Tuesday, January 1, 2019

Várj, míg felkel majd a Nap

A sztori röviden annyi, hogy a majdnem kapcsolat, ami október óta alakulgatott, és novemberben (lásd előző poszt) részemről tétmeccsé kezdett fajulni, december elején mégiscsak lezárásra került. Közös megegyezéssel, de inkább én mondtam ki - határozatlan idejű kötetlen hogyhíjjákolás gondolom maradhatott volna a részéről, de az inkább darálja az embert már az én koromban, mint építi, szóval letettem és elengedtem, kértem egy kis no contactot is, hogy ne szúrjam el és ne mászkáljak vissza hozzá unalmamban. Kivettem egy nap szabadságot és azt a napot a sírásnak szenteltem. Pár napra rá elmentem volt kolléga-haverokkal gyógyfürdőbe, söröztünk a medencében, miközben elmeséltem a történetem. Sírva röhögtünk, ami a natúr sírás után egészen üdítő változatosság volt.
Hülye vagy? Tinder?! - mondta az egyik srác - Badoo. Az a tuti.
Jó, jó, oké, mondtam erre én, regisztrálok majd oda is. Hát persze, gondoltam magamban, inkább rápihenek erre a kudarcos clusterfuck évre, majd jövő tavasszal nekimegyek megint a témának. Persze az este már a Badoo-n ért, friss és csinos képeket pakoltam fel magamról, aztán nekiálltam ipari mennyiségben húzogatni az embereket jobbra-balra, inkább balra. Egy sráccal talán dumáltam is pár mondatot, a fő ok a Ryan Goslinghoz való hasonlatossága volt, de rendkívül be volt mindenezve, vagy gyárilag volt valami elállítódva a fejében, szóval hagytam a fenébe.
A Badoo amúgy majdnem olyan, mint a Tinder, csak kicsit kedvezőbb a férfiak számára, mert ráírhatnak egy nőre match nélkül is, csak az pénzbe kerül. A nők is ráírhatnak ezzel a módszerrel a pasikra, csak gondolom az annyira nem tipikus.

Vasárnapra lelohadt a lelkesedésem, lebegett a kezem a program törlése felett; áhhhh, itt is ugyanaz van, mint a többi appban, ezrével rajzanak a fizimiskára és bemutatkozásra érdektelen arcok, nem pattan ki a szikra a telefonom kijelzőjéből... különben is, nekem a félkapcsolat félcsávó félexem kell, aki akkora rakenroll arc, hogy fél kézzel nyomja ki a palacsintából a baracklekvárt... szóval értitek. Elmentem egy hosszú sétára, most nem a szokásos útvonalamon, róttam a köröket a panelházak közt a hűvös naplementében, fülemben valami nagyon melankolikusan kellemes indie cucc. Séta közben elkapott egy érzés, hogy nem vagyok boldogtalan és jó nekem így egyedül is, és lehet, mégicsak el kéne engednem a párkeresést.
Így értem haza, jó, de azért még válaszolok ennek a nemrég jó irányba húzott srácnak, aki vette a fáradságot és szinte azonnal írt, jé, vele matcheltünk Tinderen is még októberben, csak nem dumáltunk, na oké, menjünk át messengerre inkább, hopp, felhív, hopp, ez egy egy órás hívás volt, észre se vettem, rendben, találkozzunk holnap.. mi? holnap meló végén értem jössz kocsival? hát jó, aztán megiszunk egy valamit valahol, bocs, dugó van, késni fogok, sétálj el az Oktogonig, ott felveszlek, oké, beugrok mellé az anyósülésre és onnantól csak dől belőlünk a szöveg,
sok
közös
téma,
de mintha két külön bolygón élnénk egyébként, ő gyakorlatias, én agyalós, de a habitusunk és az ízlésünk és a világnézetünk és az életutunk hasonló,
étterembe megyünk végül, na jó most már indulok haza, hazaviszlek, á ne, de igen, na jó,
mikor látlak újra? hú, csak szerdán érek rá, de akkor is be kell vásárolnom, nem baj, segítek

cipeli fel a macskaalmot meg a két hatos pakk vizet,

na jó, beinvitálom, órákig dumálunk és Nem Akar Visszaélni a Helyzettel,
másnap már telefonál is, mit szólnék, ha [már nem is tudom milyen program]..... elkezdem elhinni a helyzetet, lekáderezem Facebookon.... wow. hű. de menő. nem csak a palacsintából nyomja ki a lekvárt. whoaaa...mi van?! ez a csávó egy Khal Drogo / Clint Eastwood / Rózsa Sándor hibrid... na jó. nem szabad beleélni magam...  de igen, mert Zsák és a Foltja

És így tovább, ezzel a sebességgel, tétovázás és tökölés nélkül, teljes mellszélességgel, nem titkol semmit, nincs mismásolás, nincs "ha ló nincs, jó a szamár is" érzés, talán másfél hét után jön el az az este, amikor nem tudunk talákozni pár napig, és akkor azt mondom magamban, hogy ebből már nem tudok kiszállni, ha akarok, akkor se, de nem is akarok,

úristen el fogom rontani
KUSS LEGYEN BELSŐ HANG, OKÉ?!

együtt töltjük az ünnepeket, barátkozik a gyerekeimmel, közben mindent megszerel, felszerel és megtervez a szétesés határán levő nyomi albérletemben, aztán a gyerekek nagymamáznak és én vagyok az ő házában - megbeszéljük, hogy negyven vagyok, ő meg negyvennégy, szóval nincs túl sok időnk, az agyunk még nem érte utol a szívünket, de tudjuk tolerálni egymás kis hülyeségeit és rigolyáit; mindent láttunk nagy vonalakban néhány hét alatt, nincs értelme megfutni a szokásos több évnyi köröket, meg ha valaminek el kell baszódnia, az el fog baszódni több év után is, amit pedig Isten hegggesztett egybe, az egyben fog maradni. Klánalapítás. Meg ami ezzel jár.

Kicsit olaszos, kicsit lovasbarbár a tempó, de ez vagyunk mi, nincs más utunk. Drukkoljatok.

Ja és, Tanulságok az Egész Randimizériával Kapcsolatban:

Ami félig van, az nincs. Ami félig működik, az nem működik. Ha szarul vagy valamiben, minimalizáld a veszteségeid és ugorj a semmibe. Adj esélyt a véletlennek. Fuss neki újra, egy új jelölttel. Ha az is becsődöl, fuss neki újra. Meg aztán még újra. Tényleg nincs semmi titok meg kunszt. Nagy számok törvénye van. Try Try Try ((c) Pink ).

Hajrá.

Saturday, November 3, 2018

Over & out*, ki tudja meddig

Most egyelőre az van, hogy deaktiváltam magam minden embervásár platformon, lezártam a nyitva levő beszélgetéseket, még egy találkozót kell lemondanom valahogy, aztán annyi. Nem jut most ide vicces történet. Aki ismer, az tudja szerintem, mi van, ti többiek meg, akik követtétek ezt a csodálatos utazást, biztos kaptok még ilyen randizós-balfaszkodós sztorikat, vért, szappanoperát és könnyeket. Egyszer. De inkább nem szeretném ezt a blogot mostanában újranyitni.


*Érdekesség: nincs olyan hivatalosan, hogy Over & out, nem szabvány katonai rádióüzenet. Vagy over, vagy out.

Thursday, November 1, 2018

Az Epikus Nagy Benézésről és Egyéb Kis Színes Hírek

Nagyon sok észosztást, szubjektív blogot és tanácsadást elolvastam már a neten társkeresés témában magyar és angol nyelven, egy idő után mindent tudsz mindenről, mert nem akkora téma ez azért. És a meredekebb dolgokra (szerintem ide tartozik a ghosting, a randierőszak, a "csak karácsonyra/téli időszakra keresek párt, aztán kidobom" <-- igen, van ilyen) úgy nézel, hogy igen, ilyenek biztos vannak, de téged ez úgysem fog érinteni - kolera és csirkeinfluenza is van a világ bizonyos részein, aztán mégse kapod el soha. Ha pedig egy konkrét helyzetben nyomja az agyadban valami a vészcsengőt folyamatosan, az meg csak azért lehet, mert az optimista, vicces és szerethető éned mögött vannak azért bombatölcsérek rendesen, természetes folyamat, hogy kicsit gyanakvó vagy.

Igen, velem is megtörtént AZ. Hogy néhány hétnyi szellemileg és fizikaiag is jól alakuló, ígéretes, vidám, gyomorpillangózós széria után egyszer csak... semmi. Na nem úgy semmi, hogy a delikvens felemeli a telefont vagy megnyitja a chatet, és beleközli, hogy "Szép volt, jó volt, de részemről mégse - viszlát és kösz a halakat". Hanem semmi. Csak egy Facebook haver lettél a sok közül, nem vagy tiltva sehonnan, megy a frissen kitett képedre a lájk meg privátban a "cukik vagytok". Pár nap múlva megpróbálod felhívni, de nem veszi fel és vissza se hív. Semmi. Semmi. Semmi. Küldesz egy héttel később egy taktikai macskásvideó mögé rafináltan (ha.ha.ha) elhelyezett "mi újság?"-ot, akkor el van mondva a mi újság, teljesen normális és hétköznapi csevegés keretében. Megkérdezed tőle, van-e kedve találkozni veled valamikor a hétvégén, ez pl remek alkalom lenne még a kevesebb bátorsággal felszerelt példányoknak is, hogy tiszta vizet öntsenek a pohárba, de csak pár mondatot kapsz, ami maximum arra lenne jó, hogy a feltételes módot gyakoroltassák vele "magyar mint idegen nyelv" kurzusokon. Oké, mosolyogva hagyod a témát, döntsön ő, melyik nap jó neki. Semmi. Semmi. Semmi. Eltelik a hétvége. Semmi. Eltelnek hétköznapok. Igen, kitaláltad: semmi.

Csak azt nem értem, miért kell ilyenkor poklot járatni egy láthatóan érdeklődő, neki egy ujjal sem ártó emberrel, akivel jól érezte magát, elvileg. Felnőttek vagyunk, legalábbis a személyi igazolványunkra nyomtatott dátum alapján mindenképp. Tudja, hogy helyenként olaszos temperamentumom ellenére nem vagyok kocsit kromofágozó és öltönyt csíkokra hasító hisztérika, főleg nem egy háromrandis csókával. Különben is, se kocsija, se öltönye, bár utóbbi csak tipp. Most akkor zárjam le én? Írjam meg neki, hogy nem akarok vele többet talákozni? Oh wait... ez homok exportszállítmány lenne a Szaharába. Vagy csak írjak annyit, hogy "Tudod mit medve? Baszd meg a fűnyíródat!" és visszakézből tiltsam-töröljem mindenhonnan? Vagy hagyjam a francba, ne nyúljak semmihez, éljem tovább az életem, majd előkerül, ha akar? Sőt, a hősnő jellemfejlődése szempontjából jobb lenne, ha elő se kerülne többé? De az olyan izé. Valakivel eljutottál valameddig, a te szabálykönyved szerint egészen értékelhető távolságra, és ezek után ő ezt nem húzza át piros filccel, nem tépi ki, nem csinál semmit, csak többé nem foglalkozik vele. Napokig rágódás és elemzés, hol és mit rontottam el, kritikus pontok beazonosítása. Igen, itt persze már jött a barátok görög kórusa, hogy aki ilyen az elején, azzal mégis mit akarnál csinálni később - majd amikor 8 hónapos terhes vagy tőle, és leugrik a non-stopba egy csomag sósmogyiért, és többé nem jön vissza, az kell neked? Na ugye, jobb hogy idejében kiderült, milyen puha fából faragták. Hosszú emailek barátnőkkel, lehetséges kimenetelek taktikai elemzésével. Egy barátom addig itat sörrel, míg a stratégiai szintet is megértem, és igazat adok neki, hogy ez az egész helyzet úgy van megbaszva, ahogy van. Őrült buli a kollégáimmal, ahol felejtésig táncolom magam. Kávészünet Guy empatikusan megkérdezi: "Na és milyen a randizgatás? Ötvenes csókák elmesélik, hogyan lépett le/halt meg az asszony?" Youtube előtt bőgés egy üveg bor társaságában, és csakazértse drunktextelés. (Elhasználtam egy átlagos szinglianya éves bulikeretét erre a gyászos epizódra, az van.)
Aztán nem marad más, mint a terápiás blogolás, az ördögszekerek a szélben, és a next gomb megnyomása, többé-kevésbé határozottan. Van ez az unásig osztott butaliba toposz, hogy ha elhasalsz, akkor kelj fel, igazítsd meg a koronád és menj tovább. Na az van most.

Vissza a tinderes mókuskerékbe.

Több órás, szórakoztató telefonbeszélgetés egy pörgős, értelmes elvált apukával, akiről a társalgás egy kései pontján derül ki, hogy nem feltétlenül a hajhullás miatt kopasz, hanem mert ő [vidéki kisváros] egyik skinheadvezére.
"Szia, hogy vagy, mit főztél, milyen volt a napod, jó reggelt, jó estét" vonalon mozgó chatek vegyes mezőnnyel, akik közt van egységsugarú elvált apuka is, meg olyan is, aki Bíró Icával MLM-ezik és gitáros valami öregfiúk bandában, akikre egy Kispirics feldolgozás(!!!) az első találat a youtube-on. Ahol nem kerül elő a személyes találkozás esélye mondjuk egy héten belül, vagy kiderül valami teljesen lelombozó tény, ott még a chat során kinyírom az ügyet.
Egyeztetek újabb személyes találkozókat, mert azt kell, mert nem lehet otthon ülni 0-24-ben a szabadidőmben és gyerekkorom kedvenc filmjeit darálni, vagy hosszú kilométereket futni egyedül a kerület körül, csirkebelezős metálra. Szerencsére egy napra esik a kettő, mármint a találkozók, nem kell pazarolni a szemfestéket és a magassarkú csizma talpa se kopik feleslegesen. Ha. ha. ha.

Mint egy meló, mint egy HR-es fejvadász meló, komolyan mondom.

Monday, October 15, 2018

Kezdeti lépések egy táncban, amire nincs tánciskola (avagy: párkapcsolatban élők, ti ezt az időszakot hogy a rossebbe éltétek túl?!)

Az első randiknak van ez a tét nélküli természete, mondom a felhalmozott bölcsességemmel, amit az elmúlt 2 hónapban összerakott kemény 2 db első randiból le tudtam szűrni. A második randik... nos hát, azok már másmilyenebbek. Mert én csak akkor megyek második randira, ha nagyon akarok. Harmadik randi? Olyat még nem láttam, bíró úr kérem. Tényleg. Eskü. Anno a férjem hozzám költözött az első randi után. Az előtte levő exemmel baráti nyaralásra mentünk a második randi után, ahol a nyaralásból nem sokat láttam, annál többet annak a rossz levegőjű, lambériázott nyaralónak a plafonjából. Az ezelőtti exemhez én költöztem oda másnap. Ezek mind hosszú, években mérhető kapcsolatok lettek ezután. A többi tapasztalatomat valahonnan a pleisztocénből lehetne előásni, amikor még az is járásnak számított, ha beültél moziba egy fiúval a haverjaitok nélkül.

(Hé, forgatókönyvíró! Igen, igen, te ott! Nem-e lehetne-e, hogy ezt az időszakot kiírjuk a filmemből, és az a rész jön, amikor pecsétes tréninggatyóban döglünk kettesben a kanapén vasárnap délután, huszadjára nézzük újra a Lamantinok titkos életét az Animal Planeten egy magyaros pizza romjai felett? Nem lehet? Hát... oké, köszi azért, énkérek elnézést, sziauram.)

Van egy kedvenc könyvem, a "Hogyan legyünk boldogtalanok? - Az önsorsrontás tudománya", még 13 éves koromban kaptam ajándékba az első fiúmtól. Igen, attól, amelyik pár hónap után dobott cserkésztáborban egy 16 éves öreg nőért! és akiből később capoeira edző lett olyan six pack hassal, amivel sört lehet nyitni. Van ebben a könyvben egy kép, kb arról szól, hogy mi mehet a snafu-fubar tengelyre egy napfényes-piknikezős randin, köztük ilyenek, hogy "Veszett hering ugrik ki a patakból és a lábikrádba mar". Na én most ebben a veszett heringes üzemmódban vagyok, és jelentem: kurva szar.

És ez a nyomoronc online világ nem segít: a folyton felvillanó és elalvó zöld lámpácskákkal, hm, nincs ott a válaszom mögött, hogy "Seen", akkor most neki biztos van valami kiegészítője, ami kiapcsolja a "Seen"-t? Vagy.. hm... létezhet olyan ember 2018-ban, aki nem néz be chatre akár órákon át?! Betaggelt egy csoportképen csak épp a falára nem rakta ki? Rejtett az ismerőslistája? (ja hoppá, az enyém is, pedig nem is vagyok paranoid).
Régen nem volt online világ. Régen az volt, hogy amit nem tudtál, az nem fájt. Hogy egyszer csak megjelentél "véletlenül" egy házibuliban és "véletlenül" A Srác mellé sodródtál az erkélyen cigizésnél, vagy bejött A Felsőbb Éves Srác gimiben az osztályterembe egy másolt kazettával, hogy "Ja ezt a Barnának hoztam, de látom nincs itt, odaadnád neki? Hallgasd majd meg te is, kurvajó zenék vannak rajta". (Ebben az esetben konkrétan kiderült később, hogy a delikvens órákig sakkozott, hogy Barnát ne találja épp ott, hogy rajtam keresztül küldhesse a kazit.)

A néhány barátnőmből álló frontszanitéc-csapat folyamatosan próbál elsősegélyt nyújtani nekem ilyen és ehhez hasonló kérdésekben, mint pl: Ha eltűnt tinderről a chat historynk, akkor vajon törölte az appot, vagy csak engem unmatchelt, miután megvan már neki minden egyéb elérhetőségem, és ne lássam, hogy még aktív? Ha előtte mondta is hétvégén, hogy alig foglalkozott a tinderrel és nem is érdekli annyira, azt csak azért mondta, hogy elaltassa a gyanúm? És azért nem mondta ki még konkértan, így két találkozás után, hogy kapcsolatban vagyunk, mert nem is kedvel?

Nyugi, lazíts, ne aggódj, mindent jól csinálsz, miattad nem fog elromlani semmi.

Rossz válasz.

A köcsög internet persze mindig rögtön tudja a jó választ: ha csak kimatchelt tinderen, akkor be fogja dobni a nézegetős listádba újra az algoritmus. Igen, kitaláltad, innentől a nap sportja a balrahúzás lenne, mert előbb-utóbb látnám, és ha nem fogom látni 3500 db aktív korú férfi kikukázása után, az csak azért lesz, mert Bélára állította a nevét, 28-ra az életkorát és Vlagyivosztokra a tartózkodási helyét.

Mondta, hogy nehéz napja lesz ma, sok a meló, de elkérte a számod, hogy este felhívjon és beszélgessetek? És megadta ő is a számát? - Ugyan már te hülye naiv picsa - mondja nekem az internetes párkapcsolati Q&A rovatok bugyrainak trolljaitól begőzöltetett kisördög -, ne higgyél már el minden mesét, nem a hangod akarja majd hallani, hanem egy sátáni mesterterv részese vagy, ahol minél jobban magába akar bolondítani lovagias gesztusaival és kedves üzeneteivel, hogy aztán annál nagyobb örömmel vághasson ki, mint taknyot a flaszterra.
36 órája köszöntetek el egymástól, de úgy, hogy fél óra volt megtenni 5 métert ezalatt, annyira búcsúzkodás volt? Na de nem beszéltetek meg új randit azóta? - Várólistás kukavárományos vagy. Az aranyhalas-kaktuszos agglegény életet preferálja.
Elmondta, hogy év elején volt utoljára barátnője pár hónapig, de kölcsönös érdeklődés hiányában vége lett? - Hazudik a mocskos szemét.
Olyan fejjel hordozott végig egy buliban a barátai közt, mint lottónyertes a Lamborghini-flottáját? Mindenkinek be lettél mutatva, és akik nem voltak ott, azokat is emlegette, hogy de majd velük is találkoznod kell mindenképp? - A mesterterv része.
A barátai azt mondták, míg kint járt a klotyón, hogy jól jártam vele, mert nagyon jó ember? - Be vannak avatva mind egy szálig, a mocskos szemetek!!!4!
Elmondta, mik a rossz tulajdonságai és mivel tudja ezeket ellensúlyozni?Biztos csak kandi kamera prank áldozata vagyok...
[CENSORED] ? Az is csak megtévesztés!
Annyit nevettetek együtt reggelig, hogy megfájdult a hasatok és olyan kedveseket mondott, olyan szemekkel, hogy ingered támadt néha magad mögé nézni, kinek is mondja ezt? - Álca, kamu, illuminati!

Na és ha azt gondoltátok eddig, hogy agyfasz módon idegesítő ez a műsor a fejemben, akkor még nem láttátok, amikor a kisördög helyett az angyalka adja a kérdéseimre a válaszokat, hogy ne lássak bele semmibe semmit (végülis tisztázódott logikusan minden, amire beaggódtam még az elején, az előző posztban), és akkor vigyorogva táncolok a közértben, egyik kezemben bevásárlókocsi, a másikban egy kétkilós sütőtök. Mögöttem mindenki énekel, a mirelitpultnál pedig szmokingos sztepptáncosok sorfala válik szét, ahogy vonulunk át, én meg a fénykorona a fejem körül.

Saturday, October 6, 2018

Tinder újratöltve + Végre Valaki Szimpatikus, De A Töketlenkedés Folytatódik

Na nekem aztán soha nem volt a műfajom ez a teker-teker - egykép-kétkép-tagline - teker-teker, de ezt írtam is pár poszttal ezelőtt.
Aztán volt az, hogy szinglinek lenni még mindig sucks, a való életben (értsd: a társkeresők világán kívüli 3D realitásban) ha valaki kicsit is felkelti az érdeklődésem, arról hamar kiderül a foglaltság-család-gyerek, maradok ott, ahol voltam egyedül, sállálá... azon az egy szem fizetős társkeresőn meg marad az eddigi forgatókönyv, hogy az agyam-szívem-egyéb testrészeim egyáltalán nem megmozgató figurák küldenek sablonleveleket, ha egyáltalán. Egyszer lebeszélek egy talákozót egy sráccal, aki nem igazán érdekel, de előtte való nap sajnálkozva lemondom, hogy mégse. Nem vagyok ghostingoló köcsög, egyelőre.

Legyen akkor megint a Tinder.

Az első napok pozitívan telnek, nincs az, hogy én jobbra húzok valakit, és rögtön erőltetetten beszélgetni kell, nagyrészt csend van, még akkor is, ha matchelünk, ami jó, összeszedhetem magam két jobbra húzás közt, és nem kell öt különböző felugró ablakban magyaráznom, nálam milyen épp az idő. Ez egész vállaható így. Még egy olyan arcot is találok, aki egy képen úgy pózol, mint Fenriz a Darkthrone-ból, de vele nem indul el beszélgetés. Azért megtartottam a matchek közt, hátha valaha blackmetal legenda hasonmásversenyre keresnék embereket.
De inkább az van, hogy pár mondat, és kifullad a beszélgetés, ebben legtöbbször én vagyok a hibás, mert nincs kedvem az illetőhöz, rájövök, hogy mégse. Itt már ghostingoló köcsögnek számíthatok, ha valaki beleélte magát abba a kezdeti "Szia"-ba.

És akkor szembejön A Profil, pont úgy néz ki a képeken, ami nekem tetszik, a bemutatkozója is pont olyan, ami nekem tetszik*, nesze SZUPERLÁJK, teker tovább unott arccal, teker-teker. Ez a baj ezzel a rendszerrel, hogy nem állsz meg, csak szórod ki az embereket az éterbe, hogy NOPE NOPE NOPE. Soha többé nem akarok amúgy se felhajtott gallérú rózsaszín Lacoste pólót, se yachtot / sziklamászást / fasza kabrió kocsit, se pedig elmosódott, nonfiguratív bicepsztetkókat látni.

Mr. Szuperlájk visszajelöl, talán másnap, vagy még aznap, tudomisén. Elhangzik köztünk két, nem sablon mondat. Aztán sokáig semmi. Napokig. Aztán valahogy átkeveredünk messenger kommunikációra, de ott is nagyon komótosan beszélgetünk, épp csak érintőlegesen napi pár mondat. Tetszik, hogy nincs ez túlhörögve, később látom a Facebookján is, hogy vicces**, pörgős figura, rengeteg barát, buli, munka. Javasolja, talákozzunk személyesen. Whoa, oké. Legyen másnap, mond egy időpontot tól-ig, de semmi konkrétumot nem beszélünk meg. Jajj, konkrétumok, az olyan könyökvédős-excel táblás dolog, minek is az, gondolom. Másnap ott ülök a kanapé szélén, talpig feszes mosolyban és lazán feldobott "épp csak" sminkben (20 perc meló volt), megkomponáltan laza ruhákban, amik nem mutatnak túl sokat, de nem is bölcsészlányosak. Jön az üzenet, mikor már úgy vagyok vele, biztos nem lesz ebből semmi, hogy elnézést, behavazódott melóban, belátható időn belül nem is végez, halasszuk holnapra. Együttérzek, hát nem tudom, mert volt kollégámmal talákozom másnap, de hátha lesz időm előtte, de nem ígérek semmit. Elmegyek a Lidlbe, veszek egy üveg bort, iszok egy pohárral, sminkben-szoknyában, hát bassza meg a jegesmedve, ez van. Lefekvés előtt még küld chaten ilyen, minek is hívják azt, kisonokám? Stickert. Azt. Hogy jó éjszakát. Neked is jó éjszakát.

Exkolléga reggel lemondja a találkozót, szóval írok Mr. Szuperlájknak, hogy végül oké az este. Arra gondolok, mennyire esetlen manipulálós trükközőspicsaságnak tűnhet ez, közben meg tényleg lemondta a haver a találkát. Ötkor kapom a megerősítést, hogy jó-e nekem estefelé valamikor, hát persze. Megkomponáltan laza ruhák fel, smink fel, csinng, hallom a nappaliból, nem baj, a szemem még befejezem, á, perrrfect. A csinng annyi volt, hogy ő nagyon megfázott, és hacsak nem akarom haldoklás közben látni coldrexet vedelve, akkor a ma estének lőttek, és legyen inkább holnap. Itt már felmegy bennem az ipari áram... mi történt veled, hombre??! Egy óra leforgása alatt ebolás éccet kaptál, míg én a toálettemen munkálkodtam, cowboy?! Nem, nem írok semmi magamra nézve dehonesztálót, csak valami semmitmondót, hogy még jó, hogy időben olvastam és nem indultam el. Ő meg, legyen holnap? Nekem a holnap sajnos nem jó, mondom erre. Vagy holnapután? Azt meg nem tudom.

Végiggondolom az egészet. Feltehetően a két időpont közt bejelentkezett egy nálam nagyobb / érdekesebb hal, mert olyan nincs, hogy felnőtt embert egy óra alatt leterít a mocsárláz véletlenül, a mi klímánkon.
Kitörlöm az üzeneteit. Megeszek egy szelet kenyeret ipari mennyiségű trappistával. Iszok rá egy pohárral a tegnapi borból. Ez komolyan annyira klisés, már csak bőgnöm kéne egyet, hogy elkenődjön a füstösre mázolt szemem.

Aztán küldök neki egy rohadt... stickert, hogy gyógyuljon meg hamar. Utálom magam és el akarok költözni erről a bolygóról.


Tanulság: Csak én vagyok olyan balek, hogy egyszerre nem tartok több vasat a tűzben, hanem megvárom egy ügy kifutását, és utána kezdek újba. A világ nem így működik, királylány. Ébresztő!


*Valamennyire szubkultúr az ízlésem, tehát a klasszikus bugyinedvesítő szépfiúkat lazán küldöm a balos ágra, mivel ezek a pompás csődörök gondolom nem azért regisztráltak, hogy átlagos testalkatú, fura humorú csajokkal kölcsönösen hűséges szeretetkapcsolatba keveredjenek. De mennek balra a bemutatkozás alapján komplikáltak, a zöldre festett szakállúak, örökgyerek-alteros formák, átutazóban levő expatok, stb. Meg azok, akik nem tetszenek. Konkrét ínhüvelygyulladásom van a balrahúzó ujjamban már. :(

**Úgy vicces, ahogy én vagyok vicces. Képzelhetitek.

Wednesday, August 22, 2018

My make-up may be flaking / But my smile still stays on

Egy ilyen emberkísérlet, ha másra nem is jó, érdekes eredményeket hozhat abban, hogy hova helyezi magát valaki a "piacon" úgy fejben, és hol helyezkedik el a netes társkereső oldalak mocsaras bolygóján. Még mindig a szuperracionális, szintezős-pontozós arcoknak van igazuk, nem dőlt meg semmi, legyen ez egy jó nap nekik. Csak kirajzolódó tendenciák vannak és korán levont következtetések, de pl 5 nap alatt az én esetemben nagyon jól látszik, hogy ha nincs a kalapban a személyes kisugárzásom, stílusom, hangom, metakommunikációm, nézésem-járásom-csípőjének a ringásom, és csak pár fénykép van, némi szöveg (amit állítólag úgyse olvas el senki) és a száraz tények (életkor, gyerekek száma), akkor milyen célközönség próbál interakcióba lépni velem.

A jóval idősebbek, a nagyon alacsony iskolázottságúak, a fura fazonok, az előnytelen külsejűek. És az utolsó ponthoz annyit, hogy én aztán tényleg nem vagyok egy szépségnáci, tehát ha én azt mondom egy férfira, hogy nagyon csúnya/béna, az jelent valamit. Szóval ugyanott tartok, mint az egyik előző posztban említett hölgy, a másik blogról. Mivel nekem inkább "szomszéd csaj" külsőm van, és nincs hangsúlyosan szexi / díva képem (értsd: pucsítás, mély dekoltázs, naggyon nőcis outfit), ezért a trágár vagy túl explicit dolgok megkíméltek. Azért se ribancozott le senki, hogy udvariasan elutasítottam vagy csak ignoráltam.
Ennek persze lehet az az oka, mármint hogy kik szeretnének velem megismerkedni közelebbről is, hogy mondjuk az új regisztráltakra csak ez a réteg megy rá ennyire célzottan, vagy mivel ők mindenkire rárepülnek válogatás nélkül, nekem is több jut belőlük. Vagy talán csak ezek az emberek "laknak" az online társkeresőkön, mert a korban hozzám illő férfiak inkább működő házasságban élnek, vagy szexpartnerkeresőkön/IRL ismerkednek.
Arra pl nagyon kíváncsi vagyok, milyenek a női felhozatal képviselői, milyen mezőnyben játszottam, de odáig nem fajultam azért, hogy gyártsak egy fake pasi accountot. Bár, lehet, hogy egyszer, ha nagyon unatkozom... na jó, ez nem fair, azt hiszem, inkább nem kéne.

A fizetős társkeresővel is foglalkoztam kicsit alaposabban az elmúlt napokban, megnéztem a felém irányuló kapcsolatfelvételi kísérleteket, illetve a rendszer által nekem ajánlott profilokat, és azt vettem észre, hogy aki a gép által dobott arcok közül számomra érdekesebb lenne, az nem hogy nem kezdeményez, de az én "köszönésemet" se fogadja. Regisztrálva maradok, mert kifizettem, de az értesítéseket kikapcsoltam, hébe-hóba felnézek majd, mi újság arrafelé, amíg az előfizetésem tart.

Tehát az első hét tapasztalatai alapján az összes sztereotípia, amit különböző netes oldalakon a 40+ online társkeresésről lehet olvasni női szemszögből, első közelítésben igazoltnak látszik, pedig én úgy álltam neki, hogy azok biztos csak barokkos túlzások. Hogy ez majd egy érdekesen vicces blog lesz a témáról, nem pedig akasztófahumor. Sajnos a bizniszben megforduló nőkkel kapcsolatos vádakat sem tudtam eloszlatni: türelmetlenebb, rugalmatlanabb, ítélkezőbb voltam az elém kerülő helyzetekkel / emberekkel kapcsolatban, mint azt előzőleg vártam. Az időbeosztásom és a prioritásaim is olyanok, hogy sokkal hasznosabban is el tudom tölteni azt a napi 1-2 órát, amit mostanában ezzel töltöttem.

Kicsit megcsapkodta a közérzetem és az optimizmusom ez a pár nap, de azért túllépek rajta. Mivel minden helyzetkomikumot, tanulságot és oknyomozást kihajtottam a témából szerintem, ezért további posztokat nem tervezek mostanában. Köszönöm a figyelmet. :)

Randi #2 - A Randi, Amire Végül Mégse Megyek El

Írtam az előző posztban erről a srácról, akivel teljesen okés és semleges volt az írásbeli kapcsolatfelvétel, magas, normális külsejű, hobbija a természetjárás és a bringázás. Megadtam a telefonszámom végül, több dolog nem stimmelt a telefonhívás során, de azért szerettem volna egy rövid esélyt adni a dolognak, egy egy órás találkozó még nem a világ vége.
Eleve, munkaidő kellős közepén hív, nem kérdezi meg, zavar-e, alkalmas-e nekem. Aztán elkezd keresztkérdésekkel bombázni kicsit dadogva, mikor, mennyit túrázok, szeretem-e, ugye mennyire jó dolog a túrázás. Ó kéé... telefonon nem jön át a türelmetlenül udvarias arckifejezés, nézd, hombre, - mondanám már lassan, ha olyan nexusban lennék vele - egy tárgyalóba húzódtam be telefonálni, és próbálok az üvegajtón keresztül professzionálisnak tűnni, mert mindenki utálja azokat, akik magántelefonálgatás ürügyén elfoglalnak tizenpár fős tárgyalókat.

A randiszervezés is macera, ő minden nap nagyon korai shiftben dolgozik, a tyúkokkal kel és a híradó végén fekszik. Ott van bennem egy késztetés, hogy és egész pontosan hogy gondoltad ezt a kapcsolat dolgot hosszabb távon, ha én 6 előtt nem igazán érek haza soha? Napi események villámgyors megbeszélése, rapid menet aztán jóéjtpuszi? Ja igen, meg hétvégente túrázás, mert... a túrázás nagyon jó dolog, ugye szereted? De végül csendben maradok. Lényeg, hogy van egy időpont, elköszönök, letesszük. Már nem emlékszem pontosan, valamiért nincs nálam a mobilom, talán a táskámban felejtem, egyszer csak látom pár óra múlva a több nem fogadott hívást a srác számáról. Felvonom a szemöldököm, elég lett volna írásban is lemondani, na sebaj, visszahívom.
Nem lemondja, hanem elkezd magyarázni, hogy azért hívott, mert mi lenne ha szombaton elmennék vele egy egész napos túrára a tököm tudja hová, hegyekbe, és már ki is nézte a távot... talán kicsit élesebb hangon, mint kéne, elmondom neki, hogy hamarosan elutazom pár napra a gyerekekkel, arra kéne készülnöm, illetve hamarosan iskolakezdés - sajnos nem terveztem úgy ezt a hétvégémet, hogy egy egész napos teljesítménytúra beleférjen, főleg, hogy se cuccom (bár gondolom a futócipőben lehet azt is), se különösebb túrázós affinitásom jelenleg (vajon onnan akadt ez be neki, hogy a nehezen induló kezdeti levelezésnél végül elmondtam neki, hogy gimis koromban, 25 évvel ezelőtt túrázgattam néha a Mecsekben). De a randi, az oké, legyen akkor amikor megbeszéltük. Aztán elbúcsúzom tőle és leteszem.

És most, hogy aludtam rá egyet, teljesen világos, hogy nem akarok én ettől az embertől semmit, egy David Attenborough-ismétlés is vonzóbb opció a péntek estémre, mint a sarki Frei Caféban a szájbatekert túrázásról diskurálni, mert másról ezzel az arccal nem igazán lehet. Megírom neki, hogy köszönöm, de nem szeretnék találkozni mégsem.

Peca, barlangászat, mountain bike, természetjárás - csináld a haverjaiddal. Ismerkedj emberekkel tematikus csoportokból a Facebookon, szedjél fel lányokat a Kinizsi 100-ason vagy egy downhill verseny közönségéből. Ahogy én képzelem, könnyű lehet, pl megkínálod az energiaszeleteddel, vagy mondod neki, hogy "azta de jól bírod, pedig már 60 km van a(z amúgy lehetetlenül vékony) lábadban". Én tényleg az a fajta vagyok, hogy amikor már működik és elindult bennem a dolog, akkor szívesen csinálok közösen a választottammal bármit, amit szeret, mert büszke vagyok rá, érdekel emberként is, szeretném megismerni a hobbiját, a baráti körét. De ahhoz először el kell indulnia valaminek - az nem második randi, hogy magaddal akarsz hurcolni egy ismeretlen, te magad sem tudod milyen kondiban levő nőt egy 25 kilométeres túrára. Kivéve, ha visítva, kezéből mindent eldobva önként ajánlkozik, hogy Józsikám, ez szuper ötlet, imádnám!!4!

Ahol most tartok: ez az egész projekt természetellenes, nem véletlenül tekintek rá projektként, feladatként, munkaként. Kapcsolódási pont, szikra, vagy ha ezek nincsenek, legalább pár hetes ismeretség kell nekem ahhoz, hogy természetes, normál önmagam adjam és ne udvariasan mosolyogva, ühüm-özve próbáljam magam valahogy kimenekíteni a helyzetből. Aki ismer, nagyokat röhög azon, mikor mondom, hogy én távolságtartó és introvertált vagyok. Igen, a kulcsszó: ismer. Soha nem jutna eszébe az első pár nap vagy hét a barátságunkból, amikor laposan pislogva azt latolgattam, vajon nem vagyok-e overkill azzal, hogy a héten már másodjára beszéltem neki engem érdeklő témákról, elsütöttem egy rossz faviccet vagy küldtem egy zenét youtube-on. INFJ is the name of the game, ha skatulyázós-személyiségelméletes vonalon akarnánk elemezni.
Illetve a blog anonimitásában is nagy a pofám, mert ez egy broadcast jellegű kommunikáció, nem lesz semmi bajom, ha valaki másik tabra vált, miközben ezt olvassa, mert rohadtul unja már a kontraproduktív nyivákolást, vagy elmegy közben főzni egy kávét.

Ebből adódik, honnan is vannak a barátaim / haverjaim / ismeretségeim: iskolából, munkahelyről, online közösségekből. Az számomra teljesen életidegen szituáció, hogy Károly, 43 éves, nőtlen, római katolikus (vallását rendszertelenül gyakorolja) pénzügyi elemzővel leülünk a parkba egy padra egy fagyival a kezünkben, és nézzük a fű növését, míg az agyunk veszettül kattog, milyen könyvet is olvastunk utoljára.

Igen, jól érzitek, Day 5, és kezd rajtam kijönni a Michael Douglas-i összeomlás, majd biztosan remek sztori lesz a leendő második férjemmel, hogy úgy ismerkedtünk meg, hogy megkérdezte tőlem az utcán, mennyi az idő, erre én tökönrúgtam és elkezdtem sikítozni, hogy nem akarok felmászni vele a Dobogókőre, nem és nem, hiába jóképű!
(Mivel ezt a blogot kifejezetten a gőz kieresztése céljából nyitottam, szeretnék mindenkit megnyugtatni, hogy teljesen jól vagyok egyébként, és ugye ti is unnátok, ha annyi lett volna eddig az egész, hogy Randi #1: Szerelmes vagyok, és ő az Igazi.)

Tanulság férfiaknak: Ne legyél fura. Vagyis legyél. Majd jön a fura lány, akinek pont ugyanott van a karc a bakeliten, mint neked. Akinek tetszik Sten Malte nagy, vörös és elálló füle.

Tanulság nőknek: Még mindig a múltkori. Ha már első blikkre szorít / lötyög a cipellő, ne erőltesd, engedd el udvariasan, határozottan, nem lebegtetve.

Nem tudom, mi lesz a folytatással, át kell még gondolnom.