Tinder újratöltve + Végre Valaki Szimpatikus, De A Töketlenkedés Folytatódik

Na nekem aztán soha nem volt a műfajom ez a teker-teker - egykép-kétkép-tagline - teker-teker, de ezt írtam is pár poszttal ezelőtt.
Aztán volt az, hogy szinglinek lenni még mindig sucks, a való életben (értsd: a társkeresők világán kívüli 3D realitásban) ha valaki kicsit is felkelti az érdeklődésem, arról hamar kiderül a foglaltság-család-gyerek, maradok ott, ahol voltam egyedül, sállálá... azon az egy szem fizetős társkeresőn meg marad az eddigi forgatókönyv, hogy az agyam-szívem-egyéb testrészeim egyáltalán nem megmozgató figurák küldenek sablonleveleket, ha egyáltalán. Egyszer lebeszélek egy talákozót egy sráccal, aki nem igazán érdekel, de előtte való nap sajnálkozva lemondom, hogy mégse. Nem vagyok ghostingoló köcsög, egyelőre.

Legyen akkor megint a Tinder.

Az első napok pozitívan telnek, nincs az, hogy én jobbra húzok valakit, és rögtön erőltetetten beszélgetni kell, nagyrészt csend van, még akkor is, ha matchelünk, ami jó, összeszedhetem magam két jobbra húzás közt, és nem kell öt különböző felugró ablakban magyaráznom, nálam milyen épp az idő. Ez egész vállaható így. Még egy olyan arcot is találok, aki egy képen úgy pózol, mint Fenriz a Darkthrone-ból, de vele nem indul el beszélgetés. Azért megtartottam a matchek közt, hátha valaha blackmetal legenda hasonmásversenyre keresnék embereket.
De inkább az van, hogy pár mondat, és kifullad a beszélgetés, ebben legtöbbször én vagyok a hibás, mert nincs kedvem az illetőhöz, rájövök, hogy mégse. Itt már ghostingoló köcsögnek számíthatok, ha valaki beleélte magát abba a kezdeti "Szia"-ba.

És akkor szembejön A Profil, pont úgy néz ki a képeken, ami nekem tetszik, a bemutatkozója is pont olyan, ami nekem tetszik*, nesze SZUPERLÁJK, teker tovább unott arccal, teker-teker. Ez a baj ezzel a rendszerrel, hogy nem állsz meg, csak szórod ki az embereket az éterbe, hogy NOPE NOPE NOPE. Soha többé nem akarok amúgy se felhajtott gallérú rózsaszín Lacoste pólót, se yachtot / sziklamászást / fasza kabrió kocsit, se pedig elmosódott, nonfiguratív bicepsztetkókat látni.

Mr. Szuperlájk visszajelöl, talán másnap, vagy még aznap, tudomisén. Elhangzik köztünk két, nem sablon mondat. Aztán sokáig semmi. Napokig. Aztán valahogy átkeveredünk messenger kommunikációra, de ott is nagyon komótosan beszélgetünk, épp csak érintőlegesen napi pár mondat. Tetszik, hogy nincs ez túlhörögve, később látom a Facebookján is, hogy vicces**, pörgős figura, rengeteg barát, buli, munka. Javasolja, talákozzunk személyesen. Whoa, oké. Legyen másnap, mond egy időpontot tól-ig, de semmi konkrétumot nem beszélünk meg. Jajj, konkrétumok, az olyan könyökvédős-excel táblás dolog, minek is az, gondolom. Másnap ott ülök a kanapé szélén, talpig feszes mosolyban és lazán feldobott "épp csak" sminkben (20 perc meló volt), megkomponáltan laza ruhákban, amik nem mutatnak túl sokat, de nem is bölcsészlányosak. Jön az üzenet, mikor már úgy vagyok vele, biztos nem lesz ebből semmi, hogy elnézést, behavazódott melóban, belátható időn belül nem is végez, halasszuk holnapra. Együttérzek, hát nem tudom, mert volt kollégámmal talákozom másnap, de hátha lesz időm előtte, de nem ígérek semmit. Elmegyek a Lidlbe, veszek egy üveg bort, iszok egy pohárral, sminkben-szoknyában, hát bassza meg a jegesmedve, ez van. Lefekvés előtt még küld chaten ilyen, minek is hívják azt, kisonokám? Stickert. Azt. Hogy jó éjszakát. Neked is jó éjszakát.

Exkolléga reggel lemondja a találkozót, szóval írok Mr. Szuperlájknak, hogy végül oké az este. Arra gondolok, mennyire esetlen manipulálós trükközőspicsaságnak tűnhet ez, közben meg tényleg lemondta a haver a találkát. Ötkor kapom a megerősítést, hogy jó-e nekem estefelé valamikor, hát persze. Megkomponáltan laza ruhák fel, smink fel, csinng, hallom a nappaliból, nem baj, a szemem még befejezem, á, perrrfect. A csinng annyi volt, hogy ő nagyon megfázott, és hacsak nem akarom haldoklás közben látni coldrexet vedelve, akkor a ma estének lőttek, és legyen inkább holnap. Itt már felmegy bennem az ipari áram... mi történt veled, hombre??! Egy óra leforgása alatt ebolás éccet kaptál, míg én a toálettemen munkálkodtam, cowboy?! Nem, nem írok semmi magamra nézve dehonesztálót, csak valami semmitmondót, hogy még jó, hogy időben olvastam és nem indultam el. Ő meg, legyen holnap? Nekem a holnap sajnos nem jó, mondom erre. Vagy holnapután? Azt meg nem tudom.

Végiggondolom az egészet. Feltehetően a két időpont közt bejelentkezett egy nálam nagyobb / érdekesebb hal, mert olyan nincs, hogy felnőtt embert egy óra alatt leterít a mocsárláz véletlenül, a mi klímánkon.
Kitörlöm az üzeneteit. Megeszek egy szelet kenyeret ipari mennyiségű trappistával. Iszok rá egy pohárral a tegnapi borból. Ez komolyan annyira klisés, már csak bőgnöm kéne egyet, hogy elkenődjön a füstösre mázolt szemem.

Aztán küldök neki egy rohadt... stickert, hogy gyógyuljon meg hamar. Utálom magam és el akarok költözni erről a bolygóról.


Tanulság: Csak én vagyok olyan balek, hogy egyszerre nem tartok több vasat a tűzben, hanem megvárom egy ügy kifutását, és utána kezdek újba. A világ nem így működik, királylány. Ébresztő!


*Valamennyire szubkultúr az ízlésem, tehát a klasszikus bugyinedvesítő szépfiúkat lazán küldöm a balos ágra, mivel ezek a pompás csődörök gondolom nem azért regisztráltak, hogy átlagos testalkatú, fura humorú csajokkal kölcsönösen hűséges szeretetkapcsolatba keveredjenek. De mennek balra a bemutatkozás alapján komplikáltak, a zöldre festett szakállúak, örökgyerek-alteros formák, átutazóban levő expatok, stb. Meg azok, akik nem tetszenek. Konkrét ínhüvelygyulladásom van a balrahúzó ujjamban már. :(

**Úgy vicces, ahogy én vagyok vicces. Képzelhetitek.