy itt ragadtunk két napja ebben az isten háta mögötti erdőben, sajnos ki kell próbálni, milyen íze van ennek a hernyónak, mert más kaja nincs a közelben. Remélem így viccesebb.
Sunday, August 19, 2018
Day 0 - a nemhivatalos próbálkozások és menekülve elhagyott platformok
Tinder
Volt még nyár elején egy beszélgetős-sörözős este a barátaimmal, ahol a magánéletemre terelődött a szó, ami nem nehéz, sőt, az a fura, ha nem terelődik valahogy arra. Volt ott olyan barátnőm, aki kifejezetten a szomszéd asztaltársaságtól akart nekem leszólítani egy magas, ránézésre úgy max 28 éves srácot (később kiderült, inkább azért, mert neki tetszik), de mondtam, ne, itt helyben elásom magam, ha ez történik, illetve másik barátnőm mondta, próbáljam ki a Tindert. Mondtam, hogy na oda soha nem regisztrálnék újra, egyszer már voltam ott körülnézni, még a külön élős évben, hát kösz szépen azt az egy órányi katasztrófát a Facebook-lájkok alapján amúgy 100 ízlésbeli dologban matchelő, külsőre teljesen semleges sráccal, aki valami startupos lufihámozással foglalkozott, és aki úgy fél óra után egyszer csak a helyszín plafonja felé mutatott sokatmondó kacsintással, hogy mekkorákat dugott a kávézó feletti hostelben az exével, majd ezután féloldalasan fordult a széken és elkezdett előre-hátra ringatózni, mert (talán) pánikrohama volt. Szóval nem csak az volt vele a baj, hogy szereti a jazz-t, és ezt nem jelezte előre írásban.
Persze, ahogy sejted, ezen a mostani baráti beszélgetős estén végül fél órán belül újra felraktam a Tindert a telefonomra és elkezdtem húzogatni az embereket. De nem, nekem ez nem megy, most akkor lehet, hogy jóképű az én mércém szerint, meg van egy megragadó tagline-ja, de minden egyebet nekem kell róla kiderítenem, időrabló csevegés keretében.
Előtte pont azt fejtegettem, hogy én egy férfit a saját terepén szeretek megfigyelni normál működése közben, anélkül, hogy kifejezetten *odafigyelnék*, csak egy közegben mozgunk, ahol látom, hogyan vadássza le a zsákmányt és cipeli be a barlangba, hogyan lép interakcióba a környezetével, milyen a hangja, a testbeszéde, hogyan reagál egy teljes régiót érintő rendszerleállásra... ja nem, ők a házinyulak, akikre nem lövünk, lásd előző bejegyzés. Nekem ne kelljen már azzal kezdenem egy beszélgetést, hogy mi a kedvenc kajád.
Így alapvetően olyan rossz érzésbe hergeltem magam, hogy az az egy szegény srác, aki abban a fél órában, míg a Tinder a telefonomon tartózkodott, szóba állt velem, gondolom a mai napig sem érti, hogy tűnhettem el egy teljesen semleges, normális, ígéretes beszélgetés után örökre. Az egész nekem túl gyors, túl követelőző a chat formátum, akár percek múlva is úgy érzem már, hogy udvariatlan vagyok, mert nem válaszolok. Nem baj, nem mindenki passzolhat össze minden alkalmazással és felülettel, én a Pokemontól is agyfaszt kaptam két perc után, ha pedig kimondod a Pinterest szót, tikkelni kezd a szemem. Ez van, no Tinder.
Randivonal
Az most volt pár napja, hogy rávettem magam a Randivonal oldalon a regisztrációra, raktam fel pár hónapnál nem idősebb képeket (egész alakosat is, mert ismerjük a szabályt: aki nem rak fel olyat, az biztos fánk formájú), írtam bio-t, szuperül kitöltöttem minden mezőt (erre még majd visszatérek egyszer később, a mezőkre). Miért a Randivonal? Hát mert csak ez jutott az eszembe még régről, hogy piacvezető, meg sokan vannak, meg ha a kétezres évek elején is volt már, akkor biztos nem ilyen pattogós tempójú cucc, a neve is olyan oldschool, talán nem az a réteg jár oda, aki dick picet küld köszönés-bevezetés-tárgyalás-befejezés helyett, bár végülis a dick pic-eken legalább jókat lehet röhögni.
Felraktam mindent, kitöltöttem mindent, beleírtam még külön a bioba is, hogy kitöltöttem ám mindent, nézzed meg a'. Mármint az gondolom nem olyan offenzív és házmesternénis, ha egy kifejezetten arra kifejlesztett mezőben választom ki a dropdown menüből, hogy ne bagózzál, érj haza este 10-ig és vedd le a cipőd lécci az előszobában.
Gondolom kiértesítették az embereket az érkezésemről, mert sokan megnézték a profilom, de nem történik semmi. Semmi. Semmi. Ír egy srác Zalaegerszegről vagy honnan, szóval nagyon messziről egy teljesen semmitmondó üzenetet, amire nincs kedvem válaszolni, mert semmilyen formában nem tudom elképzelni, hogy vele lenne közös témánk vagy bármi, még ha ideutazik, akkor se. Körülnéztem kicsit, de olyan semmilyen az egész hely, kihaltnak is tűnik, ha pedig beikszelem, hogy mutasson olyanokat, akikkel megfelelünk egymásnak, akkor hopp, mutat összesen 4 találatot. Nem adtam meg ilyeneket pedig, hogy muszáj diplomásnak lennie, milyen legyen a testalkata vagy a szeme színe, mert ezek alapján szerintem hülyeség kizárni embereket. A randizós taposómalomban őrlődő férfiak legrosszabb rémálmát képviselem, a "legyen köztünk kémia" címűt. De legalább nem baszkodom ki a jóravaló fiatalembereket a horoszkópjuk alapján, az is valami.
Szóval végül töröltem magam a Randivonalról, vállat vontam, hogy gyáva vagyok és válogatós, aztán meg sír majd a szám, és csak magamnak okoztam. Búslakodás helyett persze volt mit csinálnom, pl elmentem közben egy állásinterjúra, de nem voltam büszke a hozzáállásomra.
Volt még nyár elején egy beszélgetős-sörözős este a barátaimmal, ahol a magánéletemre terelődött a szó, ami nem nehéz, sőt, az a fura, ha nem terelődik valahogy arra. Volt ott olyan barátnőm, aki kifejezetten a szomszéd asztaltársaságtól akart nekem leszólítani egy magas, ránézésre úgy max 28 éves srácot (később kiderült, inkább azért, mert neki tetszik), de mondtam, ne, itt helyben elásom magam, ha ez történik, illetve másik barátnőm mondta, próbáljam ki a Tindert. Mondtam, hogy na oda soha nem regisztrálnék újra, egyszer már voltam ott körülnézni, még a külön élős évben, hát kösz szépen azt az egy órányi katasztrófát a Facebook-lájkok alapján amúgy 100 ízlésbeli dologban matchelő, külsőre teljesen semleges sráccal, aki valami startupos lufihámozással foglalkozott, és aki úgy fél óra után egyszer csak a helyszín plafonja felé mutatott sokatmondó kacsintással, hogy mekkorákat dugott a kávézó feletti hostelben az exével, majd ezután féloldalasan fordult a széken és elkezdett előre-hátra ringatózni, mert (talán) pánikrohama volt. Szóval nem csak az volt vele a baj, hogy szereti a jazz-t, és ezt nem jelezte előre írásban.
Persze, ahogy sejted, ezen a mostani baráti beszélgetős estén végül fél órán belül újra felraktam a Tindert a telefonomra és elkezdtem húzogatni az embereket. De nem, nekem ez nem megy, most akkor lehet, hogy jóképű az én mércém szerint, meg van egy megragadó tagline-ja, de minden egyebet nekem kell róla kiderítenem, időrabló csevegés keretében.
Előtte pont azt fejtegettem, hogy én egy férfit a saját terepén szeretek megfigyelni normál működése közben, anélkül, hogy kifejezetten *odafigyelnék*, csak egy közegben mozgunk, ahol látom, hogyan vadássza le a zsákmányt és cipeli be a barlangba, hogyan lép interakcióba a környezetével, milyen a hangja, a testbeszéde, hogyan reagál egy teljes régiót érintő rendszerleállásra... ja nem, ők a házinyulak, akikre nem lövünk, lásd előző bejegyzés. Nekem ne kelljen már azzal kezdenem egy beszélgetést, hogy mi a kedvenc kajád.
Így alapvetően olyan rossz érzésbe hergeltem magam, hogy az az egy szegény srác, aki abban a fél órában, míg a Tinder a telefonomon tartózkodott, szóba állt velem, gondolom a mai napig sem érti, hogy tűnhettem el egy teljesen semleges, normális, ígéretes beszélgetés után örökre. Az egész nekem túl gyors, túl követelőző a chat formátum, akár percek múlva is úgy érzem már, hogy udvariatlan vagyok, mert nem válaszolok. Nem baj, nem mindenki passzolhat össze minden alkalmazással és felülettel, én a Pokemontól is agyfaszt kaptam két perc után, ha pedig kimondod a Pinterest szót, tikkelni kezd a szemem. Ez van, no Tinder.
Randivonal
Az most volt pár napja, hogy rávettem magam a Randivonal oldalon a regisztrációra, raktam fel pár hónapnál nem idősebb képeket (egész alakosat is, mert ismerjük a szabályt: aki nem rak fel olyat, az biztos fánk formájú), írtam bio-t, szuperül kitöltöttem minden mezőt (erre még majd visszatérek egyszer később, a mezőkre). Miért a Randivonal? Hát mert csak ez jutott az eszembe még régről, hogy piacvezető, meg sokan vannak, meg ha a kétezres évek elején is volt már, akkor biztos nem ilyen pattogós tempójú cucc, a neve is olyan oldschool, talán nem az a réteg jár oda, aki dick picet küld köszönés-bevezetés-tárgyalás-befejezés helyett, bár végülis a dick pic-eken legalább jókat lehet röhögni.
Felraktam mindent, kitöltöttem mindent, beleírtam még külön a bioba is, hogy kitöltöttem ám mindent, nézzed meg a'. Mármint az gondolom nem olyan offenzív és házmesternénis, ha egy kifejezetten arra kifejlesztett mezőben választom ki a dropdown menüből, hogy ne bagózzál, érj haza este 10-ig és vedd le a cipőd lécci az előszobában.
Gondolom kiértesítették az embereket az érkezésemről, mert sokan megnézték a profilom, de nem történik semmi. Semmi. Semmi. Ír egy srác Zalaegerszegről vagy honnan, szóval nagyon messziről egy teljesen semmitmondó üzenetet, amire nincs kedvem válaszolni, mert semmilyen formában nem tudom elképzelni, hogy vele lenne közös témánk vagy bármi, még ha ideutazik, akkor se. Körülnéztem kicsit, de olyan semmilyen az egész hely, kihaltnak is tűnik, ha pedig beikszelem, hogy mutasson olyanokat, akikkel megfelelünk egymásnak, akkor hopp, mutat összesen 4 találatot. Nem adtam meg ilyeneket pedig, hogy muszáj diplomásnak lennie, milyen legyen a testalkata vagy a szeme színe, mert ezek alapján szerintem hülyeség kizárni embereket. A randizós taposómalomban őrlődő férfiak legrosszabb rémálmát képviselem, a "legyen köztünk kémia" címűt. De legalább nem baszkodom ki a jóravaló fiatalembereket a horoszkópjuk alapján, az is valami.
Szóval végül töröltem magam a Randivonalról, vállat vontam, hogy gyáva vagyok és válogatós, aztán meg sír majd a szám, és csak magamnak okoztam. Búslakodás helyett persze volt mit csinálnom, pl elmentem közben egy állásinterjúra, de nem voltam büszke a hozzáállásomra.
A helyzet meghatározása
Számot vetettem a lehetőségeimmel. Bár az összes szintelméletes-PUÁs-párkapcsolati megmondós fotelhuszár azt dobolja, hogy nekem végem, kelletett vóna fiatal korában gondolkodnia kiskegyednek, és egy rendes emberrel összeházasodni, mert egy 40 éves, gyerekeivel élő nőnek már csak az ördögszekereket, az anyukájukkal az alagsorban élő nördöket és a bőröndből élő, egy forró kávéért és egy dugásért (Nespresso gépem van, hellóuuu) magukat romantikus hősszerelmesnek tettető kisemmizett elvált palikat sodorja a szél. Még az is lehet, hogy nekik van igazuk, de ha rajthoz sem állok, akkor tuti nem fogok befutni.
Szóval mik vannak?
1.) Várok. Előbb-utóbb felborítjuk egymást véletlenül egy korban hozzám illő, sármos férfival a Lidl előterében, kigurul a zöldalma a papírzacsiból, ő segít felszedni, kiderül hogy neki is az Amorphis a kedvenc zenekara és innentől már olajozottan megy minden, következő kép: kézműves lattét iszunk egy romos itáliai teraszon és egymás morbid/nem píszí viccein nevetünk egymás kezét fogva. Aham.
2.) Szeretőzés, házinyúl, szeretőzés házinyúllal. Férfi közegben dolgoztam az elmúlt 20 év során, korán vetődtem be a munkaerőpiacra puszta anyagi szükségszerűségből (anno domini nem volt még diákhitel). Egyszer ült a közelemben kettőnél több nő, de elmúlt. Egy ideig ki is tudtak alakulni vicces dolgok, még a kétezres évek elejére célzok elsősorban, de most meg már az van, az én koromban, hogy a legnagyobb esély arra van még kölcsönös szimpátia esetén is, hogy a házinyúl foglalt, esetleg házas. Esetleg kiskorú gyermek(ek)kel, és akkora családi hitelállománnyal, mint Zimbabwe GDP-je. Még ha morális megfontolások hirtelen nem is játszanak közre, a racionalitás azért mindig ott marad. Aztán nézegethetem, ahogy a házinyúl ott ugrál egész nap, répával a szájában (izé...), na de este attól még egyedül hajtom a párnára a fejem. Ne is kerülgessük tovább ezt a fájdalmas, csipkés szélű bombatölcsért, lépjünk tovább a következő kiállítási tárgyra.
3.) Ismerkedés az úgynevezett Valóság segítégével. Volt egy időszakom, amikor szentül megfogadtam, hogy a következő "hogyan találjunk társat 40 felett" bloggert, aki azt javasolja, hogy járjak el társastáncra meg túraklubba, megkeresem és agyonverem szívlapáttal. Járjak önkénteskedni. Tartsam nyitva a szemem a szülői értekezleten. Segítsek visszatenni annak a törékeny fiúnak azt a 16 kg-s kettlebellt a helyére edzésen. Járjak táncos szórakozóhelyekre, lehetőleg egy nálam rondább barátnőmmel, hogy én legyek a "kisebbik rossz" leszólítandó. Hát, én még zsenge huszonéves koromban sem ismerkedtem szórakozóhelyeken (ne számoljuk a Csörge-tavi blues-rock fesztivált, ahol egyszer lesmárolt egy fiú 17 éves koromban, miután tisztáztuk, hogy ő fiú, én meg lány vagyok), koncertekre járok ugyan, de sose volt az én stílusom, hogy odamegyek a sráchoz, pohárral a kezemben, Helló, te is szereted a Nightwish-t? Áááá, tényleg? Hm. Ez tök jó. Hm. Biztos van, akinek vannak ilyen sikersztorijai, nem zárom ki.
Volt egy régi havernőm, aki nemtúlszépsége ellenére annyira sérülékeny és cuki volt (mellesleg orvosi papírja volt róla, hogy nimfomán), hogy a villamosmegállóban állva egy szakítás után bőgve, papírzsebkendőt kérve szedte fel a következő félórában már kufircpajtivá avanzsálódó megmentőjét.
Ez nem az én utam, Mester, bocsáss meg.
3.) AZ INTERNET.
a.) Annak van ez az alfaja, hogy addig jár az ember tematikus oldalakra *, pl egy adott Wikipedia-szócikket módosítani, mozdony-alvázszámokról diskurálni vagy a XXI. századi neoirredenta mozgalmakat megvitatni, míg a párbeszédből flört kerekedik. Külön faj a 444.hu kommenter középkorú szárazdugó szekció... nem, Mester... inkább a szinglihalál.
*Tematikus oldalakra, ahol férfiak is megtalálhatóak. A Krémmánia review szekciója nem ér.
b.) Ha jól tudom, az is működik, hogy random ráírsz emberekre Facebookon, hogy "naon sexyyyy vagy tecel nekem meg basználak"
c.) Meg is érkeztünk végül a választott fegyvernemhez, amiben ki fogom próbálni magam: az internetes társkereső oldalak. Stay tuned.
Subscribe to:
Posts (Atom)